Fidesz: A baloldal a bevándorlókat korlátlanul beengedné, de a külhoni magyarokat ma sem szereti

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fidesz szerint a baloldal a bevándorlókat korlátlanul beengedné, de a külhoni magyarokat ma sem szereti.

A Fidesz-frakció vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleményében reagált így az Együtt felvetésére, amely szerint újra kell gondolni a határon túli magyarok választási szabályait, mert a jelenlegi rendszerben a 2018-as választásokon több tízezer szavazólap sorsa teljesen bizonytalan lesz. A párt azt követeli a kormánytól, hogy haladéktalanul állíttassa le a Nemzeti Választási Iroda adatfrissítési akcióját, mert az a jelenlegi formájában csakis a 2018-as tömeges választási csalások lehetőségét készíti elő. A Fidesz hangsúlyozta: a baloldal 2004-ben gyűlöletkampányt folytatott a külhoni magyarok ellen és még ma is ellenük hergel. Rendszeresen és alaptanul támadja hol a honosítási, hol a választási rendszert, pedig az idő igazolta, hogy ezek jól működnek.

“A polgári kormány a nemzet részének tekinti a külhoni magyarokat, akik, mint minden más magyar állampolgár, természetesen részt vehetnek az országgyűlési választásokon” – áll a Fidesz közleményében. Szerintük a Nemzeti Választási Iroda éppen a hiteles és naprakész adatok érdekében kéri a névjegyzékben szereplő határon túli magyaroknak, hogy jelezzék az adataikban bekövetkezett változásokat, illetve regisztráljanak a névjegyzékbe, ha még nem tették meg azt.

Default thumbnail
Előző sztori

A Délvidéki mészárlásra emlékeztek Újvidéken és Temerinben

Default thumbnail
Következő sztori

Szőlőtermelők egyesülete: kissé drágulhatnak a borok

Legutóbbi hasonló cikkek