Sport

Vízilabda: továbbra is nyeretlenek a szegedi csajok

Vízilabda: továbbra is nyeretlenek a szegedi csajok

2015. október 17., szombat
Vízilabda: továbbra is nyeretlenek a szegedi csajok
sznve-eger10kf

Harmadik meccsén is pont nélkül maradt a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem: Barna Tamás tanítványai Egerben is vereséget szenvedtek.

Két nyeretlen együttes találkozott Egerben: a hazaiak és a Szeged is elvesztette eddigi mindkét szezonbeli bajnokiját. Az első negyedet 3-0-s hátránnyal zárták a szegediek, majd rögtön a második nyolc perc első akciójából megszületett Barna Tamás tanítványainak első gólja, Dalmády Szandra váltotta gólra az emberelőnyt. Egészen a negyed második feléig ezzel a góllal nyerte ez a játékrészt a Szeged, de Ráski előbb egy gyors megúszásból, majd egy ötméteresből megnyerte ezt a negyedet is az Egernek, amely így 5-1-re vezetett a nagyszünetben. A harmadik negyed bizonyult döntőnek: az elején kettős emberelőnyből sem tudtak gólt szerezni a szegedi csajok, majd a túloldalon Pócsi rögtön gólra váltotta a fórt, így már 6-1-re vezetett az Eger, amit három további találat követett: Miklós Dóra szép szabaddobás gólja már csak szépségtapasz volt 9-1-nél. A végén fél perc alatt még kettőt rámolt be az Eger az utolsó negyedben, így 12-3-ra nyert, és ezzel már nem nyeretlen a bajnokságban - ellentétben a szegediekkel, akik harmadik bajnokijukat is elvesztették. Dalmády Szandráék legközelebb október 21-én, szerdán 18.30-tól az UVSE vendégeként ugranak medencébe.

Női vízilabda OB I, 3. forduló

ZF-Eger-EKF - Szegedi Vízmű Taylor & Nash Szegedi Egyetem 12-3 (3-0, 2-1, 4-0, 3-2)

Eger, Bitskey Aladár uszoda. Vezette: Mucskai Péter, Csanádi Zsolt.

Eger:

Kiss A. - Zajácz 1, Szeredi 1, Parkes, Ráski 3, Czigány 1, Miklós R. 1 Csere: Murphy (kapus), Jenes 1, Pócsi 3, Veréb 1, Kékesi, Hornyák. Vezetőedző: Kelemen Attila.

Szeged:

Tóth E. - Lengyel Dor., Miklós D. 1, Dalmády Sz. 1, Lengyel A. 1, Lengyel D., Tóth P. Csere: Szikora (kapus), Árkosy, Vida, Elbert, Rudics, O-Nagy. Vezetőedző: Barna Tamás. Emberelőny: 10/5 ill. 11/1. Ötméteres: 1/1 ill. 1/1.

Kipontozódott:

Parkes (22').

Egerben is pont nélkül maradtak a szegedi csajok.http://szegedma.hu/?p=581291

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 17.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.