Közélet

Trócsányi a jogakadémiáról: Helyre kell állítani az igazságszolgáltatás társadalmi megítélését!

Trócsányi a jogakadémiáról: Helyre kell állítani az igazságszolgáltatás társadalmi megítélését!

2015. október 12., hétfő
Trócsányi a jogakadémiáról: Helyre kell állítani az igazságszolgáltatás társadalmi megítélését!
igazsagugyi_szolgalatok_akademiaja05_gs

Jóformán a rendszerváltás óta várat magára az igazságügyi alrendszerek átfogó vizsgálata, mellyel most hiánypótlást végez a kormány – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter a szegedi székhellyel létrejött Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiájának átadója után tartott háttérbeszélgetésen. A képzési tervek részletes kidolgozása jelenleg zajlik, és a tervek szerint február-márciusban indulhat a tényleges oktatás.

Ahogy

megírtuk

, az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája keretében induló képzéseknek két fő iránya lesz; egyrészt a szakmai munka megkezdéséhez szükséges alapképzés biztosítása, illetve a továbbképzések biztosítása, ami szintén kötelező jellegű lesz. A képzés érinti a bírósági végrehajtók, igazságügy szakértők képzését, a közvetítői tevékenységet, vagyis a mediációs eljárásokat, továbbá a pártfogó felügyeletben, áldozatsegítésben, jogi segítségnyújtásban résztvevők oktatását.

igazsagugyi_szolgalatok_akademiaja04_gs

A jogakadémiának társadalmi üzenet is van – hangsúlyozta

Trócsányi László

igazságügyi miniszter. Mint elmondta, az állampolgárok részéről egyfajta elégedetlenség tapasztalható az igazságszolgáltatás irányába. Például az ügymeneteket lassúnak tartják, a végrehajtókhoz nem fordulnak, mert nem bíznak bennük sem az adósok sem a hitelezők, a szakértőkről pedig azt mondják, hogy megvásárolták őket. „Ezeknek a szakmáknak a társadalmi megítélése nem mondhatjuk, hogy ma magas lenne, s ezt a helyére kell tenni. Nem állítom, hogy azonnal eredményeket lehet elérni, de a képzéssel igenis lehet javítani ezen” – jegyezte meg a tárcavezető. Fontos szempontnak nevezte, hogy a fent felsorolt szakmákban tevékenykedők jól képzettek legyenek, és az ügyfelekkel való kommunikáció területén is bőven van mit fejlődniük sokuknak Trócsányi szerint. A miniszter beszámolt arról is, hogy míg a 2010-2014-es kormányzati ciklusban az anyagi jogi szabályokat alkották meg, így például a büntető és a polgári törvénykönyvet, illetve új alaptörvényt fogadtak el, addig a mostani feladat az új eljárási kódexek elkészítése. A tervek szerint ezeket 2016-ben fogadhatják el, hatálybalépésük pedig 2018-ra datálható. Trócsányi hangsúlyozta, a készülő eljárásjogi szabályokat meg kell ismertetni a szakmával is, a most átadott Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiájának abban lesz szerepe, hogy a nagy kódexeket átültesse a gyakorlatba.

igazsagugyi_szolgalatok_akademiaja02_gs

Balogh Elemér

, az SZTE ÁJTK dékánhelyettese arról szólt, hogy a jelenlegi kormányzat proaktív, vagyis elébe megy azoknak a társadalmi változásoknak jogszabályok tekintetében is, nem pedig a dolgok után kullog. Trócsányi László elmondta, a rendszerváltás után liberalizáltak bizonyos területeket, így például 1994-ben a bírósági végrehajtók önállóak lettek, és természetesen a szakértők is függetlenek, ám az elmúlt 25 évben nem történt meg az igazságügyi alrendszerek átfogó vizsgálata. „A jogakadémiák létrehozásával tett a kormány egy lépést, hogy ezeket az igazságügyi alrendszereket vegyük górcső alá, átvizsgáljuk működésüket” – részletezte. Trócsányi hangsúlyozta, komoly elvárásokat is támasztanak a jogakadémiai képzésekbe és továbbképzésekben résztvevők irányába, ki akarják szűrni azokat, akik nem valók az adott pályára. Elmondta, bizalommal fordulnak mindenki felé, de egyben felelősségtudatra is szólítják fel mindazokat, akik az gazságügyi Szolgálatok Jogakadémiájának hallgatói lesznek.

igazsagugyi_szolgalatok_akademiaja09_gs

Szabó Imrétől

, az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiájának vezetőjétől megtudtuk, jelenleg még zajlik a jövő évi képzési terv előkészítése. Október végére fogják összeállítani a terveket, amelyet az Igazságügyi Hivatalhoz juttatnak el, illetve a szakminiszterhez, az év végéig pedig az egyetemekkel is egyeztetik, egységesítik azokat, így januárra elkészülnek a munkával. Célnak tűzték ki azt is, hogy az európai uniós gyakorlatot is áttekintsék, és a pozitív példákat beépítsék a magyar gyakorlatba. Szabó Imre úgy kalkulál, hogy február-március körül kezdődhet a tényleges oktatás.

Hiánypótlást végez a kormány az igazságügyi alrendszerek átfogó vizsgálatával – jelentette ki Trócsányi László Szegeden. Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=579551

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 12.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.