Egyház

Püspöki szinódus - Konszenzusos jelentést nyújtanak be a pápának

Püspöki szinódus - Konszenzusos jelentést nyújtanak be a pápának

2015. október 24., szombat
Püspöki szinódus - Konszenzusos jelentést nyújtanak be a pápának

Kétharmados minősített többséggel hagyta jóvá családról szóló szinódus záródokumentum-tervezetének minden egyes cikkét a szinóduson részt vevő 270 püspök szombaton a Vatikánban, s a dokumentumot át is adták Ferenc pápának.

Az egyházfő azonnal nyilvánosságra bocsátotta a Zárójelentés (Relatio Finalis) címmel közölt dokumentumot, ahogyan tavaly is tette a szintén a család témájában tartott rendkívüli szinódus végén. Elemzők szerint a püspöki tanácskozás zárójelentésének azonnali nyilvánosságra hozatala a

Ferenc

pápa tevékenységét kezdettől jellemző átláthatóságot erősíti. A harminchárom oldalas, kilencvennégy pontból álló zárójelentés az október 4-én kezdődött szinódus munkáját foglalja össze. A püspökök pontonként szavaztak, a Vatikán a voksolás részletes eredményét is közölte. A püspöki tanácskozás témáit felvezető munkadokumentumhoz képest kiegészítéseket és módosításokat tartalmazó záródokumentum bevezetője leszögezi, hogy a püspöki szinódus figyelme a világ összes családja felé irányult "örömükben és bánatukban" egyaránt. A szinódus megállapítása szerint a család intézményének válságára utaló jelek ellenére a fiatal nemzedékekben továbbra is erős a család iránti vágy. A dokumentum rögzíti, hogy a család a férfi és nő közötti házasságon alapul. Kortárs kulturális kihívásnak nevezi és elutasítja a "nemek közti különbségek nélküli társadalmat". A szinódus a családok életét és egységét veszélyeztető tényezők között sorolja fel a világ számos térségét sújtó háborúkat, a természetes erőforrások apadását és a migrációs folyamatot. A dokumentum külön kiemeli az elsősorban a keresztény családokat sújtó erőszakos vallási üldözést. Úgy fogalmaz, hogy a menekültek hatalmas áradata nagy nyomást gyakorol a befogadó országokra. Másrészt a családok válságát az egyenlőtlen gazdasági-szociális politikáknak és kulturális válságnak is tulajdonítja. A dokumentum az államoktól családtámogató politikát szorgalmaz, hangsúlyozva, hogy egyes társadalmi és vallási csoportok a társadalom peremére szorulnak, legyen szó hajléktalanokról, menekültekről vagy a romákról. A zárójelentés hosszan tárgyalja az idősek, az özvegyek, a fogyatékkal élők és az egyedülállók felé irányuló pasztorációs figyelem jelentőségét. Kiemelt feladatnak tartja a migráció miatt érintett családok követését is. Megjegyzi: "egy új országgal és egy új kultúrával való találkozás nehezebb, amikor nem adottak a feltételei az őszinte befogadásnak és elfogadásnak, mindenki jogainak tiszteletben tartásával, a békés és szolidáris együttélés jegyében". A szinódus külön cikket szentel a gyermekeknek, a nőknek, a férfiaknak és a fiataloknak. Felhívja a figyelmet a szülők válásának áldozataivá váló gyermekek szenvedésére, a kizsákmányolt, katonaságra kényszerített gyermekekre és zéró toleranciát hirdet a pedofíliával szemben. Ugyanígy felemeli hangját a nőkkel szembeni erőszak ellen is. Az egyházi esküvő után elváltak és polgárilag újraházasodottak kérdésében a dokumentum esetenkénti megítélésre, illetve az egyházba való teljes integrálásukra szólít fel, de nem tesz kifejezetten említést az áldozás lehetőségéről. Erre a cikkre 178 püspök igennel, 80 nemmel szavazott. A dokumentum a homoszexuálisok iránti tiszteletet és befogadást szorgalmazza, bármilyen diszkrimináció nélkül, ugyanakkor nemet mond az azonos nemű párok kapcsolatának házasságként való elfogadására. A szinódus végén tartott záróbeszédében Ferenc pápa kijelentette: a tanácskozás talán nem szolgált kielégítő megoldással az összes nehézségre és kétségre, de megvilágította ezeket, és a püspökök "félelem nélkül" közelítették meg a témákat, "anélkül, hogy a homokba dugták volna a fejüket". A szinódus "bizonyította a katolikus egyház életerejét, amely nem fél felrázni az alvó lelkiismereteket vagy bepiszkítani a kezét azzal, hogy a családról erőteljesen és nyíltan vitatkozzon". Ferenc pápa burkoltan bírálta az egyház konzervatív szárnyát, úgy fogalmazva, hogy a szinódus "megnyitotta a bezárt szíveket, amelyek gyakran az egyház tanításai vagy a jó szándék mögé bújva (...) felsőbbrendűséggel vagy felületességgel ítélkeznek a nehéz ügyekben és megsebzett családok felett".

Christoph Schönborn

bécsi érsek véleménye szerint az egyház - a tavalyi rendkívüli szinódust megelőző munkát is beleszámítva - mintegy két éven át tanácskozott a családról azt bizonyítva, hogy a család nem a múlt maradványa, hanem továbbra is a társadalom tartóoszlopa, és "egyáltalán nem ment ki a divatból". A szinódust Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott misével zárja le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.