Nagykorúságát és kiválóságait ünnepelte Algyő + FOTÓK



A tizennyolc éve önálló Algyő ma már nem csupán Csongrád megyének, hanem az egész Dél-Alföldnek is a gyöngyszeme – jelentette ki Molnár Áron polgármester az Algyő Napja alkalmából rendezett ünnepi testületi ülésen, ahol a nagyközség kiválóságait is díjazták.
A két hetes
Algyő Napi Rendezvénysorozatkeretében a nagyközség nagykorúságát is megünnepelte a település német vendégeinek jelenlétében. A Faluházban tartott ünnepi testületi ülésen
Molnár Áron
polgármester – ahogy
a SZEGEDma.hu-nak adott interjújában is– az elmúlt egy esztendő fontosabb eseményeit ismertette, továbbá a település fejlesztésének útjairól, lehetőségeiről szólt. A település első embere visszaemlékezett a Szegedtől való leválással kapcsolatban 18 évvel ezelőtt rendezett szavazásra, amiből ő fiatalként akkor csak annyit érzékelt, hogy Algyő függetlenségéről szól a voksolás, ami egy egyszerű döntés. Mint elmondta, ma már átérzi az akkori komoly felnőttek bátorságát, döntésének súlyát, hiszen kockázatos lépés volt leválni Szegedről, és a függetlenség útjára lépnie a településnek. A polgármester szerint az, hogy Algyő ma már nem csupán Csongrád megyének, hanem az egész Dél-Alföldnek is a gyöngyszeme azoknak köszönhető, akik merték vállalni a döntést 18 évvel ezelőtt, és azóta is a nagyközség fejlődéséért dolgoztak. „Szeretném megköszönni mindazoknak, akik részt vettek abban, hogy Algyő idáig jutott az elmúlt 18 évben, és szeretném, hogyha ők is úgy éreznék, hogy ezzel még nincs vége: a munka tovább fog folytatódni! Mi azon leszünk, hogy a hagyományt, az ő általuk mutatott utat tovább folytassuk, s remélem, meg fogunk tudni nekik felelni” – hangsúlyozta Molnár Áron. Ünnepi beszédében kitért arra is, hogy fordulóponthoz érkezett Algyő, hiszen nagykorúvá válásával egy új korszak kezdődik, mivel túl van a település a gyermekkor minden bűbáján, neveltetése is jól sikerült, de vannak olyan területek Molnár Áron szerint, melyeknél a saját útját kell járnia a településnek, és ezt másként kell tennie, mint eddig. Az elmúlt egy év legnagyobb munkájának azt nevezte, hogy feltérképezték Algyő jelenlegi helyzetét. Választási ígéreteit is átböngészte, s mint elmondta, kicsit megnyugodott, több tervét megvalósította már, amit a választópolgároknak ígért. Fontos célnak nevezte a munkahelyteremtést, és bár a foglalkoztatottság tekintetben Algyő jól áll, és – mint ahogy fogalmazott, egy szűk réteget vasvillával sem lehetne elkergetni dolgozni – aki akar, jó eséllyel talál magának állást. Ettől függetlenül további cégek Algyőre telepítését szorgalmazta, ugyanis akkor kevesebb helybélinek kellene Szegedre vagy éppen Hódmezővásárhelyre járnia dolgozni. Kijelentette, a legnagyobb szemléletváltásra a gazdaságfejlesztés területén van szükség, mert bár jelenleg biztos pontnak tekinthető az 1-1,2 milliárdos iparűzési adóbevétel, amivel Algyő gazdálkodhat, de csak erre alapozni a jövőt nem lehet. Molnár Áron elmondta, hogy a turizmusra például a korábbinál visszafogottabban szeretnének költeni, mert az biztos, hogy a nagyközség fellendítését nem ez az ágazat hozza meg. Megjegyezte, ettől függetlenül a Borbála Fürdőben átadott wellness-részleg fontos fejlesztés volt, akárcsak a Levendula Hotel megépítése. Algyőn folytatódik az aszfaltozási program is, amelyet a lakossági igényekhez igazodva bővítettek is, és akárcsak a járdaépítési programot, öt évre előre tervezik, így mindenki tudhatja, hogy az ő utcája vajon mikor kerül sorra. A buszközlekedés visszaállítását is pozitívnak értékelte a polgármester, bár tudja, még van mit csiszolni például a menetrenden, és az is elhangzott az ünnepi testületi ülésen, hogy a 47-es számú főút fejlesztése kapcsán információi szerint legalább egy szakaszon megépül a kerékpárút is, még ha nem is fogja összekötni Algyőt Szegeddel.

A Faluházban egybegyűlteknek arról is szólt a település vezetője, hogy a fejlesztéseknél is szemléletváltásra van szükség, méghozzá a pályázati és a saját erő arányában. Példaként elmondta, hogy 2014-ben egymilliárdot költöttek fejlesztésekre, s ebből mindössze körülbelül 60 milliót tett ki a pályázati forrás. Idén 250 millió forintnyi beruházást terveznek Algyőn az út- és járdaépítés kivételével, melyből 175-180 millió forintot különböző pályázatokon elnyert összegekből finanszíroznak. „Ez mutatja azt is, hogy a pályázatok terén jó lobbival rendelkezünk, országgyűlési képviselőnk,
Lázár János
mindenben partner, ha kérésekkel fordulunk hozzá. Az a fajta stratégiai gondolkodás, ami remélem jellemezni fogja Algyőt, az nagymértékben segít neki is, hogy tudjon az önkormányzatnak segíteni” – fogalmazott Molnár Áron. A testület által nemrégiben elfogadott két rendeletet is kiemelt, mely a fiatalok és a családok támogatását szolgálja, mert mint elmondta, Algyő is öregszik, s fontos cél ezt a tendenciát megállítani, illetve megfordítani. Két adatot is kiemelt, az óvodába jelenleg 182 gyermek jár, közülük 7 „vidéki”, míg a település iskolájának 405 tanulója van, közülük 49-en nem algyőiek. Ezek a számok a korábbiak fényében érdekesek, hiszen két és fél éve 280 gyermek járt a helyi iskolába és 150-en Szegedre. „Ezek a számok a jövőt mutatják, Algyő a jövő települése lesz. Algyő már a Tisza virága, és legyen is az” – zárta gondolatait Molnár Áron polgármester az ünnepi testületi ülésen. Kitüntetéseket és díjakat is átadtak a Faluházban tartott ünnepségen, Algyő Nagyközségért kitüntetést vehetett át
Bai István
,
Gulyás Sándor
,
Herczeg Anna
. Ugyanezt az elismerést érdemelte ki munkájával az Ezerjófű Algyői Egészségvédő Kör Közhasznú Egyesület, elismerő oklevelet kapott
Patakiné Laczik Etelka
,
Gábor Józsefné
,
Oltványi Dávid
és
Kopasz Bálint
. Az Alkotói-díjat idén
Fábián Péternek
ítélte oda a képviselő-testület. Az ünnepségen a Pro Musica Zeneiskola algyői növendékei adtak műsort, egy-egy zeneszámmal köszöntve a nagyközség kitüntetetteit.
Mára az egész Dél-Alföld gyöngyszemévé vált Algyő - jelentette ki Molnár Áron polgármester az ünnepi testületi ülésen.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=576212
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 1.