Egyetem

Maruzsa: módosulhat az ötéves szabály a záróvizsga megszerzésére

Maruzsa: módosulhat az ötéves szabály a záróvizsga megszerzésére

2015. október 9., péntek
Maruzsa: módosulhat az ötéves szabály a záróvizsga megszerzésére

Pontosításra kerülhet a felsőoktatási törvényben az a passzus, amely a tanulmányaikat 2005 előtt megkezdő hallgatók esetén ötéves szabályt ír elő az abszolutórium megszerzése után a záróvizsga letételére, ugyanakkor továbbra is az a cél, hogy 2016 szeptemberéig - vagy egy későbbi, pontosan meghatározott időpontig - záróvizsgát kelljen szerezniük azoknak a hallgatóknak, akik még az 1993-as törvény alapján kezdték meg tanulmányaikat - mondta Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke pénteken az MTI-nek a sajtóban megjelent hírekre reagálva.

A Népszabadság arról írt, hogy egy nem kellően pontos törvénymódosítással túl szoros, esetenként egyenesen betarthatatlan határidőt adtak azoknak a volt hallgatóknak a záróvizsga letételére, akik évek óta függőben hagyták diplomájuk megszerzését. A lap szerint ez több ezer hallgatót érinthet.

Maruzsa Zoltán

emlékeztetett arra: a hallgatói kötelezettségeket az elmúlt két évtized felsőoktatási jogszabályai - az 1993-as, a 2005-ös és a 2011-es törvények - eltérő módon szabályozták. Az 1993-as törvény még jóval megengedőbb volt, nem tartalmazott a tanulmányok lezárására vonatkozó passzust. Akkor abból indultak ki, hogy aki egyetemre megy, az oklevelet szeretne szerezni. Ma ez azt jelenti, hogy aki annak a törvénynek a hatálya alatt - 2005 előtt - kezdte meg a tanulmányait, és ezen a szabályok vonatkoznak rá, de még mindig nem tett záróvizsgát, nem szerzett oklevelet, nincs olyan pont, ami alapján "kivezetődne" a rendszerből. Ez tízezres nagyságrendben érint hallgatókat, döntő többségük azonban már évek óta be sem tette a lábát az egyetemre - jegyezte meg a hivatal elnöke. Maruzsa Zoltán hozzátette: az intézmények többször keresték az érintett hallgatókat, de nagy részük nem reagált, a korábbi címén a többség már nem is érhető el. Ezért lépett a jogalkotó abba az irányba az idén tavasszal kidolgozott törvénymódosítással, hogy legyen egy végső határidő. A törvényben azt rögzítették, hogy az érintett hallgatóknak 2016. szeptember 1-ig le kell tenniük a záróvizsgát. Ugyanakkor már akkor gondoltak arra, hogy ne egyszerre jelenjen meg egy nagyobb hallgatói létszám, ezért bent hagyták a törvényben azt a jelenlegi hallgatókra évek óta érvényes szabályt is, amely szerint legkésőbb öt évvel az abszolutórium után le kell tenni a záróvizsgát. Ez egy esetben valóban problémát okozhat: azoknak, akik éppen 2010 és 2011 fordulóján fejezték be tanulmányaikat, esetükben valóban rövid lett a határidő - jegyezte meg. Ez ugyanakkor legfeljebb néhány száz hallgatót érinthet. A tárca nyitott ugyanakkor arra, hogy ezt az ötéves szabályt pontosítsák, és egy ilyen értelmű javaslatot kapcsoljanak a hamarosan a parlament elé kerülő felsőoktatási törvénymódosításhoz. Erről a Felsőoktatási Kerekasztal szerdai ülésén már egyeztettek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával - jelezte Maruzsa Zoltán, aki hangsúlyozta: tavasszal a célban és a szövegben is teljes egyetértés volt. Megjegyezte: az érintett hallgatók nagy része valószínűleg már rég letett az oklevélszerzés szándékáról, a törvénymódosítás után a tárcánál 3-4 hallgató érdeklődött csupán, aki a szűk határidőben érintett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.