Sport

Labdarúgás: kétszer egyenlített a SZEOL Komlón

Labdarúgás: kétszer egyenlített a SZEOL Komlón

2015. október 24., szombat
Labdarúgás: kétszer egyenlített a SZEOL Komlón
szeol-paksII06kf

Bár kétszer is hátrányba került a SZEOL SC a Komló vendégeként, azonban mindkét alkalommal ki tudott egyenlíteni a szegedi együttes, amely ezzel értékes egy pontot szerzett.

Négy győztes meccs után utazott a Komlóhoz a SZEOL SC, amely a múlt héten felkapaszkodott a második helyre, és ezt igyekezett megtartani ezen a mérkőzésen. A rossz minőségű pályához inkább a hazaiak alkalmazkodtak jobban kezdetben: az apró termetű komlói támadók jobban érvényesültek a meccs első szakaszában, de igazán nagy helyzetet nem tudott kidolgozni a Komló. A huszadik percben egy szép háromszögelés utáni lapos, 16 méteres lövésre már nem ért le

Leindler

- így bő negyed órányi játék után megszerezte a vezetést az otthonában eddig kiválóan szerepelő újonc. A félidő utolsó 15 percében már feljavult a SZEOL játéka, és egyre többször került oda a komlói kapuhoz - azonban egygólos hátránnyal fordultak

Puskás Csabáék

. A szünet után aktívan kezdett a szegedi együttes, és erőfeszítéseinek az 55. percben lett meg az eredménye:

Buzási

centerezésére érkezett kiválóan

Maksimovic

, aki a felső sarokba csúsztatott, ezzel egyenlített a SZEOL, 1-1. Sőt, a lendületben maradt szegediek a végig aktív Buzási lehetőségénél meg is fordíthatták volna a meccset, de a fejes a kapufán csattant, amit szűk negyed órával a vége előtt bánhatott igazán a SZEOL, ugyanis a nyáron éppen a szegediektől a Komlóhoz szerződött

Bata Csongor

használta ki lehetőségét, és újból előnyhöz juttatta új csapatát, 2-1. Kilenc perccel a vége előtt azonban másodjára is válaszolni tudott a SZEOL: Buzási fejese ezúttal már beljebb ment, mint a kapufánál, és másodjára egalizált

Tóth Ákos

együttese, amely a hajrában emberhátrányba is került, miután

Gajág

rövid időn belül összeszedett két sárgát, ám így is egy ponttal távozhatott Komlóról. Ezzel biztossá vált, hogy a szegediek a fordulót követően is maradnak a második helyen, és immáron öt hete veretlen - viszont két emberét is elvesztette a következő, Bölcske elleni hazai mérkőzésre. Gajág piroslapja mellett

Ondrejó

begyűjtötte az ötödik sárgáját, így nélkülük fogadja majd a Felső Tisza parti stadionban a Bölcskét a SZEOL október 31-én, 13.30-tól.

Komló, 150 néző
2015. október 24., 14.30
Komlói Bányász SK
SZEOL SC
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Lapath Dávid •* Asszisztens: Garai Péter, Rózsás Rita
2
-
2

NB III Közép csoport 13. forduló:

Komlói Bányász SK - SZEOL SC 2 - 2 (1-0).

Komló, 150 néző. Vezette: Lapath Dávid (Garai Péter, Rózsás Rita)

Komló:

Herbert - Vágner, Nagy N., Károly, Preininger, Korbuly, Márkvárt, Mészáros, Szabó B., Bata, Horváth P.

Vezetőedző:

Varga Balázs.

SZEOL:

Leindler - Grünvald, Gajág, Kormányos, Rácz, Beretka, Buzási, Puskás, Kéri (Fülöp - a szünetben), Maksimovic (Végh, 63'), Ondrejó.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gólszerzők:

Horváth P. (18'), Bata (76') ill. Maksimovic (55'), Buzási (81')

Sárga lap:

Mészáros (49'), Szabó B. (81') ill. Ondrejó (79'), Gajág (89')

Kiállítva:

Gajág (90+1') Tóth Ákos:

"A két elvesztett ember mindenképpen fájóbb ebben a pillanatban, mint a két elvesztett pont, legalább is annak tükrében, hogy előzetesen a döntetlent is aláírtam volna a komlói oroszlánbarlangban. Kicsit időutazásszerű érzés volt ebben a városban, ezen a pályán játszani, ahol - ha jól emlékszem - 1971-ben a Komló még KEK-meccset vívott a Crvena Zvezdával. Ez önmagában megtiszteltetés, másfelől viszont igen rossz talajú pályán kellett játszanunk, ami rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre. Az első húsz percet lényegében odaadtuk a hazaiaknak, utána már azonban derekasan küzdöttük, úgy az ellenféllel, mint az elég komoly hazai pályával. Végül egy értékes pontot sikerült szereznünk úgy, hogy az utolsó percben még ziccert hibáztunk. Jövő hétre a két kieső ember pótlása nehéznek ígérkezik, de azon leszünk, hogy ez sikerüljön."

Online közvetítésünk

VÉGE

90+4'
Már a három perces hosszabbítás is jócskán letelt: végül azonban lefújja a meccset a bíró: értékes egy pontot szerez Komlón a SZEOL, amely kétszer tudott egyenlíteni, így tovább tart veretlenségi sorozata.
90+1'
PIROS! Hát ez érthetetlen... Gajág vállal picit arrébb tette ellenfelét az oldalvonal mellett, de ezért a játékvezető ismét előveszi a sárgát, és kiállítja a szegedi védőt...
89'
Egy veszélyes szabadrúgás után a középre ívelést követően Beretka eresztett meg egy nagy lövést, de bravúrral védett a kapus, majd a kipattanónál Gajág tört volna kapura, de megmozdulását szabálytalannak ítélte a játékvezető, és sárga lapot adott ezért.
85'
A futball azért is szép, mert mindig lát valami újat az ember, ilyen volt az iménti szituáció is: Puskás a tizenhatos vonalánál állt lesen, amit beintett a partjelző, majd Herbert végezte volna el a szabadrúgást, de kétszer érintette a labdát, így a SZEOL végezhetett volna el szabadrúgást kiváló helyről. Már fel is álltak a felek ehhez a szituációhoz, amikor a játékvezető jelezte: mégis kifele lesz szabadrúgás.
81'
GÓÓÓÓÓÓÓL! Beretka remekül ívelte középre a labdát, ahol az érkező Buzási a kapuba fejelte azt, remekül játszik ma Buzási, akinek harmadik fejese már gólt eredményez, másodjára egyenlít a SZEOL, 2-2!
81'
Szabó Balázs kap sárgát, miután az oldalvonal mellett lépett oda túlságosan keményen Végh Arielnek. Jó helyről jár szabadrúgás a SZEOL-nak.
80'
Elképesztő szituáció, egy felszabadító rúgás a játékvezető hátáról (!) pattan a SZEOL tizenhatosán belülre, azonban szerencsére ott nem érkezett senki, így végül felszabadít a szegedi védelem.
79'
Ondrejó kap sárgát Batával szemben elkövetett faultja miatt.
76'
Gól, megint vezet a Komló! Hárman is elcsúsztak az indításnál, végül az ide-oda pattogó labda éppen Bata elé csorgott, aki középről, 13 méterről a jobb alsóba lőtt, kissé váratlanul, de vezet a Komló, 2-1.
74'
Nehezen birkóznak meg a talajjal a felek, ezt most Kormányos is megtapasztalhatta, aki lefülelt egy indítást, majd ő maga indult volna meg, de úgy pattogott a labda, hogy azt elhagyta Kormányos...
69'
KAPUFA! Nagyon közel állt a SZEOL a fordításhoz, Grünvald bal oldali megindulása után ívelte át a hosszúra, ahol érkezett is Buzási, fejese azonban az oldalsó kapufán csattant, erre Herbert nem érhetett oda, de megmentette a kapufa. Nyom a SZEOL, kérdés, hogy sikerül-e meglőni a másodikat.
68'
Végh Ariel folytatja, és ki is harcol egy jó helyről járó szabadrúgást: mintegy 25 méterre a kaputól faultolták őt, és a sértett végezte el a szabadrúgást, ám csavarása a sorfalról vágódott le.
66'
Végh Ariel végül visszasétál a pályára: bár húzza a lábát, de megpróbálja a folytatást. Ha le kellene őt hozni, akkor gyorsan elvesztené utolsó cserelehetőségét is Tóth Ákos.
64'
Ez óriási pech... Végh Ariel gyakorlatilag egy percet sem tölt el a pályán, de lent marad a földön, és ápolásra szorul - egyelőre kétséges, tudja-e folytatni az imént beállt játékos.
63'
Cserél a SZEOL: a gólszerző Nikola Maksimovic helyét Végh Ariel foglalja el a szegedieknél.
55'
GÓÓÓÓL! Egyenlít a SZEOL! Beretka remek labdával ugratta ki Buzásit, aki szépen csavart középre, az érkező Maksimovic pedig az ötösről a bal felsőbe csúsztatott, ezzel kigyenílt! A második félidő játékát nézve mindenképpen jogosan egalizál a SZEOL!
54'
Gajág most belógott, így kitörhetett Preininger, a csereként beállt Fülöp azonban bravúrosan mentett előle az utolsó pillanatban.
53'
Ezúttal a jobb oldalon vezethet akciót a SZEOL: Buzási ment el a szélen, de lapos beadása elakadt a védőben.
52'
Maksimovic robogott el a bal oldalon, beadására középen Buzási érkezett, aki kontaktban volt a védővel, aki végül ki tudta csúsztatni előle a labdát.
49'
A lerántásért megítélt szabadrúgást Grünvald ívelte előre, labdáját Rácz közel 15 méterről fejelte kapura, de ez csemege volt Herbert számára.
49'
Ondrejó indult volna meg a pálya közepén, azonban Mészáros lerántotta őt, így övé a meccs első sárgája.
47'
Beretka lépett volna ki, jól vált le védőjéről, és érkezett is felé az indítás, de átszállt a feje felett a labda, ebben pedig mindenképpen több volt elsőre.
46'
A második félidő első percében Bata ugrana ki a bal szélen, de a szegedi védelem könnyedén megállította az egykori SZEOL-os támadót.
46'
A félidőben kényszerűségből cserélnie kellett Tóth Ákosnak: Kéri kapott egy könyököst korábban, e miatt pedig nem is tudja folytatni, a helyére Fülöp áll be.
46'
Folytatódik a mérkőzés, a szegediek kezdték a második felvonást.

SZÜNET

45'
Egyetlen másodpercet sem hosszabbít a játékvezető: kereken 45 perc után ér véget az első félidő, amely alatt bár hátrányba került a SZEOL, de a játékrész második szakaszában már ellenfele fölé tudott nőni.
43'
Puskás kapáslövése vágódik le a hazai védőkről úgy, hogy az éppen Ondrejóhoz kerül, azonban már nincs területe arra, hogy kapura is lője a labdát a tizehatoson belülről.
41'
Beretka forgatta be a védőjét, majd Maksimovic elé tálalta a labdát, a csatár a védője mellett kapura is lőtt úgy, hogy közben a védője lerántotta, lövése végül fél méterrel kerülte el a kaput, viszont nem harsant a síp.
38'
Maksimovic kapott egy újabb jó labdát, már meg is indult vele a kapu felé, azonban ismét nem fejezhette be az akciót: bár az egész védelem mögötte volt, Lapath Dávid megállítja a támadást les miatt, ami a hazai publikum derültségét is kiváltotta.
34'
A szegedi támadás végén Beretka hasonlóan korán lőtt, mint az imént Maksimovic, Beretka mintegy 25 méterről is elvállalta, azonban jócskán mellé ment próbálkozása.
33'
Az utóbbi percekben a kezdeti indiszponáltságot követően feljavult a SZEOL játéka, egyre többször tudják megbontani a komlói védelmet Beretkáék.
30'
Ezúttal Maksimovic kapott egy jó indítást a bal szélen, de talán egy kicsit hamar, még a tizenhatoson kívülről előtte, Herbert a jobb alsó sarok felé tartó labdát hárította.
29'
Kéri kiváló labdájával Puskás tört be a 16-oson belülre, a szegediek kapitánya csak a kapussal állt szemben, de a játékvezető visszafújta az akciót, mert úgy ítélte meg, hogy Puskás a megindulásakor visszahúzta Károlyt, így szerzett előnyt.
28'
Bata ugratta ki most remekül Preiningert, aki senkitől sem zavartatva vihette a bal összekötőből egészen a kapuig, rövid, alsó sarokra irányuló lövését Leindler magabiztosan fogta.
26'
Továbbra is áll a mérkőzésen, hogy a rendkívül nehéz talajú pályán a komlóiak apró termetű játékosai jobban tudnak érvényesülni - ehhez a pályához a hazaiak játéka egyelőre jobban illik.
23'
Kéri három alkalommal is beadással próbálkozhatott a jobb szélről, azonban egyik centerezés sem talált társat középen - nagy kár ezekért, mert viszonylag tisztán tehette középre ezeket a labdákat a szegediek szélsője.
18'
Gól... sajnos ez bent van, a hazaiak három támadója háromszögezhetett a szegedi tizenhatos sarkánál, majd Márkvárt gurított vissza a tizenhatos előtt érkező Horváthnak, aki éppen a büntetőterület vonaláról küldte nem éppen nagy erővel kapura a labdát, ami Leindler kapujának bal alsó sarkában kötött ki, vezet a Komló, 1-0.
13'
Horváth is szinte hasonló helyzetből indult, a kaputól mintegy nyolc méterre kapta a labdát a szélen, azonban itt egyértelmű volt a helyzet, méteres lesen állt a hazai támadó.
12'
Ismét Kéri egy hosszú íveléssel szöktette Buzásit, aki a bal oldalon robogott el, kapuig is törhetett volna, a partjelző azonban behúzta a lest, az indítás pillanatában Buzási egészen biztosan védője mögött állt, így ezt most elnézte a sporttárs.
9'
Gajág ezt most könnyelműen elpasszolta, amivel indulhattak a hazaiak, a támadás vége egy 28 méteres lövés, de ez közel három méterrere elkerülte a jobb felső sarkot.
8'
Kéri fejelt le magának egy labdát, majd külsővel indította Buzásit, azonban őt a jobbhátvéd utolsó pillanatban szerelte, és az oldalvonalon túlra rúgta a labdát, ígéretesen indult volna meg Buzási.
7'
Mintegy hét percnyi játék után helyzetet még nem jegyezhettünk fel, egyelőre többet van a labda a hazaiaknál, és a játék főleg a SZEOL térfelén zajlik, de komolyabb lehetőség még nem alakult ki.
1'
A hazaiak indították útjára a labdát.

14:28

- A SZEOL az idegenbeli szerelésében lép pályára, így fehér felsőben, fekete nadrágban játszanak majd Puskásék, a hazaiak pedig tiszta kékben futnak ki a pályára. Napos idő fogadta a csapatokat, ugyanakkor kissé hűvös is a levegő, hiszen a hegyvidék közelében található az egyébiránt igen nagy méretű, és felettébb rossz minőségű pálya.

14:14

- Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a SZEOL komlói fellépése. Az eltiltásából visszatérő Forró Attila a kispadon kapott helyet, míg Végh Ariel végül vállalni tudta a játékot, így a meccs folyamán őt is bevetheti majd Tóth Ákos - a sérüléséből felépült Buzási Péter pedig a kezdőben kap helyet ma.

A mérkőzés Lapath Dávid sípszavára 14.30-kor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

FOCIFANOK! A mai napon két ÉLŐ közvetítéssel is jelentkezünk számotokra - a Szeged-Grosics Balmazújvárosban, a SZEOL...

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 24.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.