Sport

Hátország: győzelemmel kezdték a tanévet a ruzsai gyerekek Telkiben

Hátország: győzelemmel kezdték a tanévet a ruzsai gyerekek Telkiben

2015. október 7., szerda
Hátország: győzelemmel kezdték a tanévet a ruzsai gyerekek Telkiben
ruzsa_bozsik

Immár hagyományosan, minden tanév elején és végén Telkiben rendezi meg a Magyar Labdarúgó Szövetség az OTP Bozsik Intézményi program focifesztiválját: az elmúlt hétvégén a ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola gyermekei egy arany és egy ezüstéremmel térhettek haza az MLSZ edzőközpontjából.

Remekül kezdték a tanévet a ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola 2001. január 1. után született srácai és lányai: a két csapat meghívást kapott az MLSZ tanévindító fesztiváljára, amelyet az elmúlt hétvégén az MLSZ edzőközpontjában, Telkiben bonyolítottak le. A fiúk egészen az aranyéremig meneteltek, míg a lányok szintén a döntőbe jutottak, azonban nyerniük nem sikerült, de így is egy nagyon szép ezüsttel térhettek haza. A fiúk sikerét az is növeli, hogy tavasszal a tanévzáró focifesztiválon is sikerült nyerniük, ezáltal sikerült megvédeniük a címüket. „A gyerekeknek és számomra is nagy élmény volt, hiszen kétszer egymás után nyerni nem egyszerű dolog. A tanévzárón és a tanévindítón is sikerült nyernünk, ez mindenképpen hatalmas siker, különösen annak tükrében, hogy a mi iskolánk összlétszáma 140 fő. Ebből közel 25 fővel ott voltunk Telkiben, ahol szép sikereket értünk el, a lányokban is benne volt a győzelem, de az utolsó meccsre elfogytunk. A sok munka eredménye előbb-utóbb beérik, ahogy szokták mondani. Mintegy 100 gyerek rúgja a labdát az iskolában, más lehetőség a mozgásra az atlétikán kívül nincs. Ez egy közös munka eredménye, ehhez kell a testnevelő tanárok munkája is, de az iskola vezetése is támogat bennünket, hiszen a részvétel anyagiakkal is jár. Hat éve mindig ott vagyunk Telkiben, a tavalyi év volt igazán kiemelkedő, ez a mostani torna 100%-osra sikerült számunkra” - mondta el a csapat felkészítő edzője,

Kazi László

. A ruzsaiak edzője pályafutása egyik kiemelkedő eredményének tekinti ezt a két győzelmet, bár kezei alól több NB II-es, NB III-as labdarúgó is kikerült már, de Debrecenbe is vittek már el ifjú futballistát, ezek peidg nagy sikerek egy ekkora iskolától, de a mostani tornagyőzelem volt a legnagyobb eredmény Kazi László számára, aki tanítványaival volt már országos döntőben teremben, de nyert megyei döntőt futsalban is. A jövővel kapcsolatban Kazi László elmondta: az igazi folytatás az lenne, ha egyesületekbe igazolnának, azonban Ruzsán megyei harmadosztályú csapat működik csak, ami mellett működhetne utánpótlás csapat is, de erre nincs jelenleg kapacitás edzői részről a településen. „Hétfőtől péntekig én is minden nap edzést tartok a különböző korosztályoknak, a hétvégi versenyeztetés már nem igazán fér bele az időmbe. Benne voltam az egyesületi Bozsik-programban is, de sajnos be kellett fejeznem, mert a család rovására ment. Maradt az intézményi program, ez hatalmas terület, magába foglalja Röszkétől Pusztaszerig a homokhátságot, így mintegy 800 gyerek tartozik az irányításom alá. A mi célunk az, hogy a helyi sportot megmentsük: ez sikerült Pusztamérgesen, ahol lassan a helyiek átveszik az irányítást, két éve még azon küzdöttünk, hogy ne szűnjön meg az egyesület. Ezekre is figyelnünk kell, hogy a falukban ne szűnjön meg a labdarúgás. Ezt a korosztályt, akivel most nyertünk, már elég régóta edzem, ők voltak az első csapatom, mikor idekerültem” - tette hozzá a Bozsik intézményi program körzeti vezetője.

Nincs eredménykényszer

„Talán a siker egyik kulcsa, hogy soha nem úgy megyünk el egy tornára, hogy nekünk azt meg kell nyernünk, úgy megyünk el Telkibe, hogy ez öröm számunkra. Ha most tizenkettedikek lettünk volna, a gyerekek akkor is meg lettek volna dicsérve, mint most. Attól, hogy amatőr szintű játék volt, igen komoly színvonalat képviselt a torna.

Nyilasi Tiborral

is beszélgettünk, az ő véleménye is ez volt, hogy nagyon nívós torna volt ez az idei tanévindító, látszik a gyerekeken, hogy már kaptak valami képzést. Ezek már olyan gyerekek, akik valamikor egyesületben is játszottak, de vagy a tanulás, vagy a Szegedtől való távolság miatt visszamaradtak. A lányoknál, amikor harmadik korcsoportosak voltak, akkor gólaránnyal lettek csak másodikok, majd hetedikes korukban megbeszéltük, hogy a tanulást előtérbe helyezzük, kihagytuk a tanévzárót, de elkísérték a fiúkat. Most ők egy picit szomorúak, hiszen ők most elballagnak majd, szeretnék, ha folytatódna hasonló mederben a dolog. Tettem is egy könnyelmű ígéretet egy női csapatra, de ez megint a hétvégémbe kerülne" - tette hozzá Kazi László. A szakember a lányokkal és a fiúkkal is foglalkozik, így megvan a tapasztalata mindkét szakágban. „A fiúknál sajnos vannak fegyelmezetlenségek, a lányok azonban szó nélkül csinálják azt, amit mondunk edzés elején. A fiúknál mindig megküzdünk a magunk igazáért, ráadásul ez a hatodikos-hetedikes korszak nagyon nehéz, rengeteg dolog van, ami elvonja őket a pályáról, de egy ilyen torna után azért változik a helyzet. Én maximalista vagyok, nem szeretek olyan dologba belemenni, hogy olyanokkal játszunk, aki nem oda való, ezért félek egy kicsit az állandó hétvégézéstől is. A tiszta játszmát szeretem, mindenkinek ez a jó. Inkább így maradok az iskolai szint, a jobbakat már kérte Üllés, Mórahalommal van egy megállapodásunk, és Balástya is szeretne igazolni, hiszen félévtől már igazolhatóak a gyerekek. Reméljük, egy-két tehetségesebb labdarúgó el tud helyezkedni itt a környékben” - fogalmazott Kazi László. Nem csak csapat, hanem egyéni elismeréseket is besöpörhetett Csongrád megye: a szegedi körzetből

Kárász Dávidot

, valamint

Turcsányi Józsefet

is díjazták az előző tanévben nyújtott munkájáért.

Megduplázták a létszámot

csongrad_megye_valogato31_gs

„Évről-évre bővül a program folyamatosan, most már országosan több mint 70 ezer általános iskolás gyerek, sőt, már idéntől kezdve megyei szinten az óvodásokat is bevonták ebben a programba, ez volt a fő feladatunk. Öt-hat évestől egészen a 14 éves korig, a nyolcadik osztály bezárásáig fedjük le ezzel a gyerekeket, az ötödikesektől felfele teljesen amatőr labdarúgókra épül a dolog, mert nem lehetnek igazolt labdarúgók a programban résztvevők, alsóban még lehetnek, de ott nincs akkora differencia a játékosok között. Vannak külön lány és fiú kategóriák, minden évben megrendezik ezt a fesztivált, ahol most ezt a szép eredményt érték el a ruzsaiak, ezzel hírnevet visznek Csongrád megyének” - mondta el portálunknak a programról Halász Krisztián, az MLSZ Csongrád megyei igazgatóságának Bozsik koordinátora. Ahogy azt Halász Krisztián hozzátette, két évvel ez előtt 1650 fő szerepelt a programban Csongrád megyében, ezt 2015-re 3200 fölé sikerült tornázniuk, ugyanakkor szeretnék, ha sikerülne 3500 fölé emelni a programban résztvevők létszámát. „Egymásra épül az intézményi program az egyesületi programmal, így megpróbáltunk minél több gyerkőcöt megnyerni. Ha együttműködési megállapodást kötnek az egyesületek az intézményekkel, akkor tovább tudják vinni a gyerekeket, így elindulhat a gyerkőcök „profi” pályafutása. Nógrádi Tibor, az MLSZ Csongrád megyei igazgatója ezt kérte tőlem két éve: az akkori létszámmal utolsó előttiek voltunk a 19 megye és Budapest összevetésében, most benne vagyunk az első tízben a létszámot tekintve” - fogalmazott Halász Krisztián.

Minden tanév elején és végén Telkiben rendezi meg az MLSZ az OTP Bozsik Intézményi program focifesztiválját: az elmúlt h...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 6.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.