Sport

Hátország: elrajtolt a Megyei Liga + FOTÓK

Hátország: elrajtolt a Megyei Liga + FOTÓK

2015. október 8., csütörtök
Hátország: elrajtolt a Megyei Liga + FOTÓK
ML15

A Déli Aprók FC-Rendőr TE, az Algyő SK, a Szeged 2011, a Bordány SK, a Móravárosi Kinizsi és a Sándorfalvi UKSE csapatainak edzői a 2004/2005 és a 2008 korosztályban – az Interliga és a Bozsik program mintájára – Megyei Liga néven labdarúgó tornasorozatot indítottak, melynek a sportbarátság növelése mellett a gyermekek versenyeztetése a célja a 2015/2016-os idényre vonatkozóan.

A torna lényege, hogy minden egyesület hazai pályán rendez egy fordulót, ahol a korosztályokban szereplő csapatok mindannyiszor összemérik erejüket és az 5. forduló után alakul ki a liga végeredménye. A torna első fordulóját a szervező DAFC-Rendőr TE csapata rendezte meg a Hunyadi téri Dózsa pályán. A nagyobb korosztályban érdekes és fordulatos mérkőzések zajottak, a mezőny az első fordulót követően kiegyensúlyozottnak tűnik. A játékvezetők nélkül – edzők által – vezetett mérkőzések végig a sportszerűség jegyében zajlottak és az 1x12 perc alatt valóban kihajtották magukat a gyerekek, voltak szép technikai megoldások, elégedett és kevésbé elégedett edzők, de a trénerek elmondása alapján megérte a sorozatot létrehozni.

A 2004/2005-ös korosztály eredményei:

DAFC- RTE kék – DAFC-RTE piros 0-2 Bordány – Móraváros 0-1 Algyő – Sándorfalva 3-0 DAFC-RTE kék – Sándorfalva 1-1 DAFC-RTE piros – Bordány 2-0 Algyő – Móraváros 2-1 DAFC-RTE kék – Bordány 1-2 Sándorfalva – Móraváros 0-3 DAFC-RTE piros – Algyő 0-2 Sándorfalva – Bordány 3-0 DAFC-RTE piros – Móraváros 1-3 DAFC-RTE kék – Algyő 1-3 DAFC-RTE piros – Sándorfalva 0-1 Algyő – Bordány 1-2 DAFC-RTE kék – Móraváros 0-3 A 2008-as születésű gyerekeknél is óriási csata volt a gólokért, itt talán jobban elfáradtak a gyerekek, mint a nagyobbaknál, mert itt bőven akadt szülői buzdítás is, mely arra sarkallta a gyerekeket, hogy egy másodpercig se álljanak meg. Öröm volt látni, hogy a csapatok között két női edző -

Busáné Balázs Rita

(Szeged 2011) és

Dékány Dóra

(Móravárosi Kinizsi) - is gyerekekkel foglalkozik, a fiatalok pedig jól láthatóan meghallgatták edzőik utasításait, mert rengeteg hajtás és sok szép, gyönyörű csel jellemezte a meccseket. Külön kiemelendő a szegedi

Gégény Petra

játéka, aki fiúkat megszégyenítő cseleket mutatott be és szerzett szép gólokat.

A 2008-as korosztály eredményei:

DAFC-RTE – Móraváros 1-0 Algyő – Szeged 2011 2-2 Bordány – DAFC-RTE 1-2 Móraváros – Szeged 2011 3-1 Algyő – Bordány 3-0 DAFC-RTE – Szeged 2011 2-1 Móraváros – Algyő 2-3 Szeged 2011 – Bordány 3-2 DAFC-RTE - Algyő 0-2 Móraváros – Bordány 4-3 A következő forduló lebonyolítását az Algyő SK vállalta magára, amely október 22-én látja vendégül a csapatokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.