Bulvár

Előzetesben a Röszkén elfogott szerb kábítószercsempész

Előzetesben a Röszkén elfogott szerb kábítószercsempész

2015. október 9., péntek
Előzetesben a Röszkén elfogott szerb kábítószercsempész

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója előzetes letartóztatásba helyezte azt a szerb férfit, aki október 5-én hajnalban próbált meg nagy mennyiségű kábítószerrel kilépni Magyarországról.

A megalapozott gyanú szerint a férfi október 5-én hajnali 1 óra körül jelentkezett kilépésre Magyarországról Szerbia irányába a röszkei határátkelőhelyen az általa vezetett német honosságú személygépkocsival. Az útlevélvizsgálatot követően elrendelt tételes vámvizsgálat során a gépkocsi hátsó utasterének padozata alól, az erre a célra kialakított beépített rejtekhelyről előkerült 7 darab, mindösszesen 7,5 kg össztömegű kábítószergyanús anyag. A kábítószert a gyanúsított rejtette el gépkocsijába Hollandiában azzal a céllal, hogy azt Szerbiába szállítsa. Az elvégzett tesztek alapján a gyanúsított birtokában lévő csomag kokaint és amfetamint tartalmazott, amelynek tiszta hatóanyagtartalma meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát. A Csongrád Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatás elrendelésére a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye okán tett indítványt, melynek helyt adva a nyomozási bíró egy hónapi időtartamra elrendelte a kényszerintézkedést. Az ügyben a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja a Csongrád Megyei Főügyészég fokozott ügyészi felügyelete mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.