Kultúra

Akit háromszor ítéltek halálra - könyvbemutató Németh László vásárhelyi tanártársáról az Emlékpontban

Akit háromszor ítéltek halálra - könyvbemutató Németh László vásárhelyi tanártársáról az Emlékpontban

2015. október 26., hétfő
Akit háromszor ítéltek halálra - könyvbemutató Németh László vásárhelyi tanártársáról az Emlékpontban
Peto Ferenc elete

1948-ban a politikai rendőrség letartóztatta a vásárhelyi leánygimnázium tanárát, a Németh László íróval együtt tanító Pető Ferencet (1912-2008), aki ezt követően kalandos módon szökött meg az ÁVÓ kínvallatása elől. A közel hat évtizedes amerikai tartózkodása alatt professzori katedráig jutó író, filozófus szofokrácia néven alkotta meg teóriáját a jövő emberének életformájáról. Pető Ferenc életéről Borsi István nyugalmazott MÁV főtanácsos írt könyvet, melynek hódmezővásárhelyi bemutatójára október 27-én, kedden 17 órakor kerül sor az Emlékpontban. A szerzővel Miklós Péter a közgyűjtemény vezetője beszélget.

Pető Ferenc

1912-ben született Szegeden. Szülővárosában a piaristáknál érettségizett, majd magyar, francia, német szakon szerzett tanári diplomát és bölcsészdoktorátust. Három évig a párizsi Sorbonne Egyetemen tanult filozófiát. A második világháború elején a francia hadseregbe jelentkezett önkéntesként, hogy a náci Németország ellen harcoljon. Párizs német megszállását követően hazatért, és Marosvásárhelyen a Csaba királyfi Hadapródiskola tanára lett. A világégés végkifejletében a kommunizmus ellen is fegyvert ragadott, az önkéntes székely zászlóalj parancsnoka volt. A Szabadság Párt délvidéki főtitkáraként tartóztattak le 1948. január 18-án. Ezt követően szökött nyugatra, majd az ötvenes évek elején vándorolt ki az Egyesült Államokba. (Franciaország ugyanis elutasította menedékkérelmét, hiába kockáztatta életét a Hitler elleni harcokban.) Amerikában szívós türelemmel és erővel, önmagát élete végéig szellemileg és fizikailag egyaránt edzésben tartva jutott a professzori katedrához, közéleti elismeréshez - mondta róla szegedi szoboravatásán

Lezsák Sándor

. Pető Ferenc 1972-ben alkotta meg a „szofokrácia” teóriát, a jövő emberének új életformáját.

Borsi István

életrajzkötete dokumentumokkal, visszaemlékezésekkel, személyes emlékekkel mutatja be a Magyar Amerikai Kulturális Egyesület alapítójának életművét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.