Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Gazdaság

A tervezettnél kedvezőbben alakul az idei hiány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Kiegyensúlyozott az idei költségvetés, a hiány kedvezőbben alakul az eddig tervezett 2,4 százaléknál – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.

Hozzátette: a bizonytalanságot jelentő tényezők – az Európai Unió pénzeinek megérkezése, a vitatott tételek – a költségvetés egyensúlyát nem érintik, ezeket a pénzeket úgy kell tekinteni, mintha az ország rendelkezésére állnának. Kifejtette: ebből adódóan lehetséges, hogy a központi költségvetés GDP-arányos hiánya a tervezett 2,4 százaléknál valamivel alacsonyabb lesz, és el lehet érni a 2 százalék körüli hiánycélt. A növekedési adatok kedvezőek, a belföldi folyamatokat illetően “rendkívül kézben tartott költségvetést látunk idén” – mondta. Az idei költségvetés migránsválság miatti módosításáról azt mondta: a több tízmilliárdnyi kiadást egyrészt a kiadási főösszeg megemelése, másrészt a magyar adófizetők adózási fegyelme teszi lehetővé. A gazdaság jelentősen fehéredett az online pénztárgépek és az útdíjfizetési rendszer bevezetésével, így ezek a tételek nyújtanak fedezetet a migrációs válsággal kapcsolatban felmerült költségekre – tette hozzá a Költségvetési Tanács elnöke.

Kovács Árpád közölte: az idei költségvetés módosításáról még nem döntött a KT hétfőn, mert a kormányzat jelezte, hogy még egy 25 milliárd forintos, a modern város koncepcióval összefüggő fejlesztési kérdéshez kapcsolódó tételt rendezne. A tanács korábbi véleménye a módosításról már ismert. Idén nem volt sok költségvetési módosítás, az elnök kiegyensúlyozott, bevételeiben kiváló adatokat mutató, kiadási adataiban fegyelmezett lefutású költségvetésnek nevezte a 2015-öst.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kártalanítják a csongrád-csanádi gazdákat a madárinfluenza miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csaknem 9,5 milliárd forintot már ki is fizetett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Tovább olvasom

Hírzóna

2,4 milliárdból újul meg a makói Almási iskola

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egymilliárd forinttal megemelték a felújításra szánt összeget.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megkezdődött a szüret

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A legkorábbi érésű szőlőfajta, a Csabagyöngye szedésével.

Tovább olvasom

Aktuál