Veni Sancte a felújított dómban + FOTÓK



Közös tanévnyitó szentmisére hívta az egyházmegye területén működő köznevelési intézmények vezetőit és pedagógusait Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke. A Szentlelket hívó ünnepségre mintegy 450 pedagógus látogatott el a felújított szegedi fogadalmi templomba.
“A közös évzáróhoz képest jelentősen megszépült a dóm, amelynek átadását szeptember 24-én, ünnepi misével, és az azt követő szimfonikus koncerttel tervezzük” – kezdte köszöntőjét
Kiss-Rigó László
megyéspüspök, majd hozzátette: “Megragadom az alkalmat, és meghívom önöket a szabadtéri átadó ünnepségre, amelyen közösen emlékezhetünk majd az egyházmegye első püspökére, a vértanú Szent Gellértre.” A tanévnyitó folytatásában a Kiss-Rigó László kiemelte: az optimista, elhivatott, katolikus pedagógusoknak kiemelt szerepük van a hagyományok ápolásában, az értelmes, okos, egészséges gyermekek nevelésében. A püspök hozzátette: “A tanárok feladata továbbra is az, hogy a játékszabályok betartásával, korszerű, hiteles oktatási módszerekkel segítsék a tehetségek kibontakoztatását, a derűlátó diákok adottságainak kiaknázását, hogy ne középszerű, egy kaptafás tanulók kerüljenek ki az iskolapadokból. Az álszemérmességtől mentes, belső értékeket megbecsülő, alázatos gyermekek tanítása azonban csak szülői felelősségvállalással valósítható meg.

A továbbiakban
Serfőző Levente
oktatási püspöki helynök személyes példamutatásra szólította fel a katekétákat, akik csak megfelelő hivatástudattal, odafigyeléssel válhatnak hitelessé a fiatalok számára. A tanévnyitó ünnepség végén Kiss-Rigó László püspök megbízta és felkérte a jelen lévő pedagógusokat, hogy a 2015-2016-os tanévben is elkötelezetten, felelősségtudattal végezzék munkájukat nem csak a tanteremben, hanem az iskolán kívül is.
A Szentlelket hívó ünnepségre mintegy 450 pedagógus látogatott el. Sok-sok fotó ITT: http://szegedma.hu/?p=567479
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 8.