Közélet

Pénzügyi bizottság: tovább csúszik a vadasparki kalandpark átadója

Pénzügyi bizottság: tovább csúszik a vadasparki kalandpark átadója

2015. szeptember 30., szerda
Pénzügyi bizottság: tovább csúszik a vadasparki kalandpark átadója
bizottsagi01_gs

Már tavaly januárban át kellett volna adni a kalandparkot a Szegedi Vadasparkban, ám immár negyedszer módosították a határidőt a kivitelező cég kérésére, elvileg november végére elkészül – derült ki a pénzügyi bizottság ülésén, ahol választókörzeti keret felosztásáról döntöttek, illetve egy belvárosi önkormányzati ingatlant lakhatásra alkalmatlannak nyilvánítottak.

2014 január óta csúszik a kalandpark megnyitása a Szegedi Vadasparkban.

A pénzügyi bizottság májusi ülésén

is tárgyalt erről, akkor a kivitelező harmadízben kérte a határidő módosítását a „KalandoZoo kalandpark kialakítása Szegeden” projekt kapcsán. Akkor elhangzott, hogy a kivitelezés zajlik, de az építési engedélyezési eljárás elhúzódása miatt nem tudták befejezni a munkákat a területen. Bérleti díjat azonban 2014 januárjától rendesen fizet a cég, így akárcsak májusban, most is rábólintottak a bizottság tagjai arra, hogy módosítsák a határidőt, ezúttal november 30-ára. A kalandparkban egyébként lesz többek között kilátó, kültéri mászófal, eredménykijelzővel felszerelt magaslati kötélpálya, csőlabirintus, de óriás bokszkesztyű, óriás szumó, háromdimenziós forgó karika, rodeó bika és átfordulós extrém bicikli is várja majd a vendégeket, ha végre megnyílik. A pénzügyi bizottság ezúttal is egyhangúlag támogatta a határidő módosítását. Választókörzeti keret felhasználásáról is döntöttek,

Sebestyén József

az alsóvárosi Szent Ferenc-napi Paprikafesztiválra 100 ezret fordít,

Mészáros Tamás

egy játszótérre hulladékgyűjtőt és padot telepít,

Kormos Tibor

tíz folyóméternyi cserjét ültettet. Közgyűlési döntést igényel, hogy Mészáros Tamás a Gedói-iskola informatikai fejlesztésére fordíthasson keretéből, míg

Tóth Károly

a Dózsa György iskola részére monitor vásárlást támogatna.

bizottsagi02_gs

Egy Horváth Mihály utcai bérlakás felújításáról is tárgyaltak, amire nem először kellene költeni, korábban 356 ezer forintot tett ki az elvégzett munkálatok költsége az IKV Zrt. tájékoztatása szerint. A bizottság külsős tagja,

Pálmai Antal

azt vetette fel, hogy a felújítás után is lakhatatlan a lakás, ezért nem érti, miért kell rá költeni ismét, s egyáltalán mi lesz a sorsa a lakásnak. Az IKV képviselője vázolta a lakás alapproblémáját, nevezetesen, hogy 85%-os a páratartalma, emiatt lakhatatlan, és ezért költöztették másik lakásba a szívbeteg bérlőt két alkalommal is. Az épület a város egyik legmélyebb pontján fekszik, nincs alászigetelve, részben ez okozza a párásodást. A bizottság elnöke,

Farkas László

azt javasolta – hangsúlyozva, hogy nem vonja kétségbe az IKV-s véleményt –, hogy az önkormányzat is küldjön ki szakértőt, és vizsgálják meg, ki kell-e venni az ingatlant a bérlakások közül, szerinte ugyanis „ebből már soha nem lesz lakás”, és az a kérdés, miként lehet hasznosítani. Elmondta, több ilyen ingatlan van a városban, és ha lakásként nem is, esetleg raktárként lehetne használni a jövőben. Végül az eredeti határozati javaslatot fogadták el a bizottsági tagok, mely értelmében nem tartják lakhatásra alkalmasnak jelen állapotában az önkormányzati lakást a magas páratartalom miatt.

Tavaly januárban kellett volna eredetileg, talán november végén átadhatják a vadasparki kalandparkot - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=575716

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 30.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.