Írjon nekünk

Közélet

Izrael nem fogad be menekülteket

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Izrael nem közömbös a menekültek tragédiája iránt, de nem tervezi befogadásukat – mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap.

A miniszterelnök a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén kijelentette, hogy Izrael nem érzéketlen az afrikai és a szíriai menekültek emberi tragédiájával szemben, de Izrael kis állam, amelynek “nincs demográfiai és földrajzi mélysége”.

Netanjahu Jichák Hercognak, az ellenzéki Munkapárt és a parlamenti ellenzék vezetőjének szombati szavaira felelt, aki szíriai menekültek Izraelbe fogadását sürgette humanitárius okokból.

A jeruzsálami közszolgálati rádió szerint a kormányfő azt is hozzátette, hogy “uralni kell határainkat az illegális munkakereső bevándorlókkal és a terroristákkal szemben.” Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Izrael önfeláldozóan ápolta a szíriai harcok mintegy ezer sebesültjét.

Az izraeli miniszterelnök közölte, hogy tanácskozott Olaszország és más államok vezetőivel az afrikai országoknak nyújtandó nemzetközi segítségről, amely enyhítené az elvándorlás okait.

Netanjahu azt is bejelentette, hogy Izrael vasárnap megkezdi a kerítés építését keleti határán is, az első szakaszban Timna és Eilat között, hogy megvédje az ott felépülő repülőteret. Az elválasztó rendszert később tovább folytatják a Golán-fennsíkig, ahol már korábban felhúzták a szomszédos országok és Izrael közötti kerítés-rendszert.

Hírzóna

Nem lesz meleg víz és fűtés jó néhány szegedi lakásban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tarjánban, a Retek u.- Budapesti krt.- Szamos u. által határolt területen.

Tovább olvasom

Hírzóna

Jubiláló véradókat köszöntöttek Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sokan vannak sokszoros donorok.

Tovább olvasom

Közélet

Fidesz: a Momentum az új SZDSZ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Halász János szerint “szégyen és gyalázat”, amit a Momentum a magyar nemzet ellen művel.

Tovább olvasom

Aktuál