Közélet

Felavatták Horn Gyula szobrát az Európai Parlament brüsszeli székházában (FRISSÍTVE)

Felavatták Horn Gyula szobrát az Európai Parlament brüsszeli székházában (FRISSÍTVE)

2015. szeptember 15., kedd
Felavatták Horn Gyula szobrát az Európai Parlament brüsszeli székházában (FRISSÍTVE)
Horn Gyula

Horn Gyula "nagy ember, nagy magyar, nagy európai volt, legyenek rá büszkék a magyarok" - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben, a volt magyar miniszterelnök szobrának felavatásakor az Európai Parlament (EP) székházában.

Az EP egyik üléstermét már tavaly

Horn Gyuláról

nevezték el. Abban a teremben tartották a közös magyar-német megemlékezést az európai határok megnyitásának 25. évfordulója alkalmából. Most -

Szanyi Tibor

szocialista EP-képviselő kezdeményezésére és szervezésében - a terem mellett kapott helyet annak a

Kocsis András

által készített szobornak a másolata, amely a Jókai utcai MSZP-székházban áll. Az avatási ünnepségen megjelent

Juncker

- luxemburgi kereszténydemokrata politikus - beszédében hangsúlyozta: Horn Gyula "meggyőződésből cselekedett, bátor volt, mert kockázatot vállalni". Elmondta: azért jött el az ünnepségre, mert Horn Gyula közeli barátja volt. "Ő szocialista volt, én kereszténydemokrata vagyok. Időnként ezt tréfálkozva megemlítettük egymásnak, de aztán felismertük, hogy bár eltérő vércsoportba tartozunk, ez a lényeget illetően nem jelent különbséget" - emlékezett vissza a bizottsági elnök. A szoboravatási ünnepségen Szanyi Tibor kitért arra: amikor ezt az eseményt szervezték, még senki nem gondolta, hogy éppen ezen a napon Magyarország több megyéjében válsághelyzetet rendelnek el, és a magyar-román határra építendő kerítés előkészítéséről dönt a kormány. A román szocialista

Ioan Mircea Pascu

EP-alelnök elismeréssel méltatta az egykori magyar kormányfő érdemeit az európai megosztottság leküzdésében,

Kovács László

pedig, akinek a Horn Gyulával való együttműködése 1975-ben kezdődött a külügyminisztériumban, a szoros munkakapcsolat és barátság emlékeit idézte fel. Rövid beszédet mondott a volt miniszterelnök fia,

ifjabb Horn Gyula

is, aki édesapja három tulajdonságát, az előre tekintést, a bátorságot és a szociális érzékenységet emelte ki. Horn Gyula mellszobrát Jean-Claude Junckerrel együtt az MSZP három volt elnöke - Kovács László,

Hiller István

és

Mesterházy Attila

- közösen leplezte le.

A Magyar Szocialist Párt politikusait annyira foglalkoztatja a menekültválság, hogy Brüsszelben avatnak Horn-szobrot.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=570494

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 15.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.