Írjon nekünk

Közélet

Rohamozó migránsok, kerítésen átdobott gyerekek, elfogott terrorista – kitűnőre vizsgáztak a magyar rendőrök Röszkén + FOTÓK, VIDEÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

migransok_0916_szerda24_gs

Csatatérré változott szerdán a régi röszkei határátkelőhely, a migránsok rohamoztak, kövekkel, botokkal dobálóztak, a rendőrök könnygázzal és vízágyúval védték meg a magyar határt. Eközben a jogi határzár második napján a migránsok többsége új útvonalat kezdett használni: Szerbiából Horvátország felé indulnak.

Friss hírek és fotók Röszkéről folyamatosan, percről percre itt a SZEGEDma.hu-n!

A keddi napon folyamatosan érkeztek a menekültek a határra, ahol azonban szembesülniük kellett azzal a ténnyel, hogy már koránt sem olyan könnyű az átjutás, mint korábban. A csalódott tömeg egy része visszafordult Szerbia felé, egy másik részük viszont hangos tiltakozással követelte a régi röszkei határátkelőnél, hogy nyissák ki előttük az ajtókat. Napközben 70 menedékkérelmet nyújtottak be az erre a célra kialakított konténervárosban, amiből a hatóságok 40-et elutasítottak. A rendőrség a fizikai határzár megrongálása miatt több mint 250 emberrel szemben intézkedett. A tegnapi nap eseményeiről szóló tudósításunk ide kattintva olvasható teljes egészében – fotókkal!

00.00: Csendeseik a palackos demonstráció
Az autópályás átkelőnél Röszkén 15-20 ember maradt még a kerítésnél, műanyagpalackokkal próbálják felhívni magukra a figyelmet, a többiek nyugovóra tértek. Mi is köszönjük mára a figyelmet!

23.30: A szerbek tiltakoznak, a magyar külügy elítéli a brutális támadást
Aleksandar Vucic szerb kormányfő szerdán azzal vádolta Magyarországot, hogy „brutális” és „nem európai” módon bánik a migránsokkal a két ország határán, és az Európai Unió közbelépését sürgette. Ha az Európai Unió nem reagál, meg fogjuk találni annak a módját, hogy megvédjük határainkat és az európai értékeket is” – mondta az amerikai látogatáson járó Vucic. A szerb kormányfő felszólította Magyarországot, hogy többet ne lőjön be könnygázt a szerb állam területére, és azt mondta, hogy a kérdést John Kerry amerikai külügyminiszterrel folytatandó szerdai tárgyalásai során is napirendre akarja tűzni.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter erre úgy reagált: a röszkei határátkelőhelynél a magyar rendőröket brutális támadás érte Szerbia területéről. Azt mondta: agresszív bevándorlók egy csoportjának támadása nyomán 14 magyar rendőr szenvedett sérülést. Természetes, hogy a magyar rendőrök megvédték magukat és megvédték Magyarország területét – tette hozzá. Ha a szerb rendőrség megakadályozta volna a magyar rendőrök ellen indított támadást, nem került volna sor az erőszakos eseményekre – jelentette ki az MTI-nek.

22.30: Ezúttal Röszke I.-nél alakul ki tüntetés
Az M1 helyszíni tudósítása szerint 50-100 migráns kezdett demonstrálni és hangoskodni ezúttal a röszkei autópálya-határátkelő szerb oldalán. Itt sokkal erősebb vasfal húzódik, a tetején szögesdróttal, a magyar oldalon pedig erős rendőri jelenlét tapasztalható. Egyelőre nem tudni, készülnek-e valamiféle újabb rohamra a migránsok, illetve hogy az itt sátorozó sok száz bevándorló így éjszaka közepén kíván-e csatlakozni ehhez az akcióhoz.

21.30: Rendőrsorfalak
Miközben a magyar rendőrök szögesdrótból építenek új kerítést a régi röszkei átkelőnél, a belső részen továbbra is komoly a készültség, sorfalt állnak a rendőrök, és több vízágyút is látni. A szerb rendőrök pedig kívül, a szerb oldalon mintegy 100 méterre alkotnak sorfalat, és távol tartják a migránsokat.

21.15: Szerb vádak
A szerb állami televízió azt állítja, hogy a migránsválságról tudósító egyik stábját szerdán megverték gumibotos magyar rendőrök, és összetörték kamerájukat Röszkén. Az RTS honlapján számolt be arról, hogy egy riportert, egy operatőrt és annak munkatársát megverték, noha újságíróként azonosították magukat. A forgatócsoport a magyar rendőrség és a migránsok között helyezkedett el.

21.10: Családegyesítések
Egymástól elszakadt családokat egyesítenek a rendőrök. A Röszke II. közúti határátkelőhelyen a rendőrök a részükre biztosított ételből és italból adtak azoknak a személyeknek, főként gyermekeknek, nőknek, akik a 2015. szeptember 16-án a magyar-szerb államhatár szerb oldalán feltorlódott, agresszívvé vált tömeg támadását követően Magyarország területén rekedtek. Őket a rendőrök visszakísérik a szerb oldalon tartózkodó családtagjaikhoz – írta a police.hu.

21.00: 29 migránst fogtak el a magyar hatóságok
Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó és Kovács Zoltán kormányszóvivő elmondták, a délutáni összecsapások során 20 magyar rendőr sérült meg, ketten súlyosan. A lázongó agresszív migránsok közül többen átjutottak a határon, 29 főt fogtak el, közülük egy főt, a hangadót, aki az akciót kezdeményezte terrorizmus gyanújával állítottak elő.
Nem vetítették előre a korábbi események a ma történteket – mondta az M1-nek Kovács Zoltán. A kormányszóvivő szerint felfegyverzett emberek rontottak az országot védő magyar rendőröknek, a támadást kivédték. Mint mondta, új fázisba léptek az események szerb oldalról Magyarország semmilyen rendőri segítséget nem kapott, ez magyarázatra szorul. A támadók élőpajzsként gyerekeket használtak, vagyis nem békés migránsokról, hanem fenyegetésről beszélünk – tette hozzá Kovács. Európa szerte nő a migránsok részéről az együttműködés hiánya. Közölte: nem igaz, hogy ne tájékoztatták volna a szerbeket a várható fejleményekről. Bakondi György megerősítette a korábbi értesülést: elfogtak egy azonosított terroristát is Röszkénél. A miniszterelnök biztonsági tanácsadója több súlyosan sérült rendőrről is beszámolt.
Bakondi hangsúlyozta, az éjszaka elegendő rendőr lesz szolgálatban az átkelőn, hajnalra pedig helyreállítják a megrongált kerítést is.
Szerb információk szerint migránsok és a sajtó munkatársai közül a szerb oldalon háromszázan sérültek meg, köztük harminc gyerek.

20.35: Lenyugodtak a kedélyek
A határkerítéstől távolabb több mint ezer menekült van Horgosnál, többen vannak, mint tegnap – írja az Index.hu. A hangulat nyugodt, a szerb rendőrök vizet és ennivalót osztogatnak az embereknek, mindenki vacsorázik. A magyar rendőrökhöz legközelebb egy iraki fiú ül a földön. A levegőben terjengő égett gumiabroncsszag és néhány mentőautó emlékeztet csak a délutáni konfliktusra.

20.30: Kilenc ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének ügyében a Szegedi Járásbíróság
Kilenc ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének ügyében a Szegedi Járásbíróság szerdán – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t. Juhászné Prágai Erika közölte, valamennyi vádlottat elmarasztalták, három esetben egy, hat esetben két év Magyarország területéről történő kiutasítással sújtották őket. A vádlottak mind felnőttek voltak, heten iraki, ketten szír állampolgárságúnak vallották magukat. A vádlottak a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését mind beismerték, valamennyien a korábban mások által megrongált határzáron keresztül léptek illegálisan magyar területre. Valamennyi bírósági ítélet jogerőssé vált, és egy vádlott sem kérte a neki tolmács által lefordított döntés írásbeli kézbesítését anyanyelvén.

20.20: A belügyminiszter részleges határzárat rendelt el csütörtöktől
Részleges határzárat rendelt el a Röszke-Horgos autópálya határátkelőhelyen, valamint a Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyen Pintér Sándor belügyminiszter csütörtöktől – közölte szerdán közleményben a Belügyminisztérium (BM). A tájékoztatás szerint a részleges határzárról a közbiztonság védelme érdekében döntött a miniszter. A BM közleménye szerint a részleges határzár csütörtök 0 órakor lép életbe és 30 napig tart. A részleges határzár időtartama alatt a Magyarország és Szerbia közötti határszakaszon Magyarország államhatára nem léphető át.

19.55: Rendőri erősítést küld Szerbia a magyar határhoz
Szerbia több rendőrt küld a határra, hogy megakadályozzák a magyar rendőrök elleni támadásokat – közölte szerdán Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter. Hozzátette: a szerb fél mindent megtesz annak érdekében, hogy újabb incidens ne történjen, de azt szeretnék, ha magyar kollégáik “kevésbé agresszíven lépnének fel a migránsokkal szemben”, hiszen akkor könnyebb lenne irányítás alatt tartani a helyzetet. Elmondta azt is, hogy azokat a migránsokat, akik arra igényt tartanak, elszállítják a magyarkanizsai pihenőhelyre, ahonnan tetszőleges irányba indulhatnak tovább. Nebojsa Stefanovic közleménye szerint Szerbia tiltakozó jegyzéket küldött szerdán Magyarországnak azért, mert a magyar hatóságok szerb területen is könnygázt vetettek be. “Beszélni fogunk magyar kollégáinkkal arról, hogy ilyen incidens többé ne történjen” – fogalmazott a tárcavezető. A szerb belügyminiszter azt is közölte, hogy szeretnék megakadályozni és elkerülni, hogy a migránsok szerb területről köveket dobáljanak a magyar rendőrök felé, vagy gumiabroncsokat gyújtsanak fel, illetve hogy bárki is Szerbiából egy másik ország hatóságait támadja. Szerda délután a régi horgos-röszkei határátkelőhely egyik pontját áttörte az ott feltorlódott migránsok egy csoportja, a helyszínen szolgálatot teljesítő magyar rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be, hogy visszaszorítsák őket.

Az MTI tudósítójának helyszíni tapasztalata szerint a határ szerb oldalán a szerb rendőrök tétlenül nézték az eseményeket, nem avatkoztak közbe. A határra több mentőautó érkezett, hogy az összetűzés esetleges sérültjeit ellássa.

19.30: Civil szervezetek: jogsértő és embertelen a határnál lefolytatott eljárás
Jogsértő, embertelen és Magyarország nemzetközi kapcsolataira is ártalmas a magyar-szerb határnál létrehozott tranzitzóna és az ott lefolytatott eljárás – közölte a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület és a Magyar Helsinki Bizottság szerdán az MTI-vel. Közös nyilatkozatukban azt írták: a konténerekben a kérelmezőknek egy különösen gyors eljárásban adják át azt a határozatot, amely szerint nem Magyarországnak, hanem Szerbiának kell eljárnia ügyükben. Az eljárásban a tolmács csak telefonon működik közre.

migransok_0916_szerda12_gs

Felhívták a figyelmet arra: a magyar állam a területén beadott kérelmek elfogadhatatlannak nyilvánításával az érdemi eljárás lefolytatásának és a menedék nyújtásának feladatát áthárítja Szerbiára, mégpedig egy többszörösen jogsértő eljárásban. Megítélésük szerint “Szerbia nem biztonságos ország, még akkor sem, ha a kormány rendeletében ezt állítja róla”. Kitértek arra is, hogy ha a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal mégis ezen az alapon akarja lezárni az ügyet, a kérelmező felülvizsgálati kérelmet nyújthat be, amelynek a kiutasítás végrehajtására a törvény szerint halasztó hatálya van. A gyakorlatban azonban a kérelmezőt azonnal kikísérik a kerítés és a magyar-szerb határ közötti keskeny sávba, “így a hatékony jogorvoslathoz való joga elenyészik” – írták. Hozzátették: az eljárás alkalmatlan a probléma kezelésére, hiszen napi száz kérelemről döntenek, miközben a kérelmezők száma akár napi több ezer is lehet. A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület és a Magyar Helsinki Bizottság úgy látja, Magyarország szomszédsági kapcsolatait is tönkreteszi azzal, hogy a bevándorlók útvonalát áttereli Horvátország és Szlovénia felé – olvasható közös nyilatkozatukban.

19.25: MTI összefoglaló – A rendőrök visszaszorították a kaput áttörő migránsokat
A magyar rendőrök visszaszorították a kaput áttörő migránsokat a Röszke 2 határátkelőnél a magyar-szerb határon szerda délután.

A migránsok ezt megelőzően először megdobálták a rendőröket, majd amikor úgy látták, hogy azok hátrahúzódtak, rángatni kezdték a kerítést, majd felbátorodva, egymást segítve át is ugrottak azon. Ezt követően a tömeg ledöntötte a határkaput, és az ahhoz tartozó kerítést. A magyar rendőrök ekkor indultak meg feléjük. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt tapasztalta, hogy a migránsok mintegy ezerfős tömege hátrálni kezdett, és eközben több gyermek, illetve felnőtt megsebesült. A magyar rendőrök könnygázt vetettek be, hogy szétoszlassák a tömeget.

Nem sokkal később egy körülbelül ötvenfős csoport folytatta a kövek dobálását a rendőrök felé, akik időnként könnygázt és vízágyút vetettek be, hogy megakadályozzanak egy esetleges újabb támadást. A szerb rendőrök egy ideig tétlenül nézték az eseményeket, a migránsok ismételt kődobálásai után azonban kivonultak a helyszínre. A körülbelül húsz – egyszerű egyenruhába öltözött – rendőr sorfalat állt a határátkelő előtt, ahol korábban a migránsok gumiabroncsokat égettek. Az ott tartózkodó körülbelül ötvenfős csoportot hátrább küldték, de nem léptek fel ellenük. Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter és a rendőrök az átkelőnél tolmács segítségével azt mondták a migránsoknak, hogy vonuljanak vissza, ne erőszakoskodjanak, ne legyenek agresszívek, mert akkor nem tudnak nekik segíteni.

A helyzet 18 óra után nem sokkal lenyugodott, több migráns is megindult az autópálya felé, azaz távolodni kezdett a szerb-magyar határtól, ők feltehetőleg más útvonalat keresnek. A rendőrök migrációs utakat mutató térképeket osztanak a migránsoknak, ezeken az áll, hogy Magyarország le van zárva, ezért menjenek Horvátország és Szlovénia felé, arra felé “nyitva áll az út”.

migransok_0916_szerda23_gs

19:13: Azonosított terroristát fogtak
“Meg nem erősített hírek szerint, de rendőrségi forrásokból úgy tudjuk, hogy egy azonosított terroristát is őrzetbe vettek Röszkénél” – mondta az imént az M1 tudósítója. A migránsok között elfogtak egy azonosított terroristát Röszkén – jelentette az M1 tudósítója a helyszínről szerda kora este, hangsúlyozva, hogy ezt az információt hivatalosan senki nem erősítette meg. A tudósító beszámolója szerint az elfogott személyt minden bizonnyal a magyar rendőröket dobáló tömegben azonosították, és onnan emelték ki. A kihallgatása megkezdődött – tette hozzá.

19.00: Rendőrség: Gázsprayt is használtak a menekültek
A botok, kövek, vizespalackok mellett gázsprayt is használtak a kerítésnél a menekültek a rendőrök ellen, mondta Csiszér-Kovács Viktória, a rendőrség szóvivője az M1-en. A korábbi szerb tiltakozásra reagálva azt mondta, tiszteletben tartják a határt, nem lőttek át vízágyúval szerb területre. Bakondi György korábban azt mondta, 20 rendőr sérült meg, a rendőrségi szóvivő most 14-et mondott, többségük könnyebben. Ő is elmondta, hogy a korábban a kerítésnél kitartó 50 fős csoport már visszahúzódott. A magyar rendőrök kétsoros sorfalat állnak.

18.50: Jobbik: elképesztő a szerb hatóságok tétlensége
A Jobbik elképesztőnek tartja a szerb hatóságok tétlenségét a Röszke 2 határátkelőnél kialakult helyzetben. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek a határ röszkei oldaláról szerda délután telefonon nyilatkozva azt mondta: a magyar rendőrség – nagyon helyesen – nem megy át szerb területre, viszont “az ostromlók mintha ki lennének okosítva arról, hogy hány métert mozoghatnak”. Bírálta, hogy a migránsok dobálják a rendőröket, gyújtogatnak, “saját gyermekeiket használják pajzsként”. A jobbikos politikus azt mondta: tapasztalatai szerint mind a rendőrség, mind a Terrorelhárítási Központ nagyon higgadtan és korrektül jár el a magyar határ védelmében, de “Szerbiát lassan elő kellene venni”, mert döbbenetes, amit szerb területről tehetnek. Fordított esetben ilyen nem történhetne meg – vélekedett.

18.40: A honvédség is kivonult
Számos katona jelent meg a határnál különböző harci járművekkel, többek közt légvédelmi elhárító fegyverekkel, valamint látni helikoptert is – jelentette munkatársunk a helyszínről.

BC5K5355migransok _fegyveresek_katonak_gs

18.30: Szijjártó: a röszkei határátkelőket 30 napra zárták le
Harminc napra zárták le a röszkei határátkelőhelyeket – erősítette meg az M1 aktuális csatornának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pintér Sándor belügyminiszter döntését szerda délután. Az M5-ös autópályán és a régi 5-ös úton lévő röszkei közúti határátkelő forgalmát kedd reggel 7 órától szünetelteti a rendőrség. Szijjártó Péter azt mondta: a döntésről a szomszédos országokat, valamint azokat az országokat is tájékoztatták, amelyek fuvarozási útvonalként tekintenek a magyar utakra, továbbá az Európai Bizottsággal is közölték a lezárást. A miniszter hangsúlyozta: a szerb területről a magyar rendőröket támadó erőszakos, agresszív bevándorlók nem békés menekültek, hanem “egy masszív, agresszív népvándorlási kihívással állunk szemben”. Elképesztőnek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bevándorlók így lépnek fel a magyar rendfenntartók ellen.

18.25: Kormányszóvivő: felfegyverzett migránsok támadták meg a röszkei átkelőt
Felfegyverzett migránsok támadták meg a Röszke 2 közúti átkelőt szerda délután, bedöntötték a kerítést, a helyszínen rendőrök tartják vissza a magyar területre betörni próbálókat – közölte a délután fél hatkor a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán elmondta: több száz migráns negyed négykor botokkal, csövekkel felfegyverkezve támadt a rendőrökre, kövekkel, vizespalackokkal dobálta őket. Bedöntötték azt a kerítést, amely éjszakára lezárja a határátkelőhely területét. A rendőrök órák óta testükkel tartják vissza az erőszakos tömeget – tette hozzá. “Az elmúlt napokban sokat kértük az országon átutazni kívánókat, hogy tartsák be az alapvető szabályokat” – hangsúlyozta a kormányszóvivő. Kovács Zoltán szerint úgy tűnik, szerdán délután valami átszakadt, s látszik, nem békés tömegről van szó, hanem kimondottan olyanokról, akik az erőszaktól sem riadnak vissza, ha át akarnak jönni.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hangsúlyozta, a rendőrség minden törvényes eszközzel szavatolni fogja Magyarország biztonságát. Közölte, az összecsapásokban fél hatig húsz rendőr sérült meg. Két migránst, egy fiút és egy lányt a tiltakozók átdobtak a kerítésen magyar területre, a mentők őket is ellátták. A támadás előtt a migránsok ultimátumot intéztek a rendőrséghez, azt követelték, engedjék be őket magyar területre, egyébként erőszakot fognak alkalmazni. A főtanácsadó kijelentette, a magyar rendőrség semmilyen ultimátumnak nem enged. A rendőrség higgadtan reagált, könnygázt és vízágyút alkalmazott a támadás visszaveréséhez – mondta Bakondi György. A főtanácsadó megjegyezte: nem látszik, hogy a tömeghez mások is csatlakoznának, de az sem, hogy a szerb rendőrség bármit is tenne, noha a migránsok a szomszédos ország területén vannak.

18.20: Megérkeztek a szerb rendőrök is
Kivezényeltek 100 szerb rendőrt, hogy hátrébb tereljék a támadókat. Le is nyugodtak azok. Érthetetlen, eddig miért nem jelentkezett a szerb rendvédelem.

17.55: DK: aránytalan a rendőri fellépés
A Demokratikus Koalíció (DK) aránytalannak tartja az illegális bevándorlókkal szembeni rendőri fellépést Röszkénél. Vadai Ágnes, az ellenzéki párt alelnöke szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt követelte, hogy “egy tucatnyi valóban erőszakos menekült” miatt a rendőrök ne támadjanak könnygázzal ártatlan nőkre és gyermekekre. A politikus az eseményeket “embertelen kormányzati politika mára beérett gyümölcseként” jellemezte. A DK alelnöke a helyzetet úgy értékelte: több ezer kilométert végiggyalogolt, háborúból elmenekült emberek és éhséggel küzdő, kimerült rendőrök állnak egymással szemben az elhibázott menekültpolitika miatt.

17.50: Sok sérült a migránsok között
A rendőrök válaszlépése nyomán sokan sérültek meg a támadó migránsok közül, számos támadót rabosítottak – jelentette helyszíni tudósítónk. Jellemzően légúti és szemsérülések vannak a szerb határon a migránsok és a rendvédelem összecsapásai következtében – közölte Horgos közeléből a köztévé tudósítója. 15 szerb rendőr kezd akcióba, üdvözlik őket a migránsok.

17.40: Sérült rendőrök, átdobott gyerekek
“Felfegyverkezett, erőszakos migránsok törték a magyar határt, majd megtámadták a magyar rendőröket, a rendőrök testükkel védik a határt” – mondta el Kovács Zoltán kormányszóvivő Röszkén. “Kértük a bevándorlókat a szabályok betartására, ők ezt nem tették meg, így elmondhatjuk, hogy, nem békés tömegről van szó, mert ezek az emberek az erőszaktól sem riadnak vissza” – tette hozzá. Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó úgy fogalmazott: semmilyen ultimátumnak nem enged a magyar rendőrség. Elmondta, a migránsok átszakították a határzárat, megtámadták a rendőrség. A hatóságok higgadtan reagáltak, jelentősek a rendőri erők a térségben. “Nem látjuk a szerb rendőrség működését” – emelte ki Bakondi György. Tájékoztatása szerint húsz rendőr sérült meg, két kisfiút pedig átdobtak a kerítésen a szerb oldalról, őket is ellátják a magyar mentősök. Leszögezte, hogy a határzárat visszaállítják és megerősítik, és egy agresszív támadót sem engednek hazánk területére.

17.35: A magyar külügyminiszter a szerb hatóságok fellépését kérte

A szerb hatóságok haladéktalan fellépését kérte az agresszív bevándorlók csoportja ellen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ivica Dacic szerb külügyminisztertől – közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a két miniszter délután telefonon egyeztetett, amelynek során Szijjártó Péter felhívta szerb kollégája figyelmét arra, hogy bevándorlók egy csoportja a régi röszkei határátkelőnél kövekkel és betondarabokkal folyamatosan támadja a magyar rendőröket. Mivel a bevándorlók a támadást Szerbia területéről hajtják végre, ezért Szijjártó Péter határozottan arra kérte Ivica Dacicot, hogy a szerb hatóságok haladéktalanul lépjenek fel az agresszív bevándorlók csoportja ellen – olvasható a közleményben, amely arra is kitért, hogy a szerb külügyminiszter a kérés haladéktalan közvetítését ígérte Nebojsa Stafanovic szerb belügyminiszternek. Szijjártó Péter az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy írásbeli jegyzéket is eljuttattak Szerbiának az ügyben. Hozzátette: néhány tucatnyian támadják a magyar rendőröket a szerb oldalról, megfékezésük nem komplikált. A tárcavezető azt is megjegyezte: komoly médiakampány zajlik Magyarország ellen, kíváncsian várja, hogy a mostani képeket hogyan fogják az esti híradókban bemutatni, és milyen erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy úgy láttassák, mintha a magyar rendőrök követtek volna el bármilyen erőszakos cselekedetet az “ártatlan bevándorlókkal szemben”. Ezekből a képekből mindenkinek világosan látnia kell, hogy a magyar rendőrséget egy brutális támadás éri – fogalmazott, hozzátéve: a helyzet rámutat a magyar kormány elmúlt időszakban hozott intézkedéseinek helyességére.

17.30: Áttörtek a bevándorlók, a rendőrség védi a határt
Áttörték a kerítést a migránsok, erre a rendőrök tömegei megindultak a migránsok ellen. Rohamrendőrök, készenlétisek, TEK-esek a helyszínen az ezer migránssal szemben. Könnygáz.

16.35: Gumilövedékhez nyúl a rendőrség
A szerb hatóságok magukra hagyták magyar kollégáikat – közölte fél 5 körül a Hír TV röszkei tudósítója. Nem intézkednek a pattanásig feszült helyzetben. Gumilövedékes rendőri erők tartanak a kritikus határszakaszra a Hír TV információi szerint.

16.25: A tömeg nem hajlandó tudomásul venni a magyar rendelkezéseket
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1-nek: Erre számítani lehetett. Nyilvánvaló volt, hogy a rendőrség és a hadsereg ezt fel kell, hogy tartóztassa. Határozottan és jogszerűen kell fellépniük a hatóságoknak. A tömeg nem hajlandó tudomásul venni a magyar rendelkezéseket, és ez független attól, hogy a migránsok igazat mondanak vagy sem. Ha az EU nem ad választ a helyzetre, a nemzetállamok fognak.

16.20: Könnygázt és vízágyút is bevetettek a rendőrök a magyar-szerb határnál
Könnygázt és vízágyút is bevetettek a magyar rendőrök a magyar-szerb határnál szerda délután az őket dobáló illegális bevándorlókkal szemben – közölte az M1 tudósítója a határ szerb oldaláról, Horgosról. A szerb oldalról kövekkel, gyümölcsökkel, vizes flakonokkal dobálják a rendőri erőket, a vízágyúkat és egyéb eszközöket, látható a Reuters élő felvételein. Közben folyamatosan érkeznek a rendőrök és a TEK emberei.

16.00: Folyamatos a konfliktus
Könnygázzal és vízágyúzással próbálja oszlatni a tömeget a határzár túloldalán a magyar rendőrök, a tömeg kicsit visszaszorult a vízágyú és a könnygáz hatására, közben a migránsok dobálják a rendőröket mindennel, ami a kezük ügyébe akad, palackkal, botokkal, kövekkel

15.44: Bevándorlók bedöntötték az átkelőkaput Röszkén
A magyar-szerb államhatár szerb oldalán feltorlódott tömeg bedöntötte a Röszke II. közúti határátkelőt lezáró kaput szerda délután – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a tömeg fél három körül agresszívvé vált, kövekkel, fadarabokkal, palackokkal dobálta meg a magyar oldalon álló rendőröket, majd kitörte az átkelőt lezáró kaput. A rendőrség azonnal jelentős erőket sorakoztatott fel a “magából kivetkőzött emberek” megfékezése érdekében, a ledöntött kaput többsoros rendőrsorfal helyettesíti. Azt írták: a rendőrség a magyar államhatár és az Európai Unió külső határának védelme érdekében jogszerűen és arányosan intézkedik.

15.32: Erősít a TEK
Négy további, tankhoz hasonló TEK feliratú páncélozott jármű és további rendőrök érkeztek a helyszínre.

15.30: Könnygázt vetettek be a Horgos 2 átkelőnél
A magyar rendfenntartók könnygázt vetettek be szerda kora délután a régi horgos-röszkei, úgynevezett Horgos 2 határátkelőhelynél, amikor a migránsok egy kisebb csoportja megpróbált áttörni az utat eltorlaszoló kapun. A magyar rendfenntartók vízágyúkat helyeztek el a kapu előtt. A migránsok pedig “Kinyitni, kinyitni” felkiáltásokkal igyekeznek őket meggyőzni, hogy nyissák ki a kapukat. A határ felett helikopter köröz. A migránsok több száz fős csoportja indult el az új horgos-röszkei átkelőről a régi átkelő felé, mert úgy értesültek, hogy ott kinyitották a határt. A rohanás közben hátrahagyták csomagjaikat, sátraikat, élelem- és vízkészleteiket. A délután során a migránsok kisebb-nagyobb csoportja időnként skandálásba, fütyülésbe és a szerb-magyar határon felállított kerítés döngetésébe kezdett szerdán is, ám nagyobb rendbontás nem történt – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Az atv.hu dél körül azt közölte, hogy a migránsok egyik hangoskodó csoportja ultimátumot adott a magyar hatóságoknak az M5-ös autópályán fekvő átkelőnél, hogy ha 13 óráig nem nyitják ki a kaput, akkor akcióba lendülnek. Ilyen incidens ott nem történt, a másik átkelőnél viszont továbbra is feszült a helyzet.

15.10: Helyszínen a Terrorelhárítási Központ
Két páncélozott járművel és legalább 100 gyalogossal felvonultak a TEK-esek is.

15.05: Helikopter is jött
Megjelent a helyszínen a rendőrségi helikopter is, fent köröz a levegőben.

15.00: Vízágyút bevethet a rendőrség
Helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint a egyre nő a tömeg a régi röszkei határátkelőnél, a rendőrség hangosbeszélőn tájékoztatja a migránsokat arról, hogy ha nem hagynak fel az áttörési kísérletekkel, vízágyút fognak bevetni. A helyszínen van Kovács Zoltán kormányszóvivő is.

14.46: Nem csitul a hangulat
Újabb rohamrendőrök érkeztek, már több mint százan lehetnek, a készenléti rendőrök megálltak a kerítés előtt a magyar oldalon és széthúzódtak két oldalra.

14.45: Megvan az első ítélet illegális határátlépés miatt
Egy iraki férfi volt az első migráns, akit a határzár tiltott átlépése miatt elítéltek. A férfit egy évre kiutasították Magyarországról. Ez az első ítélet, amit gyorsított eljárásban meghoztak, de több tárgyalás is megy párhuzamosan – írja a 444.hu.

14.40: Kimozdították a kerítést
Huszonöt-harminc fős csoportokban érkeznek a rohamrendőrök, könnygázzal próbálják megfékezni a tomboló tömeget, azonban ellenszél nehezíti a dolgukat, túloldalról a migránsok pedig műanyag palackokkal és kövekkel dobálják a magyar egyenruhásokat. Helyszíni tudósítónk szerint a migránsoknak egyszer már sikerült kilökniük a kerítést a helyéről, de a rendőrök visszatették azt.

14.35: Az erő nyelvén beszélnek
Tudomásunk szerint a röszkei határzár szerb oldalán tartózkodó migránsok megpróbálják áttörni a kerítést. Harminc-negyven rendőr érkezett a helyszínre erősítésként.

13.55: A kerítést rángatják a feldühödött migránsok
Tudósítónk jelentése szerint egyre feszültebb a hangulat a régi röszkei határátkelőnél. A migránsok egy csoportja mostanra a korábban a kitörésekkor tapasztalt hévvel rángatja a kerítést, miközben a túloldalon teljes felszerelésben, gumibottal a kézben felsorakoztak a készenléti rendőrök. Az előrelátóbb médiamunkások is eltávolodtak a helyszíntől.

13.25: A korábbi röszkei állapotokra emlékeztet most a határ szerb oldala
Szerbiában járva azt tapasztalta a SZEGEDma.hu stábja, hogy a mind két határátkelőnél nagy tömeg gyűlt fel, legalább 3000-en vannak, sátrakat is felvertek már, és akárcsak a röszkei ideiglenes gyűjtőpontnál, a szerb oldalon is időnként hőbörögnek és követelőznek a migránsok. Az autópályához közel 10 mobil WC-t is felállítottak a szerbek, láttunk ott egy buszt is, amit az ENSZ küldött, aki akart, felszállhatott rá. Őket visszavitték a magyarkanizsai táborba, hogy például lezuhanyozhassanak. A tranzitzónán kívül a szerbiai oldalon néhány hideg vizes vízcsapot is kihelyeztek, ott jártunkkor többen a ruháikat mosták éppen. Összességében hasonló a helyzet, mint pár nappal ezelőtt volt a magyar oldalon, mindenhol fél kenyerek vannak eldobálva, a migránsok Szerbiában is tülekednek az ételosztásnál.

13.00:
A régi határkelőnél hatalmas a csend, egyelőre nem mozdulnak a migránsok, pedig az állítólagos ultimátum ideje lejárt.

migransok_roszke_kozeleben150916

12.50: Délután bemutatják a tranzitzónát
Ma délután kormányszóvivői sajtótájékoztatót tartanak a röszkei tranzitzónánál, majd ezt követően a sajtó munkatársai is megtekinthetik a konténervárost belülről. A 16.30-kor kezdődő eseményről a SZEGEDma.hu is élőben jelentkezik – fotókkal!

12.35: Már a szerb-magyar határról is indult busz a horvát határ felé
A szerb-magyar határ melletti Magyarkanizsáról is elindult egy busz a horvát határ felé szerda délelőtt – közölte az MTI tudósítójával Lackó Róbert, a magyarkanizsai képviselő-testület elnöke.
Az autóbusz ötven emberrel indult el a szerb-horvát határ melletti szerbiai Sidbe. A járműre a magyarkanizsai pihenőhelyen tartózkodó migránsok között mutatkozott igény, és egyelőre nem lehet tudni, hogy ki – egyes információk szerint a szerbiai menekültügyi főbiztosság, más információk szerint egy sidi vállalkozó – megszervezte az indulást.
Lackó Róbert azt is elmondta, hogy Magyarkanizsáról továbbra is indulnak buszok a horgos-röszkei határ felé, és Magyarkanizsára is érkeznek még járatok Belgrád felől, bár nem akkora számban, mint a korábbi napokban, hetekben. Hozzátette, hogy a pihenőhelyre érkezőket tolmácsok segítségével értesítik arról, hogy Magyarország felé nem tudnak továbbmenni, a zöldhatár le van zárva, “de nem akarnak ők már senkinek sem hinni, megvannak a saját (kommunikációs) vonalaik”.
Továbbra is több százan várnak mindkét horgos-röszkei határátkelőnél arra, hogy a magyar hatóságok átengedjék őket, és szintén több százan pihennek a két határátkelő közötti füves területen felállított sátrakban. Néhány család elkezdte összecsomagolni a holmijait, voltak, akik a sátrat is összehajtották, és azt mondták, elindulnak, megpróbálnak máshol átkelni a határon, talán Horvátország felé. Nem tudják azonban, hogy a szerb-magyar határzónából hogyan lehet eljutni a szerb-horvát határra, az MTI tudósítójától is kértek útbaigazítást a körülbelül 200 kilométerre fekvő Sidre.

12.10: Ebédszünet
Egyelőre nyugodt a helyzet a kis röszkei átkelőhelynél, információink szerint azért, mert ételosztás van, mindenki ebédel. Rendőri erősítés érkezett nem is olyan régen több autóval.

12.05: Ebben bíznak a migránsok
A Horgosnál táborozó migránsok állítólag abban bíznak, a szerb belügyminiszter meggyőzi majd magyar kollégáját arról, hogy nyissa meg a határt. Ezért alakult ki a hatalmas sátortábor a két röszkei átkelőhely közötti kilométeres sávban. A magyar oldalon végig komoly rendőri sorfal biztosítja a kerítést, és az erősítés is itt állomásozik a közelben.

11.55: Támadni készülnek a migránsok Röszkénél?
Az atv.hu munkatársa azt jelentette a régi horgosi határátkelőtől, hogy a migránsok rongyokat csavartak a szögesdrót köré, és megpróbálják kiszakítani a helyéről. Eközben a rohamrendőrök teljesen beöltöztek, de egyenlőre farkasszemet néznek a feldühödött tömeggel. A migránsok ultimátumot is adtak a rendőröknek, ha 1-ig nem engedik be őket, akkor áttörik a kerítést. Eközben a régi és az új röszkei határátkelő között összefüggő sátortábor alakult ki. Több ezer migráns rendezkedett be itt, akik abban bíznak, hogy a magyar hatóságok valamikor megnyitják a határt. Helyszíni fotóink hamarosan!

11.40: 203 határsértőt fogtak eddig szerdán
Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó ismertette az aktuális számokat Szegeden. Éjfél után a két röszkei átkelőhelyen és Ásotthalomnál semmit sem változott a helyzet, néhány százan, illetve néhány tucatnyian várakoznak a szerbiai oldalon, időnként tüntetnek, követelőznek. Ma 0 órától 9-ig 203 fővel szemben intézkedett a rendőrség tiltott határátlépés miatt, 46 fő ellen indult büntetőeljárás, a mai napon megszületik az első bírósági ítélet is.

11.35: A kerítés alatt próbálnak meg átjutni
Tudósítónk azt tapasztalta a határon, egyes migránsok megpróbálnak a fizikai határzár alatt, ásva átjutni Magyarországra. Mint ismeretes, a kerítés megrongálása szeptember 15. óta bűncselekménynek minősül. A rendőrség komoly erőkkel biztosítja az ideiglenes biztonsági zárat, és elfogja, előállítja a határsértőket.

11.30: Miniszteri köszönet a civileknek
Balog Zoltán köszönetet mondott azon civil szervezeteknek, akik az utcákon segítettek a migránsoknak. Az utcáról a legális átlépés felé kell terelni az embereket. Akik menekültstátuszt kaptak, azoknak a gyerekei többek között magyar iskolába járnak – egészítette ki. Egyben megvédte a magyar humanitárius hozzáállást. Bejelentette: a kormány 200 millió forinttal támogatja a Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt humanitárius munkáját, a három szervezet szerb és magyar oldalon is segíti a bevándorlókat.

11.25: A nők és gyermekek elsőbbséget élveznek
A tranzitzóna feladata a legálisan belépők regisztrációja, adott esetben menekültügyi védelem alá vonása. A kiskorúak és a velük érkezők nők elsőbbséget élveznek – így a miniszter. Az ellátásukban a Magyar Vöröskereszt nyújt pótolhatatlan segítséget.

11.20: Erzsébet-utalvány a rendőröknek
Balog Zoltán, az emberi erőforrás minisztere Szegeden azt mondta, a rendőrök helyt állnak a határvédelemben. Az emberiességet és a keménységet megfelelően ötvözik – tette hozzá. A rendőrök Erzsébet-utalványokat kapnak a szolgálat után – jelentette be a miniszter. Azt is elmondta, humanitárius katasztrófát sikerült megakadályozniuk az elmúlt időszakban. A miniszter szólt arról is, hogy a déli határ mentén az egészségügyi ellátásban semmilyen probléma nincsen. A kormány felkészült arra is, hogy ha nagyobb tömegben kellene kísérő nélküli migráns gyermekeket befogadni, akkor bővítik a férőhelyeket számos ingatlanban, Fóton, Balatonőszödön stb. 44 ezer kiskorút regisztráltak ebben az évben, ebből 8600 volt kísérő nélküli kiskorú. A kísérő nélküli gyermekek 90 százaléka afgán fiú.

11.05: Kormányzati sajtótájékoztatók Szegeden
Szegeden hamarosan Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár számol be a migránsok védelméről és ellátásáról, Bakondi György miniszterelnök főtanácsadó pedig az aktualitásokról. A sajtótájékoztatóról természetesen tudósítunk, ahogyan a következőről is, melyet a kormányszóvivő tart majd 15.30-kor.

11.00: Bakondi: a rendőrség a megfelelő erőkkel biztosítja a kerítést Röszkén
A rendőrség a megfelelő erőkkel biztosítja a kerítést Röszkén – jelentette ki Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorfolyamában. Közölte: a rendőrség komoly erőkkel van jelen az egész szerb határszakaszon. Bakondi György hozzátette: meg van győződve arról, hogy a szerb hatóságokkal közösen rendeződni fog a helyzet Röszkén.

10.25: A kis határátkelőnél a helyzet változatlan
A röszkei régi határátkelőhelynél továbbra is 50-100 fő skandál, a többiek a háttérbe húzódnak. A tüntető migránsok azt kiabálják, hogy nyissák ki a kaput, köszönjük, Szerbia, illetve hogy Németországba akarnak menni. A magyar rendőrök nem reagálnak, nyugodtan sorfalat állnak – jelenti munkatársunk a helyszínről.

10.10: Nincs torlódás az ásotthalmi határátkelőnél
Nem alakult ki torlódás Ásotthalomnál azt követően, hogy szerda délelőtt újra lezárták a település közelében található határátkelőt – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Úgy tűnik, a magyar és a szerb autósok időben értesültek az átkelő lezárásáról, mert csak német rendszámú autót vezető törökök várakoztak tanácstalanul az átkelő előtt.
Ők arról próbáltak információt szerezni, hogy hol mehetnek át Szerbiába. Hivatalos tájékoztatás híján – ugyanis hivatalos embert csak a sorompó után, hallótávolságon kívül lehetett látni – az MTI tudósítója igazította útba őket.
Ugyanakkor a határ környéki utak mentén szerda délelőtt számos migránscsoporttal lehetett találkozni. Velük szemben az környéken cirkáló rendőrök intézkednek.

10.00: Egy nap alatt 94 kérelmet nyújtottak be a tranzitzónákban
A Röszkén és Tompán létrehozott tranzitzónákban az elmúlt 24 órában kevesebb, mint 100 menedékkérelmet nyújtottak be, összesen 19 esetben el is utasították azt. A határzár tiltott átlépése miatt pedig 35 esetben indult büntetőeljárás. Részletek ide kattintva olvashatók.

9.35: A migránsok még bíznak a határnyitásban
Csendesen indult a reggel mindkét horgos-röszkei határátkelőnél, a migránsok továbbra is abban reménykednek, hogy Magyarország megnyitja a határt, és bejuthatnak az Európai Unió területére.
Egy csoportjuk késő éjszakáig hangoskodott az M5-ös autópályán lévő határátkelőn felállított kapunál, ám hajnalban ők is aludni tértek a két átkelő közötti bozótos, füves területen kialakult rögtönzött sátortáborban.
Reggel többen is azt mondták az MTI tudósítójának, reményt adott nekik, hogy egy szerb politikus a helyszínre látogatott, és ígéretet tett arra, hogy beszél magyar kollégáival. Kedd este Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter járt a horgosi átkelőnél, a migránsok elbeszélése alapján pedig voltak olyanok, akik lefordították nekik azt, amit a politikus mondott.
A migránsok azonban a jelek szerint túl optimistán értelmezték a szerb belügyminiszter szavait. Stefanovic annyit mondott, hogy szerdán tárgyal magyar kollégáival a Horgoson kialakult helyzet kezeléséről, illetve arról, hogy mikor nyithatják meg az átkelőt a forgalom előtt. Kiemelte, azt reméli, csupán 48 órás lezárásról van szó, amely után normalizálódhat a közlekedés.
Szerinte korai még a migránsok megváltozott útvonaláról beszélni, egyelőre nem lehet tudni, hogy Magyarország helyett Románia vagy Horvátország felé indulnának-e az emberek. Ugyanakkor kiemelte: Szerbia nem fogadhatja el azt, hogy a területére szállítsák vissza mindazokat, akiket nem fogadnak be az Európai Unióban, hiszen ezek az emberek csak áthaladtak Szerbián.
Hozzátette még, hogy országa semmiféle erőszakot nem fog alkalmazni a migránsokkal szemben, ellenkezőleg, élelmiszerrel és vízzel, valamint minden szükséges eszközzel segíti majd őket.
A helyszínen dolgozó önkéntesek úgy tudják, hogy szerdán vízcsapot állítanak fel a horgosi határátkelőnél, valamint arra is kaptak ígéretet, hogy mobil WC-ket visznek a sátortábor közelébe.

09.15: Irakiak bíróság előtt
Négy iraki állampolgár bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség a határzár tiltott átlépésének bűntette miatt – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán. Szanka Ferenc közölte, hogy a négy vádlott kedd reggel Röszkénél a gyorstelepítésű drótakadályon átmászva lépett magyar területre a szerb-magyar határon. A kerítést nem rongálták meg, mivel azt korábban ismeretlenek már kihasították és felhajtották. A bűncselekmény elkövetését elismerő határsértőket a rendőrség őrizetbe vette. A határzár tiltott átlépésének bűntette miatt indult eljárásban a Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, az őrizet 72 óráján belül kezdeményezte a terheltek bíróság elé állítását – közölte a szóvivő. A rendőrség szerda reggelig további öt migráns ellen indult bűnügyben indítványozott gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítást.

8.36: Hosszú sorok alakultak ki a szerb-magyar határ működő átkelőhelyein
Mintegy 4 kilométeres volt a sor a magyar-szerb határ kelebia-tompai átkelőjénél szerda reggel, éjszaka ugyanis csak itt, illetve a 90 kilométerrel távolabbi, béreg-hercegszántói átkelőhelyen lehetett Szerbiából Magyarországra jutni.
A szerbiai autós és motoros szövetség tájékoztatása szerint Kelebiánál és Béregnél (Backi Breg) megnőtt a forgalom, 20 percnél hosszabb várakozásra azonban nem kell számítani. Az MTI tudósítója a vajdasági Kelebián azt tapasztalta, hogy ennél jóval többet kell majd várnia annak, aki Szerbiából Magyarországra szeretne jutni, a kocsisor ugyanis a határzónán kívülre ér, körülbelül 4 kilométer hosszú.
Hét órakor megnyílt a gyála-tiszaszigeti és a bajmok-bácsalmási átkelő is, ezeket a határátkelőhelyeket azonban csak a szerb állampolgárok, valamint az Európai Unió és Svájc állampolgárai használhatják.
A szerbiai autós és motoros szövetség azt is közölte, hogy a horgos-röszkei és a királyhalom-ásotthalmi átkelőket nem nyitják meg szerdán.

8.30: Rend és nyugalom Röszkén
Mórahalom és Ásotthalom között reggel 4-8 fős csoportokban láttunk migránsokat, mindegyikük férfi volt. Összességében mintegy 40 fővel találkoztunk, ám valószínűleg nem jutottak messzire, mert hamarosan több szirénázó rendőrségi kisbusz jött szembe az úton. Egyébként a körülmények nyugodtak, Röszke és térségéből már elment az a több tucatnyi busz, amelyekkel az elmúlt napokban szállították a migránsokat. A röszkei vasútállomást is kitakarították már, az indulásra váró migránsok ugyanis temérdek szemetet hajigáltak ki a szerelvények ablakain. Összességében tehát elmondható, hogy rend és nyugalom van.

8.25: Ismét lezárták az ásotthalomi átkelőt
Az országos rendőrfőkapitány szerda reggel 7 órától ismét felfüggesztette az ásotthalmi közúti határátkelő működését – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-t.
A közlemény szerint a határforgalom azért szünetel, mert a szerb oldalon kialakult helyzet miatt a határátlépés feltételei jelenleg nem biztosíthatók.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a röszkei autópálya- és közúti határátkelőhely sem működik. Várkonyi Gergely azt tanácsolta az utazóknak, válasszák a tompai vagy a tiszaszigeti határátkelőhelyet, ez utóbbi 7 és 19 óra között üzemel.

7.45: Kósa Lajos: addig védjük a schengeni határokat, ameddig szükséges
Magyarország egészen addig megvédi a schengeni határokat, amíg hivatalos úton nem jelzik neki, hogy erre nincs szükség – mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, hogy Magyarország megítélése napról napra változik. “Azok, akik még egy hónapja habzó szájjal bíráltak bennünket, most arról beszélnek, hogy Magyarország intézkedései helyesek, és Magyarország az egyetlen ország, amelyik betartja a rá vonatkozó schengeni és a dublini egyezményeket” – mondta.

7.35: Több mint háromszáz határsértőt fogtak el az elmúlt 24 órában
Az elmúlt 24 órában 367 határsértőt fogtak el a rendőrök országszerte – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerda reggel a honlapján.
A határzár tiltott átlépése miatt 316 embert, tiltott határátlépés miatt további 51 embert fogtak el. Egy ember ellen közokirat-hamisítás, kettő ellen pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás – írták a közleményben.

Horgosnál a migránsok továbbra is remélik, hogy átjuthatnak Magyarországra – részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=570643

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 16.

Hírzóna

A magyarországi Eucharisztikus Kongresszus fontosságát hangsúlyozta Ferenc pápa

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szent Péter téren advent harmadik vasárnapján mondott beszédében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Mézeskalácsokat díszítettek a szegedi Helyi-Ségben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hét megye 15 közfoglalkoztatójától érkeznek a kisboltba kézművestermékek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Jelentősen csökkent az egészségtelen élelmiszerek mennyisége

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Legalábbis az Emmi szerint.

Tovább olvasom

Aktuál