Elhalasztják Orbán Viktor iráni útját

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyelőre nem utazik Iránba Orbán Viktor miniszterelnök, a programot a mekkai zarándoklaton történt tragédia miatt az iráni fél kérésére elhalasztják – erősítette meg az erről szóló sajtóhíreket az MTI érdeklődésére szerdán Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A magyar miniszterelnök október 5-én utazott volna Iránba. Havasi Bertalan elmondta, hogy a magyar és az iráni diplomácia folyamatosan egyezet egymással, hogy a magyar miniszterelnök hivatalos látogatásra mielőbb sor kerülhessen. A mekkai zarándoklat idején a múlt héten több mint hétszázan haltak meg egy tülekedés során, sokan közülük irániak voltak. A muszlim szent várostól, Mekkától néhány kilométerre keletre fekvő Minában történt balesetnek a halálos áldozatok mellett 863 sérültje van. A mostani számít az évente tartott zarándoklat alatt eddig történt egyik legnagyobb tragédiának.

Előző sztori

Elindult az influenza figyelő szolgálat Csongrád megyében

Következő sztori

Csütörtöki programajánló: Bor Klub, Kravaiar, Bëlga