Cselgáncs: közel 500 judoka lép tatamira szombaton Algyőn

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

cselgancs15_gs

Az idei esztendő legjelentősebb judo versenyét rendezik meg szombaton az algyői Fehér Ignác Általános Iskola sportcsarnokában, ahol három korosztályban fognak versenyezni az ijfú cselgáncsozók.

Kilencedik éve folyamatosan megrendezett versenysorozat állomása érkezik Algyőre szombaton, ahol mintegy 500 judoka mérheti össze tudását a Fehér Ignác Általános Iskola sportcsarnokában, az öt-hat éves gyerekektől egészen a 16 évesekig.

“A kicsik még nem versenyzők, csak kezdők, előfordulhat, hogy csak fél éve judózik még. Ennél a versenysorozatnál azt tekintjük fontosnak, hogy 4-5 fős csoportokban zajlanak a küzdelmek, azonos tudás és súly alapján csoportosítva az indulókat, akik egy-másfél percig küzdenek, és mindenki kap érmet. Ez túl tudja őket lendíteni azon, hogy miért kell lemenni edzésre, a kicsiknél ezek a dolgok, mint a ruha felvétele is motiváló lehet. A régiós diákolimpiánál már versenyzők vannak, ők már régebb óta judóznak, mindenkinek van versenyengedélye, és mindenki össze tudja magát mérni a többiekkel. Az ő esetükben egy diákolimpia elő versenyről beszélhetünk. Az U16-osok versenye a legizgalmasabb, négy országgal fogtunk össze, Romániával, Szerbiával és Horvátországgal, ahol liga jelleggel zajlanak a versenyek a 2000-esek, a 2001-esek és a 2002-esek körében. A szombati a második forduló lesz, a versenyek során pedig mind a négy alkalommal az eredményektől függően kapnak pontokat, amit Eszéken, az utolsó fordulóban összesítenek, és kihirdetik a győzteseket, ahol az első 10 gyerek aranyfokozatúak lesznek, a következő 10 pedig az ezüsfokozatú, az utánuk következő 10 pedig bronzfokozatot kap” – mondta el portálunknak a versennyel kapcsolatban Tompáné Kádár Andrea.

Az utóbbi versenysorozattal kapcsolatban Tompáné Kádár Andrea kiemelte, hogy itt más ország judósaival is találkozhatnak a magyar indulók, így hasznos tapasztalatot szerezhetnek az övéktől eltérő stílusú judósokkal szemben. Az Euroligát negyedik éve rendezik meg ebben a formában, idén pedig már nem csak a régióból, hanem Budapestről, Egerből és Miskolcról is neveztek a bajnokságra.

Az Euroliga kapcsán fontos megjegyezni, hogy ez a rangos viadal remek lehetőséget kínál azoknak a judósoknak, akik esetleg nem 14-15 éves korukra érnek be, hanem egy kicsit később, így ezen a viadalon tovább építhetik magukat. Az előző szezonban négy Szegedi Judo Iskolában versenyző sportoló kapott arany fokozatot. Tompáné Kádár Andrea hozzátette, bár nem válogatott gyerekek vannak náluk, de bízik benne, hogy ennek a versenynek is köszönhetően később válogatottá válnak judósaik.

A program, szeptember 12., szombat

9.30- 12.00 – 2008-2006 születésű gyerekek (U10)
12.00-15.00 – 2005-2003 születésű gyerekek (Diák ABC)
15.00-18.00 – 2002-2000 születésű gyerekek (U16 Euroliga)

Eredményhirdetés folyamatosan.

Az idei esztendő legjelentősebb judo versenyét rendezik meg szombaton Algyőn – KLIKK: http://szegedma.hu/?p=567938

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 10.

Előző sztori

Rekord – több mint háromezer határsértőt fogtak el Csongrád megyében szerdán

Következő sztori

Kettesfogathajtó-vb: látványos megnyitó Fábiánsebestyénben + FOTÓK