Cselgáncs: eredményes napot zártak Algyőn a judokák + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

judo35kf

Kilencedik éve megrendezett nemzetközi versenysorozat állomása volt az a verseny, amelynek a Szegedi Judo Iskola adott otthont az algyői Fehér Ignác Általános Iskola tornatermében a múlt szombaton. A népes számban megjelent judokák remek napon vannak túl.

Az idei év legjelentősebb judo versenyén, három korosztályban majd 500 judoka lépett tatamira szombaton az algyői Fehér Ignác Általános Iskola tornatermében szombaton. Az U16-os Euroliga egyik állomása is volt a verseny, így nemzetközi mezőny jött össze a versenyre.

„Eddig mindig a műjégpályán volt megrendezve ez az esemény, de most új helyen voltunk. Több mint négyszáz gyerek vett részt a versenyen, amely gördülékenyen zajlott. A kicsik nagyon boldogok voltak, hiszen oklevelet és érmet is kaptak. A másik korosztályban is jól sikerült az Euroliga második fordulója, sokan gyűjtöttek sok pontot, így jó előjelekkel várhatják majd a harmadik fordulót, ami ezen a hétvégén Aradon lesz. Szerencsére csak egy sérültünk volt, összességében nagyon pozitívan értékelném a versenyt. Jól bevált az algyői helyszín, elégedettek voltak a szülők és a gyerekek is. A tornacsarnok teljesen be volt terítve tatamikkal, az eredményhirdetés is könnyedén ment. Összességében jól éreztük magunkat” – fogalmazott portálunknak Tompáné Kádár Andrea.

no images were found

Előző sztori

Labdarúgás: a hétvége teljes Csongrád megyei programja + TABELLÁK

Következő sztori

Labdarúgás: lendületben lévő újoncnál vizitál a Szeged-Grosics