Írjon nekünk

Közélet

Cinizmus és a semmittevés politikája – a közgyűlés a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik olvasatában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

kozgyules03_gs

Mondhatni, a megszokott mederben zajlott a közgyűlés, Botka László a kormányt támadta a migráció kapcsán, míg a baloldal a Fidesztől, a KDNP-től, a Jobbiktól és az LMP-től kapott kritikákat. Ez utóbbi négy párt képviselőjét rövid közgyűlési értékelőre kértük fel.

Fidesz: Nem ültünk fel a baloldali provikációnak

„Semmi meglepő nem történt a közgyűlésen, hozták a formájukat a baloldalon, megint csak nem Szegedről szólt a vita” – közölte az ülés után Nógrádi Tibor, a Fidesz-L.É.T. frakcióvezetője. Elmondta, hogy a költségvetéshez módosító indítványt nyújtott be Kosik Dénessel és Mihálffy Bélával, mely két területet érint, Szentmihályon a Mikes Kelemen utcában és Kiskundorozsma külterületén Subasán a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítására csoportosítanának át összesen 45 millió forintot. „A Mikes Kelemen utca olyan helyen található, hogy egy nagyobb eső után rendre befolyik a házakba a víz. Ennek orvoslására van műszaki megoldás, ami nem is kerül sok pénzbe, hiszen mintegy 10 millió forintból megoldható lenne, ám ezt nem sikerült átvinni a közgyűlésen, a baloldali többség leszavazta az indítványt. Ennek ellenére úgy gondolom, hamarosan meg tudjuk oldani ezt a problémát kormányzati segítséggel” – mondta el Nógrádi. Megjegyezte, erről a kimondottan helyi gondról kevés szó esett, ehelyett inkább nagypolitikai kérdésekről vitáztak a képviselők, vagyis újfent nem a szegediek mindennapjait érintő dolgok voltak a középpontban. „Végighallgathattuk a baloldal provokációját, de a frakciónk fegyelmezett volt, nem reagáltunk. Nem akarunk bizonyos az ő szintjükre süllyedni, mert úgy látjuk, teljesen felesleges a cinikus provokációknak felülni, ezzel ugyanis nem fogjuk Szegedet előrevinni. Ráadásul Botka László polgármester és csapatának a gunyoros megjegyzései méltatlanok ahhoz a politikai helyzethez is, amit a tömeges népvándorlás okozott a környékünkön” – közölte a frakcióvezető.

kozgyules16_gs

A politikus kiemelte: a mai ülésen a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt mondtak köszönetet azoknak a civileknek, polgárőröknek, részönkormányzati tagoknak, rendőröknek, határőröknek, akik áldozatos munkájukkal biztosították, hogy Szeged a szeptember 15-i fizikai és jogi határzár előtt is élhető város maradt annak ellenére, hogy elképesztő migrációs nyomás nehezedett rá. A kormány határozott intézkedései révén mára a migrációtól korábban legjobban sújtott szegedi városrészekben is visszaállt az élet a régi kerékvágásba, ezért is érthetetlen és vállalhatatlan Botka László és társai magatartása – folytatta -, akik megállás nélkül pocskondiázzák Orbán Viktort itthon és külföldön egyaránt.

Az önkormányzati cégvezetők pályázatával kapcsolatban Nógrádi Tibor megjegyezte, a városvezetés szándékai egyértelműek, ám szerinte a baloldal által kinevezett igazgatók egy része nem bizonyította rátermettségét. „Ezt azonban nem akarják elismerni, meg fogják pályáztatni a posztokat, de a tarsolyunkban van azért pár olyan történet, amit a pályázatok elbírálása előtt napvilágra hozunk” – jegyezte meg. Nógrádi szerint a városvezetés felelőssége, hogy a vezetői megbízatások határozatlan időre fognak szólni, összességében nem tartja helyesnek a kiírásnak ezt a passzusát.

KDNP: Ne csak a muszlimokat, hanem a zsidó és keresztény egyházakat is támogassuk!

Hiába interpellált migrációs ügyben a KDNP-frakcióvezetője, Haág Zalán, érdemi válasz nem érkezett a baloldali felől. A képviselő azt mondta, nem neki személy szerint kellett volna válaszolnia Botka László szocialista polgármesternek, hanem a szegedieket illett volna tájékoztatni arról, hogy eddig mennyibe került a migrációs válság a városnak, és hogy mire lehet számítani a jövőben. „A baloldal politikája az, hogy elmondják, a migránsokon segíteni. Természetesen minden humanitárius segítséget meg kell adni nekik, az azonban nem járja, hogy a magyar államhatárt megtámadják, erőszakosan lépnek fel a rendőreinkkel szemben, és a vérző-sebesült rendőrök nem indítják meg a baloldalt, hanem ehelyett provokációról beszélnek” – közölte Haág Zalán, aki szerint, ha valaki menedéket kér, annak be kell tartania az adott ország törvényeit. Hozzátette, a genfi konvenció szerint is igazodniuk kell a befogadó állam jogszabályaihoz, azokat nem sérthetik meg.

Haág utalt a polgármester többszöri kijelentésére, nevezetesen, hogy nem érinti Szegedet a migrációs válság, nem is lehet migránsokat látni a város utcáin, és egyébként is csak átutazni akarnak hazánkon. „Ez utóbbi lehet, hogy igaz, de pont a baloldal volt az, aki a kötelező kvótákat szeretné Magyarország számára is előírni, vagyis lehet, hogy nem akarnak itt maradni a migránsok, de kötelező jelleggel mégis kapunk közülük több ezret, ha a baloldal javaslata valóban életbe lép. Ezt nem tartjuk helyesnek” – szögezte le a KDNP-s politikus. Kitért arra is, hogy hazánk az elmúlt két évben ezer keresztény menekültet befogadott, ám ők szabályos módon kezdeményezték menedékkérelmük lefolytatását.

kozgyules01_gs

A KDNP módosító indítványt nyújtott be a költségvetéshez, melyben ismételten az egyházi keret visszahozását kezdeményezték, amit a baloldali városvezetés szüntetett meg. „Azt gondoljuk, valóban humanitárius segítséget kell nyújtanunk a bevándorlóknak, de ha a városnak erre van pénze, akkor kell, hogy legyen arra is, hogy a zsidó és keresztény felekezeteknek a nem hitcélú támogatását is megszavazza. Most először nem szerepelt az idei költségvetésben a 40 milliós egyházi keret, amelyből korábban templomokat, közösségi tereket és házakat, kollégiumokat és rendezvényeket támogatott a város minden esetben konszenzussal. Immár másodízben tettünk kísérletet arra, hogy ne csak a muszlim bevándorlókat, hanem a zsidó és keresztény egyházakat is támogassuk” – magyarázta a képviselő. Sajnálatosnak nevezte, hogy a baloldali többség leszavazta ezt a módosítót, így valószínűleg idén már nem kapnak ezek a felekezetek támogatást.

Az önkormányzati cégekkel kapcsolatban azt mondta, hiába ígérték, hogy jobban fognak működni a társaságok, mint az előző ciklusban, ez azonban nem valósult meg. Az új cégvezetők másfélszer annyit keresnek, mint elődeik, ez 40 millióval kerül többe a városnak, ráadásul többnek csökkent az árbevétele, a nyeresége. „Ezt semmiképp nem tartjuk helyesnek, ezért oda fogunk figyelni a cégvezetői pályázatoknál, hogy ki milyen tervvel áll elő, illetve azokat a vezetőket, akik az elmúlt évben rosszul teljesítettek, semmiképpen nem tudjuk támogatni” – hangsúlyozta. Érdekesnek tartja, ám nem feltétlenül kifogásolhatónak, hogy határozatlan időre választanak cégvezetőket, Haág Zalán szerint az a legfontosabb, hogy megfelelő emberek kerüljenek az önkormányzati társaságok élére.

Jobbik: A semmittevés politikáját követi az MSZP migránskérdésben

Hozta a formáját a migrációval kapcsolatban az MSZP – jegyezte meg Tóth Péter is. Az önkormányzati képviselő elmondta, a pozitív semlegességet mint elvet követik a szocialisták, ami a jobbikos politikus szerint a semmittevés politikája. „Vádaskodott is a témában a polgármester, Vona Gábor pártelnök egy kiragadott idézetét használta fel, nevezetesen, hogy ’az iszlám az emberiség utolsó reménye’. Gondolom Botka László esténként nem Vona Gábor-cikkeket olvas, mert ha így lenne, akkor tudná, hogy ez a három évvel ezelőtti interjú arról szólt, hogy az iszlámnak és más felekezeteknek határozottan fel kell lépnie a globalizmus ellen, s ebben az iszlámnak is van helye és szerepe természetesen. Nyilván az összes probléma abból fakad, hogy a liberális erők a tradicionális iszlám világba beavatkoztak, nézzük csak meg Szíriát vagy Afganisztánt. Az eltelt időszakban pedig a liberálisok mindössze 2-300 demokratát képeztek ki egy 23 milliós országból” – jelentette ki Tóth Péter. A közgyűlés kapcsán ugyanakkor furcsának nevezte, hogy nem lehet tudni, hogy a migrációra mennyit fordított a város. „A polgármester a humanitárius segítséget csak úgy képzeli el, hogy a különböző iszlám világból érkezők etetésében és itatásában lehet a városnak szerepe. Ráadásul az onnan jövők 10-20%-a nagyon radiális, esetleg terrorizmusra is hajlamos személy” – fogalmazott. Elmondta azt is, hogy a honvédő erőkre egy fillért sem akart fordítani a város, ezt a szegedi Jobbik úgy önerőből próbálta megoldani, illetve a velünk szimpatizálóktól is kaptak segítséget.

kozgyules04_gs

A költségvetés módosítását azonban támogatta a jobbikos politikus, mellyel kapcsolatban elmondta, most először került a testület elé olyan módosító csomag, ami több olyan elemet tartalmazott, ami pozitív. Tóth ezek közé sorolta Kárpátalja megsegítését, illetve az újszegedi toronyház ügyének rendezését. Üdvözölte, hogy végre nemcsak intézmények, hanem most először egy lakóházat is csatlakoztatnak a geotermikus rendszernek. Külön pozitívumként említette, hogy a Temesvári körúti épületben vegyes fűtési rendszert alakítanak ki. Hozzátette, a szegedi Jobbik mindig is kiállt a biomassza-erőművek mellett, úgy látják ezekre is szükség van, s ezt a város gazdaságfejlesztési terve is tartalmazza.

LMP: Helytelen az antiszegregációs keret megnyirbálása

A testület LMP-s tagjától megtudtuk, a lakosság megnyugtatása volt a célja Szentistványi Istvánnak módosító indítványával, ami már a közgyűlést megelőző bizottsági üléseken is vihart kavart. „Sokan nem értik a távhő szolgáltató váltását, a számlákat, a határidőket, ezért szerepelt az időpont-módosítás a javaslatomban, hogy a még futó ügyeket nyugodtan ki lehessen vizsgálni, le lehessen zárni, s ne kelljen egy szeptember végi időponthoz alkalmazkodni” – magyarázta Szentistványi. A költségvetési csomagból a rászorulók részére történő tűzifaosztást emelte ki, amit üdvözölte, ám azt nem, hogy az antiszegregációs terv rovására kapnak tűzifát szegediek. Az antiszegregációs 10 milliós keretből 2 millió forintot csoportosítottak át most erre a célra, és nem ez az első alkalom, hogy hozzányúl a baloldali városvezetés ehhez a kerethez. „Ha az elmúlt években is a szegregátumokra költöttük volna ezt a keretet, akkor nem ott tartana a Cserepes sori telep felszámolása, mint ahol jelenleg. Most több roma család él ott, mint amikor a telep felszámolása megkezdődött. A nem romák ugyanis kiköltöztek, de a bezárt lakásokat elfoglalták azok, akik a híres-hírhedt repülőtéri kitelepítés után visszaszivárogtak. A dorozsmai szegregátumban is elviselhetetlen körülmények vannak, ott lehetett volna költeni például vizes blokkokra” – részletezte Szentistványi István. Hozzátette, az antiszegregációs keretet egyébként rendszerint nem használják fel, s visszaforgatják a költségvetésbe, utána például fejlesztésekre költik. Szerinte ezt az egyébként kevés pénzt pont nem erről a területről kellene elvenni.

kozgyules15_gs

A Bakay Nándor utca 50. szám alatti ingatlan besorolásáról is szó esett a közgyűlésen. Ahogy megírtuk, a sérült gyermekekkel foglalkozó GEMMA hasznosítja az épületet, mely ingatlant a szegedi önkormányzattól 69 millió forintért Kiss-Rigó László megyés püspök kezdeményezésére az egyházmegye, a Richter Gedeon Nyrt., az OTP Bank Nyrt., a MOL Magyarország, az Emberi Erőforrás Minisztériuma vásárolt meg, míg a 69 millió forintos vételárból fennmaradó részt a szegedi Rotary Club teremtette elő. Szentistványi a sérültek ellátásának fontosságát hangsúlyozta, mondván, hogy az állami és a helyi egészségügyi rendszer nem nagyon alkalmas erre, ezért van szükség az alapítványokra és szervezetekre, akik ezt felkarolják.

A települési támogatásokról szóló önkormányzati rendelet módosításával kapcsolatban az LMP-s képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy pozitív a hátralékcsökkentési támogatások ügyében a jogosultsági feltételként meghatározott érték a nyugdíjminimum két és félszeresére emelése, ám a hátralékosoknak adott 3 hónapos határidőt kevesellte. Mint elmondta, nem mindenki rendelkezik havi rendszeres jövedelemmel, lehet, hogy az évnek bizonyos időszakában nem tudja fizetni az önkormányzati lakás rezsijét. Hangsúlyozta, természetesen ki kell fizetni, ám rugalmasabb szabályozást tartana jónak.

Mind a négy ellenzéki párt kritikával illette a mai közgyűlésen a szegedi baloldalt – részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=574281

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 25.

Hírzóna

A rendeleti kormányzás lehetőségéről szavaznak a képviselők

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Azaz a koronavírus elleni védekezésről.

Tovább olvasom

Közélet

Nincs megállás: újabb két idős beteg hunyt el,15-re nőtt a halottak száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

És már 447 fertőzött van.

Tovább olvasom

Hírzóna

Bezárt a mindszenti piac is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Sokan nem tartották be a járványügyi szabályokat.

Tovább olvasom

Aktuál