Gazdaság

Befejezés előtt a fogyasztóvédelem működésének fejlesztését segítő projekt

Befejezés előtt a fogyasztóvédelem működésének fejlesztését segítő projekt

2015. szeptember 18., péntek
Befejezés előtt a fogyasztóvédelem működésének fejlesztését segítő projekt

Szeptember végén lezárul a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztését segítő projekt, amelyhez 350 millió forint uniós támogatást nyertek el az Államreform Operatív Program (ÁROP) keretében - közölte Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megbízott főigazgatója a budapesti projektzáró rendezvényen pénteken.

A fogyasztóvédelmi hatóság célul tűzte ki az idén, hogy a hagyományos hatósági tevékenység mellett kiemelt hangsúlyt fektet a szemléletformálásra, a fogyasztók és a vállalkozások tájékoztatására, ezáltal a fogyasztói tudatosság és a fogyasztói bizalom erősítésére - mondta a megbízott főigazgató.

Szente István

felidézte, hogy a projekt keretében közvélemény-kutatást is végeztek. Ebből egyebek mellett kiderült, hogy a fogyasztók negyede évente legalább egyszer találkozik olyan termékkel vagy szolgáltatással, amely nem felel meg az elvárásoknak, de a válaszadók 40 százaléka semmilyen formában nem ad hangot elégedetlenségének. A januárban indított, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) partnerségével megvalósított projekt során egyebek mellett megalapozták, illetve elkészítették az új fogyasztóvédelmi középtávú stratégiát - ismertette a megbízott főigazgató. Minta-webáruházat hoztak létre azoknak a vállalkozásoknak, amelyek terjeszkedni szeretnének az elektronikus kereskedelem területén. A munka során felülvizsgálták a folyamatokat, valamint a stratégiai célt jelentő online kereskedelem ellenőrzése érdekében internetes kutató labort is létrehoztak. A projekt részeként a fogyasztóvédelmi hatóság, a fejlesztési tárca és a területi kormányhivatalok fogyasztóvédelemért felelős munkatársai továbbképzéseken vettek részt. Megújították az NFH együttműködési rendszerét is a fogyasztóvédelmi intézményrendszerben jelen lévő társhatóságokkal és civil szervezetekkel - emelte ki Szente István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.