Közélet

Szeptember első hétvégéjén ismét halünnep Szegeden + FOTÓK

Szeptember első hétvégéjén ismét halünnep Szegeden + FOTÓK

2015. augusztus 27., csütörtök
Szeptember első hétvégéjén ismét halünnep Szegeden + FOTÓK
halaszlefeszt_sajtotajekoztato04kf

Hazánk egyik legnagyobb és legrangosabb gasztronómiai és kulturális rendezvényévé nőtte ki magát a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, mely szeptember első hétvégéjén immár tizenkilencedszer várja három helyszínen az érdeklődőket.

Ismét birtokba veszik a Huszár Mátyás rakpartot halfőzők szeptember első hétvégéjén, tavaly a partfalfalújítás miatt fogadták csak a Széchenyi téren a fesztiválozókat.

Frank Sándor

Venesz-díjas mesterszakács arról tájékoztatott, hogy az újszegedi Partfürdőt a hagyományokhoz híven a szombati napon veszik birtokukba a halfőzők. A fesztivál harmadik helyszíne maga a Tisza folyó, ahol sárkányhajóversenyt rendeznek szeptember ötödikén. A rendezvény ötletét annak idején az adta, hogy az ízletességéről híres szegedi halászlé főzési hagyományait továbbörökítse, és a halat mint egészséges ételt népszerűsítse. Tizenkilenc éve még csak mindössze 3,5 kilogramm volt a szegediek egyéves halfogyasztása, de ma már 10 kilogramm fölötti mennyiséget esznek meg évente a napfény városában élők. Frank Sándor megjegyezte, nem titkolt céljuk, hogy tovább, akár a jelenlegi duplájára is növekedjen az egy évben elfogyasztott hal mennyisége, így a rendezvény alapcélkitűzése továbbra is a halból készült étkek népszerűsítése. Immár hagyomány az is, hogy a Somogyi-könyvtár is kapcsolódik a rendezvénysorozathoz.

Somogyi Szilvia

könyvtárostól megtudtuk, hogy augusztus 31-én természetesen Szegedhez kapcsolódó kiállítás nyílik a bibliotékában, és játékot is hirdetnek, amellyel halászlevet nyerhetnek azok, akik helyesen válaszolnak a tárlathoz kapcsolódó kérdésekre. A kiállítás látogatói megtudhatják többek között, hogy

Bitó János

híres szegedi halászmester miként köszöntötte az újév alkalmából vevőit, megrendelőit a Délmagyarország hasábjain az 1900-as évek elején.

A XIX. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál kísérőprogramjai:

Szeptember 4. (péntek) rakpart

15:00 Megnyitó – Frank Sándor főszervező 15:00-16:00 Várkonyi Tibi és Era 16:30-17:30 Colorado Country 18:00-19:30 Lakatos Krisztián 20:00-21:00 Szandi 21:30 Zsomboys

Szeptember 5. (szombat) rakpart

12:00-13:30 „Jó ebédhez szól a nóta” 13:30 Brassdance 14:00-15:00 Casino Együttes 15:30-16:15 Csiga Duó 16:15-16:45 RITMUS tánc- és Fittness Stúdió 17:00-18:00 Szeged Linedance Klub 18:00-19:30 Oklahoma Country 19:30-20:30 Várkonyi Zoltán EGON 20:30-21:30 Takács Nikolas 22:00 Docpiano Band

2015. szeptember 5. (szombat): Újszeged - Partfürdő

09:00 Megnyitó – Frank Sándor főszervező 11.00 Ejtőernyős érkezés az Óriásbográcshoz (szegedi oldal) 15:00 Díjkiosztó 09:00-18:00 „Katonai jelen és múlt”

2015. szeptember 6. (vasárnap) rakpart

12:00-13:30 „Jó ebédhez szól a nóta” 13:30-14:30 Party Art's OK 14:30-15:00 Fiona Fitness Stúdió 15:00-15:45 CUHARÉ Táncműhely 16:00-17:00 Nótár Mary 17:30-19:00 Gera Fivérek 19:30-21:00 Irigy Hónaljmirigy 21:00-22:00 Össznépi cigányzenekari örömzene 22:00 Tűzijáték és lézershow

Jön, jön, jön! Szeptember első hétvégéjén ismét megrendezik Szegeden a Nemzetközi Tiszai Halfesztivált! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=563112

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 27.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.