Közélet

Dóra gyógyvízre kaptak engedélyt, de ők sosem állították, hogy az van a medencékben - nyilatkozta a Partfürdő

Dóra gyógyvízre kaptak engedélyt, de ők sosem állították, hogy az van a medencékben - nyilatkozta a Partfürdő

2015. augusztus 5., szerda
Dóra gyógyvízre kaptak engedélyt, de ők sosem állították, hogy az van a medencékben - nyilatkozta a Partfürdő
ujszegedi_partfurdo_szegedkemping

A SZEGEDma.hu megkereste Jávorszky Ivánt, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetőjét az ügyben, hogy miért kellett bezárni a Partfürdőt, milyen vízzel töltötték fel a medencéket, s mit tesznek azért, hogy újból látogathassák a szegediek a közkedvelt strandot. Kérdéseinkre végül a Partfürdőt irányító beosztottja, László György válaszolt egy közleményben. A nyilatkozat szerint engedélyt az OTH-tól addig kapták meg, amíg Dóra és Dóra II. gyógyvizet töltenek a medencékbe, habár a dokumentumban azt is írja a Partfürdő vezetője, hogy „mi sosem állítottuk, hogy Dóra vízzel töltjük a medencéket!" Az e-mailben történő felszólítást a Partfürdő vezetője nem tartja hivatalos iratnak, a kormányhivatal viszont igen.

Korábban megírtuk

, a Partfürdő üzemeltetési szabályzatában feltüntetett adatok nem feleltek meg a valóságnak, így múlt csütörtök délután kiküldték az utolsó fürdőzőt is, a medencéket pedig leeresztették. A rendkívüli furcsaságokkal tarkított ügy kapcsán lapunk megkereste

Jávorszky Ivánt

, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetőjét az alábbi kérdésekkel. ASzeged Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályaközleménye szerint Dóra vagy Dóra II. gyógyvízzel kellett volna feltölteni a medencéket. Megerősítik-e, hogy ez alapján kapták meg az engedélyt? Ha igen, miért nem ezen gyógyvízzel töltötték fel a medencéket? Érdeklődtünk azon e-mailről, amelyet a kormányhivataltól kapott információk szerint múlt kedden küldtek ki, amelynek elolvasása után a strandot be kellett volna zárni, a Partfürdő medencéit mégis csak csütörtök délután eresztették le. Vajon miért? Jávorszky Iván korábbi nyilatkozata szerint folyamatban van a módosított szabályzat engedélyeztetése. Hol tart jelenleg az eljárás, milyen módosításokat nyújtottak be? A SZEGEDma információi szerint hosszabb távon mobil vízforgató berendezés felszerelése szükséges. Mennyibe kerülne ez az eszköz? Ha van szándéknyilatkozat a beszerzésére, mikor történik ez meg? Szeged közgyűlése támogatja-e az Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.-t a mobil vízforgató berendezés beszerzésében? Jávorszky Iván végül kérdéseinkkel a

László Györgyhöz

, a Partfürdő vezetőjéhez irányított minket, akinek nyilatkozatát szó szerint közöljük:

„Társaságunk rendelkezik 169-4/2010 sz. az OTH által kiadott vízforgató alóli felmentéssel, ami kimondja, hogy a vízforgató alóli felmentés mindaddig érvényes, míg a Dóra és a Dóra II. kút gyógyvizével történik a medencék töltése.

Társaságunk korábban ennek alapján nyújtotta be az üzemeltetési szabályzatát. Az üzemelés megkezdése előtt többször egyeztettünk a Ligetfürdő Kt.-vel, tervezőkkel és sajnos sem technikailag sem kapacitásban nem megoldható a fent nevezett kutak vizével való üzemelés. Ennek a ténynek a megállapítása után társaságunk a közfürdők létesítéséről és működéséről szóló 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet „3. § (4) A (2) bekezdés szerint: „felmentéssel nem rendelkező töltő-ürítő rendszerű medence a vízforgató berendezés felszereléséig a következő feltételekkel üzemeltethető: a) az üzemeltető a medence vizének a külön jogszabályban kéthavonkénti gyakorisággal előírt bakteriológiai vizsgálatát legalább kéthetente köteles elvégeztetni, Szegedi népegészségügyi osztályvezető által részünkre rendelkezésre nyújtott dokumentumok közt szerepel az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szakmai állásfoglalása is miszerint a fent említett kormányrendelet alapján a medencék üzemeltethetők. A Szeged Megyei Jogú Város, mint tulajdonos is írásban adta a szándéknyilatkozatát miszerint támogatja a Partfürdő megnyitását és a vízforgatóval történő felszerelését. Társaságunk e rendeletek alapján kezdte meg működését minden feltétel betartásával.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy mi sosem állítottuk, hogy Dóra vízzel töltjük a medencéket!

A vízkontingensét is hivatalosan termál kutakból rendeltük fürdővíz felhasználásra! A kutak azon kutak melyek közel 40 éven keresztül látták el e medencék vízszükségletét. A működési szabályzat módosítását beadtuk melynek valóban van ügyintézési ideje. Így a régi üzemeltetési engedély hatályát veszti és az új elfogadásáig az üzemelés valóban felfüggeszthető. Bízom benne, hogy a szegediekre, idelátogatókra, valamint a fürdő dolgozóira való tekintettel a Szegedi Járási Hivatala sürgősségi eljárásban kezeli az ügyet” - áll a közleményben. László Györgyöt a közlemény megérkezése után megkérdeztük arról, hogy ha július 28-án, kedden küldték ki a Partfürdő bezárásáról szóló, azonnal érvénybe lépő határozatot, miért nem zárták be korábban a strandot. „A privát e-mail címemre kaptam a határozatot, az Ifjúsági Ház nem kapott üzenetet, s később kaptuk meg postán. Úgy gondolom, egy privát e-mail fiókra küldött határozat alapján senki nem járhat el. Elképzelhető, hogy már 28-án kiküldték az üzenetét, de csak 30-án olvastam el azt, aznap be is zártuk a Partfürdőt az ügyvezetővel történt egyeztetést követően” - válaszolta a SZEGEDma hírportálnak a Partfürdő vezetője.

Kormányhivatal: kedden elküldtük az e-mailt

„Július 28-án, kedden küldtük meg az e-mailt és egyben feladtuk levélben a Partfürdő vezetőjének, László Györgynek az értesítést az engedély visszavonásáról” – tudtuk meg

Varga Mártától

, Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetőjétől. „A jogszabály alól nem ad felmentést annak nem ismerete, hiszen a hivatalos iratnak minősülő, e-mailben küldött határozatból egyértelműen kiderül, hogy a levél elolvasása után azonnal be kell zárni a Partfürdőt” – tájékoztatta a SZEGEDma hírportált Varga Márta.

Járási tiszti főorvos: A gyógyvíz és rétegvíz nem ugyanaz!

A

Magyar Nemzet Online

is írt a Partfürdő ügyéről.

Kovács Ferenc

járási tiszti főorvos felhívta a figyelmet, hogy a gyógyvízzel és a rétegvízzel történő feltöltésre más-más szabályok vonatkoznak. A gyógyvízzel való feltöltés esetén pont azon célból nem építenek be vízforgatót, hogy ne csökkentsék hatékonyságát, míg más víz használata esetén gyakoribb ellenőrzés és fertőtlenítés szükségeltetik - mondta el a tiszti főorvos.

Továbbra is sok a kérdőjel a Partfürdő bezárása ügyében. Nem tudni, hogy mikor nyithat ki újra a strand - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=557788

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 5.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.