Fidesz: a baloldal mai napig a nagybirtokosokat és a spekulánsokat képviseli

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fidesz szerint a baloldal a külföldi spekulánsok és a nagybirtokosok érdekeit képviseli, amikor a magyar föld alkotmányos védelmére és a magyar gazdák támogatására épülő földpolitikát támadja.

A Fidesz ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Nagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke szerint hosszú évek előkészítő munkája után a “Fidesz napokon belül megkezdi” az állami tulajdonban lévő termőföldek kedvezményes hitellel történő értékesítését. A DK véleménye szerint le kell állítani ezt a “rendkívül tisztességtelen folyamatot” – jelentette ki az MTI-nek.

A Fidesz közleményében azt írta, hogy a baloldal kormányzása alatt a “gyakran egykori kommunista tsz-elnökökből lett földesurak” hektáronként 1-100 forintért osztották szét maguk között az állami földeket, azokat akár 99 évre és mentették át saját maguknak illetve holdudvaraiknak.

Szavaik szerint a kormány alkotmányos védelmet adott a magyar földnek és az állami földeket a helyben lakó magyar gazdák művelésére bízza. Az új földpolitika működik, egyre csökken a nagybirtokok és nő a kisbirtokok aránya, a családi gazdaságok és a fiatal gazdák száma is jelentősen emelkedett – jelentik ki. Célnak nevezik, hogy a földek nyolcvan százalékát családi gazdaságok, földművesek műveljék.

Hangsúlyozzák, hogy ezért a Fidesz vidékfejlesztési politikájában a magyar gazdák érdeke az első, miközben hozzáteszik, hogy 2020-ig 1300 milliárd forintot fordítanak vidékfejlesztésre, döntő részben a családi gazdaságok és a mezőgazdaságban, magyar élelmiszeriparban működő kisvállalkozások fejlesztésére.

Default thumbnail
Előző sztori

Rekordot döntött a Magyarország felett közlekedő repülőgépek száma júliusban

Következő sztori

Érdemes felnézni éjjel az égre – csillaghullás várható

Legutóbbi hasonló cikkek