Közélet

Emmi: munkacsoport tesz javaslatot az iskolai énektanítás megerősítésére

Emmi: munkacsoport tesz javaslatot az iskolai énektanítás megerősítésére

2015. augusztus 12., szerda
Emmi: munkacsoport tesz javaslatot az iskolai énektanítás megerősítésére

Nemzetközi tekintélyekből álló munkacsoportot kért fel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arra, hogy tegyen javaslatot "az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére" a kodályi hagyományok szellemében.

A tárca szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a munkacsoport tagja lesz

Kodály Zoltánné

,

Mindszenty Zsuzsánna

, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek (KÓTA) elnöke,

Ittzés Mihály

, a Magyar Kodály Társaság elnöke,

Vigh Andrea

egyetemi tanár, a Zeneakadémia rektora,

Nemes László

, a Kodály Intézet vezetője és

Vásáry Tamás

, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester.

Balog Zoltán

múlt keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének". Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke múlt szerdán az MTI-nek azt mondta: szervezetük kétéves munkatervet dolgoz ki a mindennapos éneklés megvalósítására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.