Közélet

Szeressék és soha ne feledjék egymást – ez az ÁGOTA-tábor üzenete

Szeressék és soha ne feledjék egymást – ez az ÁGOTA-tábor üzenete

2015. július 22., szerda
Szeressék és soha ne feledjék egymást – ez az ÁGOTA-tábor üzenete
agota_tabor_szanazud59_gs

Az ország szinte minden szegletéből érkeztek állami gondoskodásban élő gyerekek, hogy tíz napra átengedjék magukat az önfeledt szórakozásnak. Az immár XIX. ÁGOTA-tábort idén Békés megye szívében, a Szanazugba szervezte az alapítvány.

Az ÁGOTA Alapítvány mintegy 170 állami gondoskodásban élő gyermek tíznapos, önfeledt nyári táborozásáról gondoskodnak az alapítvány segítői, többek között olyan új és visszatérő programokkal, mint a roma fesztivál, a Ki mit tud, sportversenyek, a csatlakozó szervezetek által lebonyolított élménypedagógiai programok vagy a szépségverseny.

Kothencz János

alapító úgy fogalmazott, a tábor üzenete a gyerekek felé az, hogy ők mind tehetségesek és szeretetreméltóak. Az alapvetően Csongrád megyei székhelyű alapítvány idei táborát a Békés megyei Doboz-Szanazugba szervezték, hiszen 160 nevelőcsalád, s 500 intézeti ellátásban részesülő gyerek lakik ebben a régióban. Az ÁGOTA-tábor az elmúlt 19 évben járt már Bács-Kiskun megyében, sőt, Szabolcs-Szatmár Bereg megyében is, ugyanis az alapítvány az ország szinte összes megyéjében támogatja a gyermekotthonokat, árva és családból kiemelt, veszélyeztetett fiatalokat. Ahogyan az elmúlt években, úgy idén is

Kiss-Rigó László

megyés püspök örömmel vállalta a tábormegnyitón a fővésnök szerepét. Köszöntőbeszédében azt mondta, a nyár a kikapcsolódásról, a közösségi élményekről, a játékról szól, ezt pedig minden fiatalnak szem előtt kell tartania az elkövetkező tíz napban. „Az alapítvány motorja Kothencz János, aki országosan is szolgálja a gyermek- és ifjúságvédelem ügyét. Néhány évvel ezelőtt, amikor megismertem őt, a Szeged-Csanádi Egyházmegye is csatlakozott az ügyhöz, oly módon, hogy gyermek- és ifjúságvédelmi szakszolgálatot is alapítottunk, mely szervezetet ugyancsak Kothencz János igazgatja. A gyermekvédelem egy nagyon fontos, sajnálatos módon szükséges, ugyanakkor nagyon hálás feladat.”

agota_tabor_szanazud114_gs

A nyári forróságra való tekintettel

Kiss Norbert

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára rendhagyó köszöntővel üdvözölte a tábor 250 lakóját: Kis grofo Mert a nézését, meg a járását című számával pörgette fel a résztvevőket. Jó tanácsot is tolmácsolt a fiataloknak, mégpedig arra vonatkozóan, hogy soha ne feledkezzenek meg egymásról és szeressék társaikat. „Csakis a dicséret hangján szabad megszólítani őket, hiszen azok a fiatalok, akik itt vannak, nagyon komoly törődést és odafigyelést kapnak. Nemcsak azért, mert jó programokat szerveznek nekik a táborban, hanem azért is, mert belül napról napra többek lesznek, jobban odafigyelnek egymásra – ahogyan ezt a köszöntőmben is igyekeztem hangsúlyozni. Azok a fiatalok, akik állami gondoskodásban élnek, egyre jobban igénylik a figyelmet, egyre többet szeretnének olyanokkal találkozni, akik törődnek velük, még a saját társaságukban is.”

Kovács József

Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő a táborszervezők mellett Doboz városának is köszönetet mondott, miért az alapítványnak lehetősége nyílt a Szanazugban megrendezni az éves eseményt, s reményét fejezte ki azt illetően, 20. jubileumi ünnepségükön ismét visszatérnek a Körösök hazájába.

Tolnai Péter

, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, nem mellesleg pedig öt fogadott gyermek nevelője, úgy fogalmazott, az ÁGOTA-tábor résztvevőit Békés megye-szerte szeretettel várják, hiszen 160 nevelőcsalád teszi boldogabbá a segítségre szoruló gyerekek mindennapjait.

Köves Mihály

, Doboz város polgármestere a megyéspüspökhöz hasonlóan örömmel mondott igent a védnöki felkérésnek, köszöntőjében pedig néhány gondolatban ismertette az egyedülálló fürdőzési lehetőségeiről ismert Szanazugot és környékét. Az élménypedagógiai programokért is felelős

Polyák Zsolt

a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság dandártábornokaként és rendőrségi főtanácsosként biztosította a gyerekeket a tábor biztonságáról és az örömteli, kacagtató programokról. Büszkék vagyunk arra, hogy az ÁGOTA megyei termék – folytatta a köszöntések sorát

Juhász Tünde

, Csongrád megyei kormánymegbízott, aki vendégként már számos alkalommal részt vett a tábori eseményeken, így saját szemével látta, milyen különleges dolgok történnek az életre szóló rendezvény „falai” között.

Bátori Zsolt

, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatója a helyettes államtitkár gondolatmentet folytatva úgy szólt, a jelenlévő fiatalok mind egy óriási közösség részei; hűnek kell maradniuk akkor is, amikor az önmegvalósítás útjára lépnek és akkor is, amikor a többi 20 ezer állami gondoskodásban élő gyermekre gondolnak.

agota_tabor_szanazud110_gs

„Az ÁGOTA® Tábor Állami Gondoskodásban Élők Országos Találkozónak hasonló programstruktúrája van, mint az elmúlt 19 évben, azzal a különbséggel, hogy ezúttal egy olyan helyhez is igazítjuk mindezt, amit Doboz-Szanazug kíván, hiszen itt a Körös-partja. A rendőr-főkapitányság felajánlásával valódi kommandós bemutatóval bővül a repertoár, ezen kívül pedig több száz programmal készülünk, például lesz kézműves programunk, csocsó, ping-pong vetélkedő, a roma fesztivál és még sok más egyéb. Az élménypedagógiai foglalkozások körülágyazzák azt a mélyebb üzentet, ami úgy hangzik: az ide érkező csemetéink érdemeikről, teljesítményüktől függetlenül szeretetreméltók. Az elkövetkező tíz nap erre nyújt példát” – avatta be portálunkat a részletekbe Kothencz János. Elárulta, általában a Toldi-versenyek és az egyéb intenzív, minden tagot megmozgató játékok a legnépszerűbbek a táborban, ugyanakkor minden vetélkedő varázsa az, hogy egyetlen gyerek sem megy haza üres kézzel. A móka és kacagás mellett a terápiás programokra is nagy hangsúlyt fordítanak: a családba kerülés, a mély sebeket rejtő hogyan tovább kérdései merülnek fel, ebben nyújtanak segítséget az önkéntesek.

Szeressék és soha ne feledjék egymást – ez a ma induló ÁGOTA-tábor üzenete.http://szegedma.hu/?p=555092

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 22.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.