Labdarúgás: marad az NB I-ben a SZAK!



Bár a Győr elleni osztályozót elvesztette a Szegedi AK, azonban mégis maradhat a női labdarúgás élvonalában a Szegedi AK, miután a Dorog visszalépett az NB I-től.
Kalandos utat járt be a Szegedi AK az elmúlt hetekben: előbb úgy állt a dolog, hogy a Quaestor-botrány miatt
nem kell lejátszania az osztályozóta másodosztály második helyezettjével, a Győrrel, majd később mégis értesítést kapott a klub: mivel elnapolták a tárgyalást, játszani kell. Az osztályozó nem sikerült a legjobban,
elvesztette a SZAK, így kiesett az NB I-ből, azonban újabb csavar következett a történetben: az élvonalbeli klubok közül a Dorog jelezte, hogy nem vállalja az NB I-et, ez pedig megnyitotta az utat a SZAK előtt, az MLSZ pedig felkérte a csapatot az indulásra, amit a szegediek el is fogadtak, így az elvesztett osztályozó ellenére mégis élvonalbeli maradhat a csapat. "Nemrég kaptam meg a határozatot a felkérést illetően, és vállaljuk is az NB I-es indulást, ezt kijelenthetem" - mondta el portálunknak
Szil Zsolt
, a klub elnöke. A csapatnál két távozó van:
Zimányi-Kovács Anikó
az Astrához igazolt, míg a bosnyák válogatott kapus,
Almina Hodzic
szerződése lejárt a klubbal. A SZAK valószínűleg egy szűkebb kerettel tud majd nekivágni a következő NB I-nek, mint az előző évben. A sorsolás még nem ismert, annyi biztos, hogy az NB I augusztus 15-16-i hétvégén indul.
Maradhat a női NB I-ben a SZAK!http://szegedma.hu/hir/szeged/2015/07/labdarugas-marad-az-nb-i-ben-a-szak.html
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 22.