Katarina Witt meghatódott a Dóm téri színpadtól + FOTÓK



Tegnap megérkezett Szegedre Katarina Witt olimpiai és világbajnok műkorcsolyázó. Az álarcosbál legendás Jégkirálynője nagyon boldog, hogy szerepet kapott a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásában.
Katarina Witt
nagyon örül, hogy Szegeden lehet, a tegnap esti főpróbán pedig egyenesen meghatódott Az álarcosbál színpadától és a ruháktól is - mondta a a Szegedi Szabadtéri Játékok bemutatót megelőző, csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az olimpiai és világbajnok műkorcsolyázó bátor ötletnek találja a nyár közepén színpadra tervezett "jégpálya" gondolatát és azt is, hogy
Béres Attila
rendező modern köntösbe ültette át Verdi klasszikus operáját. Mint arra a rendező is felhívta a figyelmet, az eredeti librettóhoz nyúltak vissza. Elképzelése szerint a számtalanszor játszott feldolgozás ugyanis nem áll annyira közel a szegediekhez, nem tudnak vele olyan mértékben azonosulni, mint a svéd uralkodó politikai játszmáktól túlfűtött drámájával. Béres Attila megdöbbent, amikor arról értesült a szabadtéritől, hogy az idei évadban operát szeretnének színpadra állítani, bevallása szerint ez ugyanis a kevésbé népszerű műfajok közé tartozik a közönség körében.

Harangozó Gyula
, a szegedi szabadtéri művészeti vezetője úgy fogalmazott,
Herczeg Tamás
igazgatóval fontosnak tartották, hogy az opera műfaját visszahozzák az előadások közé. Olyan fesztivál-előadást képzeltek el, ami képes egyszerre tükrözni a Verdi-darab belső értékeit és a monumentális teret. A
díszletekért és jelmezekért Tihanyi Ildiés
Náray Tamás
feleltek, előbbi tervező olyan közeget szeretett volna teremteni, amivel közelebb hozhatja a közönséghez a műfajt. A parlament, a bálterem, a panelház - mind olyan elemek, melyek ütnek a színdramaturgia tudatos használatával. Náray Tamás jelmeztervező több különleges igényű világsztárral dolgozott már, Katarina Wittről pedig azt mondta, nyitott és odaadó személyisége miatt gördülékenyen tudtak együtt dolgozni a ruhapróbák alatt. A műkorcsolyázó ruháját egyébként 3000 kristály díszíti, ami 3,5 kilogrammot nyom.

A ruha súlya a mozgást is megnehezíti, a mai főpróbán ezért
Sólya Ádám
mozgástervező-táncművésszel finomhangolják a 6 fiú és 6 lány közreműködésével begyakorolt bálterem koreográfiát. Katarina Witt megérkezéséig videóról követhette a próbafolyamatokat. Az álarcosbál július 3-án debütál a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri színpadán.
Az álarcosbál legendás Jégkirálynője nagyon boldog, hogy szerepet kapott a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásában.http://szegedma.hu/?p=551103
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 2.