Közélet

Csökken Szerbia lakossága

Csökken Szerbia lakossága

2015. július 15., szerda
Csökken Szerbia lakossága

Egy év alatt mintegy fél százalékkal csökkent Szerbia lakossága, így 2014-ben a köztársasági statisztikai hivatal becslései szerint valamivel több mint 7,1 millió lakosa volt a nyugat-balkáni országnak.

A statisztikai hivatal szerdai közleménye szerint Szerbia lakossága a legutóbbi két népszámlálás között (2002-2011) folyamatosan csökkent, és ez a trend azóta is folytatódott. 2014-ben majdnem 35 ezer fővel csökkent az ország lakossága. A 7 131 787 szerbiai 51,3 százaléka nő, 48,7 százaléka férfi. A hivatalos adatok szerint az átlagéletkor 42,6 év, a 15-64 év közötti munkaképes korú lakosság pedig az össznépesség 67,4 százalékát teszi ki. A statisztikai hivatal azt is közölte szerdán, hogy 2014-ben összesen 36 429 házasságot kötöttek Szerbiában, ami 0,6 százalékkal több, mint az azt megelőző évben, míg a válások száma 6,8 százalékkal csökkent, így összesen 7 614 párt érintett. A házasságok átlagosan 13,6 évig tartottak. Az adatok arra is rávilágítottak, hogy kitolódott a házasságkötések ideje, tavaly a vőlegények átlagéletkora 34, a menyasszonyoké pedig 30 év volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.