Videoklipkészítő pályázatot hirdetnek az ürge-év keretében



Videoklipkészítő pályázatot hirdet 12-18 éves fiatalok részére a Vadonleső Program. A felhívásra nevezni az idei év emlősének választott ürge alakját megjelenítő, kortárs költők által írt versek feldolgozásával lehet - írja az MTI.
Petőfi Sándor
Arany Lacinak című híres verse óta a magyar irodalomban nem születtek olyan költemények, amelyekben az ürge szerepelne, ezért
Gryllus Vilmos
ajánlására tíz kortárs költőt kért fel a Vadonleső Program, hogy írjanak verset az év emlőséről. A
Lackfi János, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Finy Petra, Molnár Krisztina Rita, Kiss Judit Ágnes, Demény Péter, Babiczky Tibor, Ijjas Tamás
, valamint
Rutkai Bori
tollából született új ürgeversek feldolgozására tett közzé országos felhívást KLIPPírozó ürgeversek címmel a Vadonleső Program - olvasható a szervezők közleményében. A filmek tetszőleges technikával készülhetnek, a kikötés csupán annyi, hogy valamelyik új ürgeverset kell feldolgozniuk, megjeleníteniük a pályázóknak. A készre vágott és forgatott, tetszőleges technikával készült, főcímmel és végefőcímmel ellátott, maximum 135 másodperces rövidfilmeket a felhívásban megadott paraméterek szerint kell elkészíteni. Erről bővebben a
www.vadonleso.hués a
www.termeszetvedelem.huhonlapon lehet tájékozódni. A pályázatra 2015 júniusa után készült, más fórumon be nem mutatott munkák nyújthatók be, egy pályázó maximum két művel vehet részt a versenyben. A munkák beküldésének határideje október 15., az eredményhirdetésre és a díjak átadására november elején kerül sor, a legjobb alkotásokat pedig november végén egy országos gálaműsor keretében mutatják be a kiírók. Az ürgéhez kapcsolódó sorozatot a Vadonleső Program a tíz magyar nemzetipark-igazgatósággal, a Földművelésügyi Minisztérium természetmegőrzési főosztályával, a nemzeti parki és tájvédelmi főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve szervezi.