/

Mozgássérülteket segítő országos logisztikai központ épült Mórahalmon

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

merek_kozpont_morahalom

Egyedülálló országos logisztikai hálózatot hoz létre a Mozgássérült Emberek rehabilitációs Központja (MEREK). A fejlesztés keretében az ország hat pontján létesülnek logisztikai egységek, melyek lehetővé teszik a különböző gyógyászati segédeszközök kölcsönzését. Az első ilyen központ Mórahalmon épült fel, melyet június 24-én ünnepélyes keretek között nyitottak meg.

Kogon Mihály, a MEREK igazgatója elmondta: céljuk a mozgássérült emberek rehabilitációja és társadalmi integrációjának elősegítése. A logisztikai hálózat megteremtésével olyan szolgáltatást alakítanak ki, mely lehetővé teszi a házi gondozást segítő eszközök (elektromos ágyak, higiéniai eszközök, emelők, járást és akadálymentesítést segítő eszközök) kölcsönzési rendszerben történő biztosítását az ezt igénylő emberek számára. Továbbá az igazgató hozzátette, hogy a beruházás közvetve munkahelyek teremtését is jelenti, hiszen segíthet visszatalálni a munkaerő piacra mindazoknak, akik eddig anyagi okok miatt nem használhattak különböző segédeszközöket.

A projekt célcsoportja elsősorban az évente 13-15 ezer fő csípőtájéki operáción átesett személy, továbbá 3-4 ezer elektromos kerekesszéket használó, illetve az ápolást végző családtagok, gondozók. A kialakuló szolgáltató rendszer különös figyelmet fordít a gyermekekre, hiszen a számukra rendelkezésre álló támogató technológiák igen korlátozottan állnak rendelkezésre és az ellátás nincs kellő tekintettel a gyermekek fejlődésére.

A projekt kapcsán Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere kiemelte: örömteli, hogy olyan nagyvárosok mint Pécs, Székesfehérvár, vagy Debrecen mellett Mórahalomra tette egyik telephelyét a Rehabilitációs Központ. A „Guruló” elnevezésű karbantartást, javítást, összeszerelést végző egység már öt éve működik a városban. A budapesti partnerekkel folytatott tárgyalások és kedvező helyi feltételek tették lehetővé, hogy helyben önálló épülettel bővüljön a MEREK, ez által még több térségben élő, mozgásában korlátozott embernek tudjon lényeges segítséget nyújtani – tette hozzá a polgármester. Szintén üdvözölte a fejlesztést a Homokháti Szociális Központ vezetője. Csótiné Ördög Edit elmondta, hogy a beruházás legnagyobb célközönsége az idősebb korosztály, s biztosan igénybe fogják venni az elérhető közelségbe került logisztikai központ szolgáltatásait.

A nemzetközi követelményeknek is megfelelő hálózat októbertől nyitja meg kapuit az érintettek előtt, addig folyik az eszközök beszerzése. Onnantól kezdve bárki javíttathat és bérelhet segédeszközöket évekre, de akár egy napra is. A beruházás várhatóan több ezer rászoruló életvitelén fog javítani – hangsúlyozta Kogon Mihály MEREK igazgató.

Előző sztori

Gyógyszereket csempésző lengyel kamionos ellen emeltek vádat Makón

Következő sztori

Átfogó rendőrségi akció a töltésen, migránsok a szegedi belváros utcáin is, csaknem 800 főt fogtak el + FOTÓK (FRISSÍTVE)