Írjon nekünk

Sport

Kajak-kenu – Baráth Etele: Csepel nem lesz a Maty-ér konkurenciája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

mob_parbeszed28_gs

Sokat kaphat a kajak-kenu sportág, ha Magyarország olimpiát rendezhet 2024-ben – véli Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke, az Olimpiai Védnöki Testület tagja. A tervek szerint tovább fejlődhet a gyorsasági szakág infrastruktúrája Szegeden, a szlalom pedig a fővárosban vethetné meg a lábát.

A sportági szövetség elnöke a múlt heti, szegedi olimpiai konferencia alkalmával már felhívta a figyelmet, hogy a tervezett csepeli vízi központ nem a szegedi konkurenciája lesz, ott ugyanis a vadvízi vagy szlalom szakág kaphat otthont. A kajakkenusport.hu oldalnak adott interjújában erről a témáról is bővebben beszél, más egyéb, a sportágat érintő kérdések mellett.

– A jelenlegi tervek szerint hol lehetne kajak-kenu versenyeket lebonyolítani, ha Budapest elnyerné a 2024-es nyári játékok megrendezésének jogát?

– Készült egy megvalósíthatósági tanulmány, aminek alapján a Magyar Olimpiai Bizottság és a fővárosi közgyűlés is úgy döntött, hogy támogatja a magyar pályázat benyújtását. Abban az szerepel, hogy 2024-ben a jól bevált szegedi pályán rendezhetnénk meg a kajak-kenu regattát, a Csepel-sziget északi részén pedig pálya épülne a sportág másik olimpiai szakága, a szlalom kajak-kenu számára.

– Mennyire lehetne kihasználni egy budapesti szlalom pályát?

– Nemzetközi példák bizonyítják, hogy egy nagyvárosban van erre társadalmi igény. Egy ilyen létesítmény éjjel-nappal üzemeltethető, így nemcsak a versenysportot szolgálhatná ki, hanem a szabadidősportot is. Cél, hogy minél hamarabb épüljön meg a pálya, hogy legyen esély felzárkózni. Nekünk pedig azonnali feladat, hogy készítsünk olyan országos szakág-fejlesztési stratégiát, ami biztosíthatja, hogy 8-10 év múlva már esélyes magyar szlalom versenyzőink is legyenek. Az új olimpiai program célja, hogy az egyes országokban szélesedjen a sport kultúrája és sokfélesége. Bízom abban, hogy ehhez külön támogatást is el lehet nyerni.

– A csepeli helyszínre korábban gyorsasági pályát terveztek, azt a beruházást a szlalom pálya terve érintheti?

– A mostani tanulmány nem számol budapesti gyorsasági pályával, vagyis arra következtetek, hogy az új tervek felülírhatták a régit, de számunkra ez a megoldás elfogadható. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által tavaly év végén elfogadott Agenda 2020 elnevezésű modernizációs program éppen arról szól, hogy egy olimpia megrendezésénél a legfontosabb szempont, ahol van, a meglévő sportinfrastruktúra hasznosítása, az eseményhez méltó megfelelés érdekében esetleg ideiglenes létesítményekkel történő kiegészítése, és a hosszabb távú fenntarthatóság. A szegedi pálya kiváló versenyhelyszín lehet, ha a következő években megtörténnek a Maty-éren a megfelelő fejlesztések. Szlalom pályánk viszont jelenleg egyáltalán nincs, pedig régóta nagy szükség lenne rá. Ettől függetlenül nem mondott le sportágunk arról, hogy egyszer legyen egy nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmas gyorsasági pálya is Budapesten. Annak ideális helyszíne lehetne a városrész rehabilitációjával egybekötötten az Újpesti-öböl. Ehhez az induló források megvannak, az akadályokat le fogjuk győzni.

– Vidéken is terjeszkedik a rendkívül sikeres gyorsasági szakág, hol jöhetnek létre új központok?

– Győrben a 2017-es EYOF, vagyis az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál miatt, az ígéretek szerint, épül egy kisebb pályánk, és fejlesztjük a Velencei-tavi létesítményt is Sukorón, ami elsősorban az utánpótlásnak és a szabadidősportnak lenne még a mostaninál is jobb bázisa. A regionális fejlesztések a szakmai programunkkal összhangban, a helyi önkormányzatok bevonásával kezdődhetnek meg, ennek megfelelően éppen a múlt héten tárgyaltunk Miskolc polgármesterével arról, hogy a város melletti Csorba-tónál is létesüljön egy regionális szabadidő-park és benne egy gyorsasági kajak-kenu pálya.

– A szegedi gyorsasági pálya megfelelő ahhoz, hogy olimpiai regattát rendezzenek rajta?

– A Maty-éri létesítmény a mostani formájában is kiváló, de mint olimpiai helyszín, mindenképpen fejlesztésre szorul. Kész terveink vannak arra, hogy milyen beruházásokra lenne ott szükség. Meg kellene oldani a parkolást, mert most csak a nézői területtől messze lehet megállni autóval, hosszabb távon pedig egy olyan sportközpontot érdemes létrehozni, ami a jelenleginél komplexebb szolgáltatást tud nyújtani, az edzés feltételeket például tovább lehetne javítani egy úszómedence létrehozásával. Már a mai igényeknek is nehezen feleltethető meg a televízió közvetítések eszközeinek elhelyezési lehetősége, ezen a területen is előre kell lépni. A szabadkai úti bejárathoz közel kempinget és szálláshelyeket kell építeni, sőt egy kisebb bevásárlóközpontra is szükség lesz, valamint régi álmunk, hogy a „stadion hangulat” erősítéséhez az osztószigeten is épülhessen lelátó, amit egy gyaloghídon közelíthetnének meg a szurkolók. Ezeknek a fejlesztéseknek a nagy része meg kell, hogy valósuljon 2019-re, amikor újra kvalifikációs gyorsasági világbajnokság lesz Szegeden. Ha ez összejön, akkor a pálya alkalmas lesz az olimpiai kajak-kenu verseny lebonyolítására is. Olyan gazdaságilag megtérülő beruházásokban gondolkodunk a pálya környékén, amelyekbe a privát szféra is bevonható, de a projekt mögött, mind mindig, biztosan ott fog állni a szegedi önkormányzat és az első olimpiai centrumot fejlesztő és működtető magyar kormány is.

" A szegedi pálya kiváló versenyhelyszín lehet, ha a következő években megtörténnek a Maty-éren a megfelelő fejlesztések…

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 30.

Sport

Fegyelmezett játékának köszönheti első győzelmét az FK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Városi rangadót nyertek a kék-feketék.

Tovább olvasom

Sport

Ingyenesen látogathatjuk a jégkorongcsapat hazai meccseit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Vasárnap a MAC Budapest ellen játszanak hazai pályán.

Tovább olvasom

Sport

Márton Anita az idei legjobb magyar eredményt érte el diszkoszvetésben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A sportoló 58,69 méteres eredménnyel zárt a Tisza-kupán.

Tovább olvasom

Aktuál