Kultúra

Író-olvasó találkozó Jókai Annával Hódmezővásárhelyen

Író-olvasó találkozó Jókai Annával Hódmezővásárhelyen

2015. június 4., csütörtök
Író-olvasó találkozó Jókai Annával Hódmezővásárhelyen
0606_Jokai_Anna_BFMK_iro-olvaso_talalkozo

Június 6-án, szombaton az ünnepi könyvhét keretében Hódmezővásárhelyre látogat Jókai Anna, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas író- és költőnő. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban délután 4 órakor kezdődő író-olvasó találkozón az írónő a közelmúltban megjelent könyveit is dedikálja.

Jókai Anna

1932-ben született Budapesten, polgári család késői gyermekeként. Már gyermekkorában próbálkozott az írással, de igazi írói pályája csak 33 éves korában indult meg. Érettségi után dolgozni kezdett, könyvelő és művészeti előadó volt. 1961-től, magyar–történelem szakos tanári diplomájának kézhez vételétől több mint másfél évtizeden keresztül tanított általános és középiskolában. Első regénye a 4447, 1968-ban jelent meg, melynek címe egy külvárosi ház helyrajzi számára utal, 1969-ben Kötél nélkül címen adta ki első novelláskötetét. Művei ettől fogva az érdeklődés középpontjába kerültek, széles körű kritikai visszhang és olvasói érdeklődés fogadta őket. Azóta is folyamatosan jelen van az irodalmi életben, számos közéleti tisztséget visel. Könyvei számos utókiadást értek meg, és több idegen nyelven is megjelentek, novellái számos külföldi antológiában szerepeltek. A számos kimagasló irodalmi és társadalmi díjjal kitüntetett - a Kossuth-nagydíjat idén március 15-én vehette át - írónő munkái mély hitbeli harmóniát tükröznek, ugyanakkor a prózaíró társadalomkritikai látásmódja és a költő mélyről fakadó érzelmi telítettsége egyesül bennük. Írásait mélyen áthatja a hit és a szeretet, valamint nemzete iránt érzett tisztelet és tenni akarás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.