Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Sport

Bronzért küzd a Kosársuli

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

kosarsuli30

Szombaton este 18 órakor rendezik az NBI B csoportos kosárlabda bajnokság harmadik helyéért folyó párharc második felvonását a hódmezővásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban. Az első mérkőzésen a Salgótarján 14 ponttal győzte le a Vásárhelyi Kosársulit. A kék-sárgáknak 15 ponttal kell nyerniük, hogy hazai pályán rendezhessék meg a mindent eldöntő harmadik találkozót.

Az ennél kisebb arányú diadalnál azonban elképzelhető rosszabb forgatókönyv is. Ha ugyanis Nyilasék kikapnak, akkor véget ér számukra a bajnokság. Mint ismert dr. Elek András csapata hiába nyerte meg az alapszakaszt, mivel a rájátszásban ezzel pályaelőny helyet pálya hátrányhoz jutottak, ami igencsak megnehezítette a dolgukat. (A párharcokban a rosszabb bajnoki helyezést elérő együttesek játszhattak először otthon.)

A vásárhelyieknek nincs túl jó statisztikájuk a Nógrád megyeiek ellen. Eddig háromszor találkoztak a szezonban. Ezekből kettőt húzott be a Konecranes-Salgótarjáni KSE. az őszi bajnoki fordulóban a Vásárhely 18, míg a két idegenbeli rangadón az addigra már összeállt és megerősített tarjániak 28, majd 14 egységgel nyertek.

Mindeközben a döntő első összecsapására is sor került múlt hétvégén. A DEAC hazai pályán csak a hajrában tudott fordítani, és kisebb előnyre szert tenni a visszavágóra, így még teljesen nyíltnak tűnik a bajnoki cím sorsa.

A Vásárhelyi Kosársuli – Konecranes Salgótarjáni KSE mérkőzés 2015. június 6-án szombaton 18 órakor kezdődik. A belépés a TakarékBank Zrt-nek és a Magyar Földgáztároló Zrt-nek köszönhetően ezúttal is ingyenes lesz a Hódtói Sportcsarnokba.

Sport

Blazevic visszatérne, hogy elbúcsúzhasson a szegedi közönségtől

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Búcsúinterjú.

Tovább olvasom

Hírzóna

Orbán: A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Felcsúton bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A fejlesztések a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést.

Tovább olvasom

Aktuál