Gazdaság

A Magosz támogatja a kormány birtokpolitikáját

A Magosz támogatja a kormány birtokpolitikáját

2015. június 11., csütörtök
A Magosz támogatja a kormány birtokpolitikáját

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) támogatja a kormány birtokpolitikai irányelveit, és egyetért azzal a törekvéssel, hogy a Földet a gazdáknak program keretein belül a kis és közepes családi gazdaságok a tevékenységük jellegének megfelelő, versenyképes birtokméreteket tudjanak kialakítani - közölte az érdekképviselet csütörtökön.

A Magosz közleményében kifejti: elítélik azokat a megszólalókat, akik mindössze politikai haszonszerzés céljából támadják a kormányprogramot. "Azokat az ellenzéki politikusokat - így

Sallai Róbert Benedek

LMP-s képviselő urat - pedig különösen elítéljük, akik úgy tiltakoznak a Parlament falain belül a Programmal szemben, hogy közben családi cégeiken, vállalkozásaikon keresztül komoly gazdasági hasznot húznak annak eredményeiből. Sallai képviselő úr látszólag a kis gazdaságok érdekeiért küzd, ugyanakkor a háttérben nagybirtokot építve több, mint kétezer hektárt igényelt az általa támadott állami földpályázatokon. Úgy véljük, ez a kétarcúság őt és a pártja agrárpolitikáját is minősíti" - írja az érdekképviselet. A magyar föld jóval több, mint az európai támogatások lehívásának eszköze; a föld a családi gazdálkodók megerősödésének záloga - teszi hozzá a szervezet. Sallai R. Benedek, az LMP képviselője hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések sorában azt kérdezte Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől, hogyan valósul meg a kisbirtokosok országa, ha a pályázati rendszer túlnyomó többségében olyan nagybirtokosok nyertek, akik gyakran 500 hektár feletti területeken, akár az 1800 hektárt is meghaladó földeken gazdálkodnak.

Fazekas Sándor

- utalva az LMP-s képviselő által megpályázott, de el nem nyert területek nagyságára, úgy felelt: "a kis családi gazdaságok ideje biztos nem úgy jön el, hogy Sallai Róbert Benedek köre, érdekeltségei, rokonai 2325 hektár földet nyernek, és ezáltal felzárkóznak az általuk támadott oligarchák és nagybirtokosok közé". A Földet a gazdáknak program lehetővé teszi, hogy a vidéken élő, gazdálkodással foglalkozó családok állami földeket tudjanak bérelni, eddig 7500 gazdálkodó jutott így területekhez - mondta a miniszter. Míg 2010 előtt az 500 hektárnál nagyobb állami földterületet használó bérlők száma ötvenhárom volt és egy bérlőre átlagosan 1619 hektárnyi állami föld jutott - "közéjük nem sikerült önnek és érdekeltségének bejutni" -, addig most csaknem 1500 új bérlő gazdálkodik húsz évre megkötött szerződéssel - hangsúlyozta Fazekas Sándor. Az LMP parlamenti frakciója szerdai közleményében azt írta: Sallai R. Benedek és felesége együtt sem gazdálkodik 160 hektáron, míg több fideszes politikus (

Czerván György, Farkas Sándor, Lázár János

) is rajta van a top 500-as földesúri listán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.