Újabb négy évre Blattert választották a FIFA elnöknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

joseph_blatter_fifa

Újabb négy évre Joseph Blatter lett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, mivel kihívója, Ali bin al-Husszein jordán herceg a választás második fordulója előtt visszalépett a szervezet Zürichben zajló 65. kongresszusán.

Az első kör eredménytelenül zárult, mivel a 209 tagország küldöttétől egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok kétharmadát, azaz legalább 140 voksot. A 206 érvényes szavazatból 133 az ötödik ciklusára pályázó svájci sportvezetőt, 73 pedig Ali bin al-Husszeint támogatta. Utóbbi ezt követően az eredmények ismeretében visszalépett az újabb fordulótól, melyben már az egyszerű többség is elég lett volna a sikerhez.

A magyar szövetség képviseletében Csányi Sándor elnök szavazott.

Jospeh Blatter

1948 és 1971 között aktív labdarúgó volt. A lausanne-i egyetemen közgazdaságtanból diplomát szerzett. 1964-ben a Svájci Jégkorong Szövetség főtitkáraként tevékenykedett. 1968-tól a Longines óragyár PR-felelőse, később 1974-ig PR-igazgatója. A cég képviseletében részt vett a müncheni olimpiai játékokon.

1975 augusztusától a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fejlesztési programjának vezetője, 1977-től technikai igazgató, 1981-től főtitkár, 1990-től a végrehajtó bizottság elnöke. 1998. június 8-án a FIFA elnökévé választották, majd 2002. május 29-én újabb négyéves megbízatást kapott. 2003-ban 2007-ig meghosszabbították mandátumát, ezt követően pedig – közfelkiáltással – másodszor is újraválasztották, 2011. június elsején ismét négy évre bizalmat kapott ellenjelölt nélkül, míg 2015. május 29-én Ali bin al-Husszein jordán herceget legyőzve nyerte el a küldöttek bizalmát – immár ötödik elnöki ciklusára.

Előző sztori

Értelmiségiek a vidékért: Csoóri Sándor, Nikházy Gábor és Pozsgay Imre felhívása

Következő sztori

Magyarország is csatlakozott az Európai Fenntarthatósági Héthez