Írjon nekünk

Egyetem

Rákóczi Szövetség: a nemzeti összetartozás napján közel négyezer Kárpát-medencei középiskolás indul útnak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A június 4-i nemzeti összetartozás napján a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében 95 Kárpát-medencei iskola közel négyezer diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a diákutaztatási programot pályázat keretében hirdette meg a Rákóczi Szövetség. A felhívásra bármely Kárpát-medencei középiskola pályázhatott, azzal a feltétellel, hogy június 4-én a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépve ellátogatnak egy másik ország magyar iskolájához, ahol közös programot bonyolítanak.

A 95 sikerrel pályázó iskola közül 50 magyarországi, 17 erdélyi és partiumi, 16 felvidéki, kilenc délvidéki, három pedig kárpátaljai. A diákok nemcsak Magyarországról és Magyarországra utaznak, hanem több esetben külhoni régiók iskolái keresik fel egymást – jelezték.

A Rákóczi Szövetség minden pályázó iskolát utazási támogatásban részesített – írták a közleményben, emlékeztetve: idén a március 15-i diákutaztatás keretében a szövetség támogatásával 115 középiskola mintegy 4500 magyarországi diákja utazhatott.

Egyetem

Rangos tudományos szaklap számolt be szegedi kutatók eredményéről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Elsőként foglalkozott az emberi agykéreg egyik speciális kapcsolatával.

Tovább olvasom

Egyetem

Biobankot létesítenek a Szegedi Tudományegyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az alapkőletételre január 21-én, kedden kerül sor.

Tovább olvasom

Egyetem

Nemzetközi oktatásfejlesztési program indult az SZTE részvételével

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Uniós támogatással.

Tovább olvasom

Aktuál