Sport

Labdarúgás: Tisza-menti derbivel zárja a hazai évet a Szeged-Grosics

Labdarúgás: Tisza-menti derbivel zárja a hazai évet a Szeged-Grosics

2015. május 22., péntek
Labdarúgás: Tisza-menti derbivel zárja a hazai évet a Szeged-Grosics
szolnok_szeged_2011_20_gs

Utolsó hazai mérkőzésére készül a Szeged 2011-Grosics Akadémia, Nyilas Elek tanítványai a Szolnokot fogadják a gyulai Grosics Akadémián szombaton, Germán Tamásék nyugodt körülmények között készülhetnek a hazai szezonzáróra.

Az már eldőlt, hogy az utolsó két forduló eredményeitől függetlenül a Szeged 2011-Grosics Akadémia biztosan a hetedik helyen zárja a bajnokságot, hiszen az előtte álló Sopronnal szemben, valamint a mögötte lévő Ajkától is hét pont választja el a szegedieket, így két, különösebb téttel nem bíró találkozó vár a szezon végén az együttesre. A Szolnok még léphet feljebb, akár negyedik, de hatodik is lehet a szezon végén.

Kis Károly

csapata jó formában érkezik Gyulára, hiszen a legutóbbi két bajnokiját megnyerte, az elmúlt héten a Szigetszentmiklós ellen aratott 1-0-s siker előtt Siófokon négy gólt lőve tudott három pontot szerezni, és a szezon folyamán nem egyszer bebizonyította a szolnoki együttes, hogy idegenben is nagyon veszélyes tud lenni: nyerni tudott például Gyirmóton még szeptemberben (0-2), de a Mezőkövesd otthonából is győzelemmel tért haza (2-3). Ugyanakkor a Szeged-Grosics is értékes pontot rabolt a feljutásért küzdő Békéscsaba vendégeként az elmúlt fordulóban, Nyilas Elek együttese ismét megmutatta, hogy képes a nagyon szervezett, harcias játékra is, amelyre szükség lehet szombaton kora este is.

Online

Szombaton 18 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szeged 2011-Grosics Akadémia - Szolnoki MÁV FC másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!

„Mint minden mérkőzésen, most is a győzelem, és a három pont lehet a célunk szombaton. Attól függetlenül, hogy már nem léphetünk se feljebb, se lentebb, szeretnénk közelebb kerülni az első hat helyezetthez, ehhez pedig mindenképpen nyernünk kell. Minden pont és minden győzelem nagyon fontos, így a szezon vége felé ezekkel rátehetjük az egész éves szereplésre a koronát, hiszen ezzel a pozícióval, ezzel az eredménnyel elégedettek lehetünk. Lehetett volna persze belőle jobb is, ez egy komolyabb elemzést kíván majd, viszont a hátralévő meccs olyan szempontból is fontosak, hogy hogyan fejezzük be a szezont” - fogalmazott a szombati mérkőzéssel kapcsolatban

Nyilas Elek

, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője. A két csapat legutóbbi mérkőzésén gól nélküli félidőt követően

Oláh Lóránt

, valamint a korábban Szolnokon is megfordult

Fitos László

találataival kétgólos előnyre tett szert a Szeged-Grosics, amely innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. Azóta felkészülési mérkőzésen is találkozott a két együttes, akkor a Szeged-Grosics új igazolásai góljaival

2-0-ra verte a Szolnokot

a Grosics Akadémián. Ami a statisztikából kitűnik, annak ellenére, hogy a legutóbbi két meccsét kapott gól nélkül zárta, a tabella első nyolc helyezett csapata közül a Szolnok kapta a legtöbb gólt, 42-t, viszont 47 szerzett találatánál csupán három gárda szerzett többet, így valószínűleg láthatunk gólt szombaton is, a két csapat összesen háromszor játszott 0-0-t a bajnokság során. Nyilas Elek ezen a hétvégén sem dolgozhat bő kerettel, hiszen bár két meccses eltiltását letöltötte

Szabó Péter

,

Farkas Márk

azonban megsérült a Békéscsaba ellenében, így hiába tért vissza egy játékosa, egy sérülés miatt nem gyarapodott a bevethető labdarúgók száma. A két csapat felszabadult játékából akár egy kiváló mérkőzés is kisülhet szombaton, egy újabb győzelemmel pedig pozitív mérleggel várhatná a szezonzáró mérkőzést a Szeged-Grosics.

A Szeged 2011-Grosics Akadémia várható kezdőcsapata:

Szántai – Hegedűs M. Mészáros, Berde, Szabó P., Zelenyánszki, Oláh L., Máté, Markovic, Fitos, Oláh G.

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzésén (2014. november 15.)

Szolnoki MÁV FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-2 (0-0)

Szolnok, Tiszaligeti stadion, 600 néző. Vezette: Szabó Zsolt (Farkas Balázs, Király Krisztián).

Szolnok:

Pokorni – Kenderes, Papucsek, Antal, Fritz, Vári, Mundi (Mile 59′), Zvara, Lengyel (Tóth Be. 68′), Rokszin, Zsolnai (B.Tóth 59′).

Vezetőedző:

Kis Károly.

Szeged:

Belecan – Szabó P., Markovic, Tóth Ba., Mészáros, Máté, Zelenyánszki (Oláh G. 74′), Kéri, Fitos, Hegedűs (Pászka 84′), Oláh L. (Kovács 90′).

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Gólszerzők:

Vári (90+3′ – tizenegyesből), ill. Oláh L. (54′), Fitos (71′).

Sárga lap:

Antal (52′), Rokszin (78′), ill. Mészáros (40′), Zelenyánszki (43′), Máté (55′), Szabó P. (90+2′).

Így játszottak a csapatok a 27. fordulóban

Békéscsabai 1912 Előre – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-0

Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 1200 néző. Vezette: Botló Béla (Kovács II Gábor, Iványi István.)

Békéscsaba:

Mursits – Bényei, Koszó, Balog Zs., Juhász (Prasler, 80′), Borbély, Birtalan (Balázs, 67′), Spitzmüller, Szilágyi, Berki (Bagi, 69′), Viczián.

Vezetőedző:

Zoran Spisljak.

Szeged-Grosics:

Szántai – Hegedűs M. (Hegedűs E., 67′), Mészáros, Berde, Farkas (Polareczki, 58′), Zelenyánszki, Oláh L., Máté, Markovic, Fitos (Kéri, 88′), Oláh G.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Sárga lap:

Balog Zs. (37′), Juhász (52′) ill. Szántai (69′) https://www.youtube.com/watch?v=4tisZ155iKg

Szolnoki MÁV–Szigetszentmiklós 1–0 (0–0)

Szolnok, 500 néző. Vezette: Kulcsár Katalin (Demeter János, Galán Roland)

Szolnok:

Pokorni – B. Tóth, Mile, Papucsek, Fritz, Kenderes – Rokszin (Mundi, 82'), Lengyel B., Zsdrál (Zsolnai R., 76'), Csirszki (Zvara, 60.), Vári.

Vezetőedző:

Kis Károly.

Szigetszentmiklós:

Sánta A. – Sós M., Póti, Vágó L., Pollák, Hevesi-Tóth, Osváth (Benkő K., 78'), Szepessy R. (Weitner, 58'), Mészáros L. (Szabó B., 72'), Bonifert, Fekete Á.

Vezetőedző:

Horváth Ferenc.

Gól:

Vári (53')

Kiállítva:

Weitner (88')

Ami a történelmet illeti

Sic transit gloria mundi (így múlik el a világ dicsősége… bizony ezen a latin mondáson továbbra is alaposan elmerenghetnek a szegedi és szolnoki drukkerek!)… A két Tisza-parti megyeszékhely hajdani legendás hírű futballcsapatai, a Szeged FC, a SZAK illetve a Szolnoki MÁV Európa-hírű gárdákkal rendelkeztek, és a ’30-as, ’40-es években rendre a bajnoki címért küzdöttek! De 1948 óta már csupán a második vonalban találkozgattak, sőt, jelenleg is mindkét alföldi város első számú csapata az NB II-ben nézhet egymással – szombat este, a gyulai Grosics Akadémián – farkasszemet… - írja

népszerű honlapján

Vitos György

, a szegedi futball krónikása. A Szeged például 1941-ben a Ferencváros és az Újpest mögött végzett a 3. helyen, a Szolnoki MÁV pedig egy évvel később, 1942-ben ért el hasonló bravúrt, hisz a Csepel és az Újpest mögött voltak bronzérmesek, megelőzve a 4. helyezett Szegedet! Ami az egyetemes Szeged-Szolnok futballmúltat illeti, 1938-1948 között 14-szer találkoztak egymással az NB I-ben, ám ezt követően a szolnokiak kiesése miatt már csak a második vonalban mérkőzhettek… 1958 ősze – 2014 novembere között összesen 35-ször, s ezeken az NB II-es (esetenként NB I/B-s) találkozókon elég jelentős lett a szegediek fölénye. Az “örökmérleg” szerint a szombati, éppen jubileumi félszázadik összecsapásuk előtt a szegediek már 27 bajnoki győzelemnél tartanak (a jubileumi 25. volt a 2012. februári TV-s meccsen aratott szenzációs 4-0-ás Szeged 2011-diadal!) és 8 döntetlen mellett a 2012 őszi 0-1-gyel együtt is mindössze 14 szolnoki siker született, a gólkülönbség 85-59 a szegediek javára. A Szeged 2011-érában a négy évvel ezelőtti őszi nyitómeccsükön 2-1-es Szolnok-siker született, s ezt követte a már említett 4-0-ás szegedi diadal 2012 februárjában! A gólszerzőink Folmer Krisztián, Tóth Imre (11-esből), Laczkó János és Orosz Márk voltak. Közülük már csak Laczkó János áll a Szeged 2011 szolgálatában, az U14-es korosztály vezetőedzőjeként... A 2012 őszi ugyancsak “hatpontos” kiesési rangadót a vendég szolnokiak nyerték Kiprich Dániel góljával 1-0-ra a Vasutas stadionban (ráadásul a szegediek közül Ulviczkit és Radnait is kiállították…), így 2013 tavaszán a szolnoki visszavágón már Gálhidi György irányításával bravúros győzelmet arattak a kék-feketék! A 2-1-es szegedi győzelemmel véget ért találkozó vendéggóljait Jovánczai és Tóth Imre jegyezték. Két év után - hasonló szereposztásban - megint Szolnokon folytatódott a szegediek bravúros sorozata, hisz 2014 novemberében immár Nyilas Elek irányításával ugyancsak 2-1-re nyert a Szeged Kis Károly tanítványai ellen! A gólokat Oláh Lóránt, Fitos ill. Vári a 93. percben 11-esből szerezték. Végezetül egy sporttörténeti érdekesség: 1938-tól napjainkig a Szolnoki MÁV 24 első vagy másodosztályú bajnokit vívott Szegeden a Szeged és elődei ellen, de mindössze három ízben tudott csak nyerni… Először még 1947. április 20-án a válogatott Kolláth Ferenc góljával 1-0-ra az NB I-ben (egy legendás SZAK – Szolnoki MÁV mérkőzésen). Ezt követte 51 (!!) évvel később, 1998 tavaszán az újabb idegenbeli 3-2-es szolnoki siker a Szeged-Dorozsma nevű alakulattal szemben. Végül 14 év múlva jegyezhettük föl a már fent részletezett 1-0-ás szolnoki diadalt Tóth Bálinték Szeged 2011-e ellen... Ami biztos: ezúttal nem születik meg Szegeden a sorrendben 4. bajnoki győzelmük, mivel a Szolnoki MÁV nem a dél-alföldi városban lép pályára első vagy másodosztályú találkozó keretében... Köztudott, hogy a Szeged 2011 ideiglenes otthonában, a gyulai Grosics Gyula Akadémián látja vendégül a szolnoki vasutasokat, ami egyúttal a hazai búcsút is jelenti a 2014-15-ös idénytől. A kék-feketék zárómeccsére egyébként egy héttel később, Szigetszentmiklóson kerül sor.

Vitos György

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Vasas FC 28 20 2 6 63 27 36 62
2. Gyirmót Győr 28 16 9 3 49 27 22 57
3. Békéscsaba 28 16 7 5 37 23 14 55
4. Mezőkövesd Zsóry 28 13 8 7 49 32 17 47
5. Szolnoki MÁV 28 13 7 8 47 42 5 46
6. Soproni VSE 28 12 10 6 42 34 8 46
7. Szeged 2011 28 11 6 11 32 30 2 39
8. FC Ajka 28 8 8 12 40 40 0 32
9. Zalaegerszeg 28 8 8 12 37 45 -8 32
10. Soroksár SC 28 8 6 14 29 37 -8 30
11. BFC Siófok 28 7 9 12 37 48 -11 30
12. SZTK-Erima 28 6 12 10 21 32 -11 30
13. Aqvital Csákvár 28 7 8 13 39 50 -11 29
14. Balmazújváros 28 7 7 14 31 50 -19 28
15. Ceglédi VSE 28 5 9 14 31 52 -21 24
16. Kaposvári Rákóczi 28 5 8 15 27 42 -15 23

A 28. forduló programja:

május 22., péntek 15.30 Mezőkövesd-Gyirmót 19.00 Csákvár-Balmazújváros május 23., szombat 18.00 Siófok-Szigetszentmiklós, Szeged 2011-Grosics Akadémia-Szolnok, Cegléd-Kaposvár, Sopron-Vasas, 19.00 Békéscsaba-Soroksár, Zalaegerszeg-Ajka.

Utolsó hazai meccsére készül a Szeged-Grosics a szezonban - Nyilas Elek tanítványai a Szolnokot fogadják szombat délután. Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=540228

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 22.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.