Közélet

Juhász Gyula-átköltés és forráselosztás a kulturális bizottság ülésén

Juhász Gyula-átköltés és forráselosztás a kulturális bizottság ülésén

2015. május 27., szerda
Juhász Gyula-átköltés és forráselosztás a kulturális bizottság ülésén
partfal_idezet01kf

Az idei ifjúsági, idegenforgalmi és kulturális keretekre összesen 108 pályázat érkezett, ebből 88-at támogattak. Az ülésen elfogadták a közművelődési intézmények idei munkatervét is, míg a KDNP-s Haág Zalán arra hívta fel a figyelmet, hogy a mellvéden olvasható Juhász Gyula idézet pontatlan. A KDNP-s képviselő ígéretet kapott, hogy korrigálják a hibát.

Az előző évi beszámolókkal és az idei elképzelésekkel együttesen mintegy 400 oldalt tett ki a szegedi közművelődési intézmények munkaterve, amit vita és hozzászólás egyhangúlag fogadott el a kulturális bizottság. Az ülésen elhangzott, két intézmény neve változik, ugyanis az országban nem lehet két egyforma, így Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Ház néven fognak működni tovább. A már kihelyezett partfal ábráinak magyarázó tábláiról is döntött a bizottság, amivel kapcsolatban a Fidesz-L.É.T.-es

Kosik Dénes

megjegyezte, hogy nem szerencsés, hogy utólag került a téma a bizottság elé, pláne annak fényében, hogy mindenki tudta, hogy zajlik a partfalberuházás és, hogy ünnepélyesen át is adják azt. A képviselőt arról tájékoztatta az illetékes iroda munkatársa, hogy nem volt előre tervezve, hogy táblákat helyeznek ki, Szeged díszpolgára,

Trogmayer Ottó

levélben kereste fel

Botka László

polgármestert, javasolva, hogy magyarázó táblát helyezzenek ki, mivel a vízzáró vasbeton mellvéd falát egyszerű motívumokkal megjelenített régészeti leletek ábráival díszítették, a mellvéden futó zárókövön pedig

Juhász Gyula

A Tisza című versének első sorai olvashatók. Ennek a kérésnek tett eleget a város az egyik tábla kihelyezésével, míg a másik esetben az ATIVIZIG által még 1979-ben elhelyezett táblát cserélték ki. A két tábla elkészítése, kihelyezése, anyag- és munkadíja összesen 254 ezer forint volt.

Átköltötték Juhász Gyula versét

Több hiba is található a mellvéd zárókövén olvasható, betonba öntött Juhász Gyula idézetben – hívta fel a figyelmet

Haág Zalán

. A KDNP-s önkormányzati képviselő elmondta, vesszőhiba is van a versrészletben, de ennél sokkal súlyosabb, hogy

A Tisza című költeményben

a „Duna ölébe” helyett az „öblébe” szó szerepel a védművön. A bizottság MSZP-s elnöke,

Kozma József

megjegyezte, hogy ez nem a már kihelyezett emléktáblákkal, vagyis az előterjesztéssel kapcsolatos, majd hozzátette, szerencse, hogy az emléktáblák szövegezésében nincs hiba.

partfal idezet

Haág Zalánt arról tájékoztatták, hogy a hibáról tudomása van a Beruházási Irodának, és korrigálni fogják azt.

88 pályázatra mintegy 15 millió forint jutott

Az idei ifjúsági támogatási keret 3 millió forint, az idegenforgalmi 4 millió, míg a kulturális 7.922. 000 forint. Az előterjesztésből kiderül, hogy azért nem kerek 8 millió forintot tesz ki ez a keret, mert a pályázat meghirdetése a Délmagyarországban és a Városi Televízióban 77 ezer 337 forintba került. Az Ifjúsági támogatási keretre 30 pályázat érkezett, végül a bizottság 21-et támogatott. Az idegenforgalmi kiírásra 17-en jelentkeztek, ezek közül mindössze hárman nem kapnak forrást. A legtöbben, összesen 61-en a kulturális keretre adtak be igénylést, a mintegy 8 millió forintból 53-an részesülnek támogatásban, melyet például pályázataik önerejéhez, rendezvényeikhez, netán éves működésükhöz fognak felhasználni.

kulturalis_bizottsag01kf

A bizottsági ülésen elhangzott, hogy formai és tartalmi hibákat is többen vétettek, ezért nem részesültek a keretekből. Akadt például olyan szervezet, mely eszközbeszerzésre pályázott, de önerőként saját munkát jelöltek meg, más esetben pedig nem volt megfelelően kidolgozott a pályázat, vagy éppen nem a megfelelő keretből pályáztak forrásokra. Mindhárom keret esetében Kozma József ismertette javaslatát, s arról szavaztak a bizottsági tagok.

Elkélne több segítség a pályázóknak

Kosik Dénes az iránt érdeklődött, hogy az „Elszalasztott 1000 év” Csongrád Megyei Független Cigány Érdekvédelmi Szervezet Közhasznú Egyesület pályázatában mi volt a hiba, mert szerinte fontos lenne a roma tanodaprogram támogatása. Ezzel egyetértett Haág Zalán is, aki azt vetette fel, hogy a szakiroda a jövőben segítse a pályázókat, hogy megfelelő dokumentációt tudjanak benyújtani.

Tóth Károly

sajnálatát fejezte ki, hogy el kellett utasítani az adott egyesület pályázatát, és csatlakozott a KDNP-s Haág javaslatához.

Roboz István

irodavezető-helyettes arról tájékoztatott, hogy aki felkeresi őt, annak segít, volt arra is példa, hogy az eredeti elképzeléshez képest más pályázati cél megjelölését javasolta, és arról is tájékoztatást nyújt, hogy mi minden szükséges egy jó pályázathoz. Kozma József azzal zárta az eszmecserét, hogy reméli, ebből mindenki okul, akinek nem volt kellőképpen előkészítve a pályázata, és emiatt nem részesült a keretből. Az idegenforgalmi keretről szóló napirendnél Tóth Károly az Idegenforgalmi Tanácsadó Testület (ITT) szakmai munkáját méltatta, s fontosnak nevezte állásfoglalásuk figyelembevételét a végső döntés meghozásakor. Megjegyezte, volt olyan esztendő az előző ciklusban, amikor a 6 milliós keretből a rózsafesztivál 4-et megkapott, amivel az ITT nem értett egyet. A KDNP-s Haág válaszolt, s felidézte, hogy abban az évben pont azért emelték meg az idegenforgalmi keretet, hogy több forráshoz jusson a szőregi rózsafesztivál, mely idén már külön költségvetési soron szerepel Szeged büdzséjében. Hozzátette, az ITT javaslatait az előző ciklusban is mintegy 90%-os arányban figyelembe vette a kulturális bizottság. A rövid szócsata után egyhangúlag fogadta el a bizottság az elnök javaslatát.

Mint kiderült, 8000 forinton is lehet vitázni

A kulturális keret elosztása kapcsán Tóth Károly arra kérte a bizottsági tagokat, vegyék figyelembe, hogy Szeged Toledóval immár negyed évszázada ápol testvérvárosi kapcsolatokat, melynek méltó megünnepléséhez három szervezet is hozzájárulna, összesen 600 ezer forintot használva fel a kulturális keretből. A 61 pályázó közül először 52 támogatására tett javaslatot Kozma József, majd mivel a keretből 162 maradt, átcsoportosításokra tett javaslatot Haág Zalán. Így a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Szegedi Tagozatának 70 ezerrel, míg a Magyar Kisebbségi Információs Egyesületnek 50 ezer forinttal jut több forrás az eredeti javaslathoz képest. A keretből még így is maradt 42 ezer forint, így végül Kosik Dénes javaslata nyomán az „Elszalasztott 1000 év” Csongrád Megyei Független Cigány Érdekvédelmi Szervezet Közhasznú Egyesület is részesül támogatásban. Kozma József rákérdezett, honnan venne el 8 ezer forintot, hogy 50 ezret kaphasson az egyesület, és viccesen javasolta, hogy 8000 forinton jól vesszen össze a bizottság. Végül abban egyeztek ki, hogy a Tánckultúráért Alapítvány 150 helyett 142 ezret fog kapni.

A partfalon elírták Juhász Gyula versét - hívta fel a figyelmet Haág Zalán a kulturális bizottság ülésén, ahol 15 milliót osztottak szét.http://szegedma.hu/?p=541865 Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 27.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.