Közélet

Foglalkozást támogató programokat népszerűsítettek Szegeden + FOTÓK

Foglalkozást támogató programokat népszerűsítettek Szegeden + FOTÓK

2015. május 21., csütörtök
Foglalkozást támogató programokat népszerűsítettek Szegeden + FOTÓK
munkaltatoi_road_show17_gs

Foglalkoztatást segítő támogatási programra hívta fel a megyei cégek, vállalkozások figyelmét a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya. Csütörtök délelőtt Szegeden startolt el a megye több települését is bejáró munkáltatói road show, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében a hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezkedését támogató TÁMOP1.1.2-, illetve az „Ifjúsági garancia” elnevezésű GINOP5.2.1 programokról tudhattunk meg többet.

A szegedi rendezvény az első állomása egy megyei road shownak, amely Kistelek, Csongrád, Szentes, Makó, Mórahalom és Hódmezővásárhely irányába halad tovább az elkövetkező hetekben - mondta el a rendezvényen

Juhász Tünde

. A kormánymegbízott szerint így szeretnének a lehető legtöbb vállalkozót és érintettet tájékoztatni a két uniós forrásban rejlő lehetőségekről. "Ez a programsorozat is annak az elhatározásnak a része, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal kiléphessen a hatósági szerepből, és szolgáltató tevékenységet nyújthasson. A 2014-2020-as EU-s fejlesztési ciklusban a források több mint 60%-át gazdaságélénkítésre kell fordítani. Ez a kormányzati cél több lépésből valósulhat meg, ezek egyike a mai napon ismertetett GINOP-os program is" - magyarázta Juhász Tünde.

Nemesi Pál

, a kamara elnöke hangsúlyozta: Csongrád megye és Szeged viszonylag jó adatokkal rendelkezik, a veszélyeztetett helyzetben lévő munkavállalói csoportok - elsősorban a fiatal pályakezdők, az alacsony végzettségűek, illetve az 50 év feletti korcsoport - azonban kiemelt figyelmet érdemelnek. Ezen emberek foglalkoztatása valamennyiünk érdeke, az említett támogatási programok pedig jelentősen javíthatják a térség foglalkoztatási mutatóit - hangsúlyozta a kamara elnöke.

Borbélyné Nagy Mária, a Szegedi Járási Hivatal foglalkoztatási osztályvezetője a két támogatási program részleteit ismertette az egybegyűltekkel. Elsősorban hátrányos helyzetű, pályakezdő és a nyugdíjas éveik felé közeledő embereket segítene a munka világába a TÁMOP1.1.2 program, amelyre 2011 május elsejétől 2015 október 31-ig 4,3 milliárd forintot kapott a kormányhivatal. A szegedi Foglalkoztatási Osztály ebből 1,5 milliárd forintot kapott, hogy a helyi lehetőségeknek megfelelően mielőbb munkaerőpiacra segíthesse a rászorulókat. Célcsoportjuk az alacsony iskolai végzettségűek, pályakezdő álláskeresők, 50 év felettiek, gyesről vagy gyedről visszatérők vagy tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek. Kiemelt elvárás volt még a roma származásúak bevonása, megyei szinten 12%-ot kellett elérni arányuknak, melyet felül is teljesítettek - hangsúlyozta az osztályvezető. Az „Ifjúsági garancia” elnevezésű GINOP5.2.1 program 2015. január elsejével vette kezdetét és 2017 december 31-ben zárul majd. Csongrád megyét érintően a projekt keretében felhasználható forrás összege összesen 1,362 milliárd forint, amelyet mintegy 1370 fiatal támogatására fordíthatnak. A program a 15-24 év közötti, se nem tanuló, se nem dolgozó fiatalok foglalkoztatását, továbbtanulását kívánja elősegíteni többek között lakhatási és bérköltség támogatásra, képzésre, mentori és humán szolgáltatásra, illetve vállalkozóvá válást elősegítő támogatásra egyaránt. Borbélyné Nagy Mária hangsúlyozta: munkatársaival részletes, teljes körű tájékoztatásra várják az érdeklődőket Rákóczi téren lévő irodájukban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.