Egyetemista napot rendeznek a Fekete házban május 5-én, kedden: egész nap várják a hallgatókat a Karinthy- és Weöres-kiállításokon, valamint a polgári enteriőrben. A belépőjegy 228 forint: összesen ennyi idős lenne a két nagy mester, Karinthy Frigyes és Weöres Sándor.
Május 5-én, kedden az egyetemisták vehetik birtokba a szegedi Fekete házat: 10-18 óra között kedvezményes áron, 228 forintért tekinthetik meg a kiállítóhely aktuális tárlatait, valamint ingyenes tárlatvezetéseken is részt vehetnek. A hallgatók megismerhetik a Karinthy- és Weöres Sándor-kiállítás mellett a polgári enteriőr, a szalonok és a lányszoba világát is. A jegyár apropóját az adja, hogy az egyetemista nap időpontjában összesen 228 éves lenne a két legendás író.
A Fekete házban jelenleg két izgalmas irodalmi tárlat is várja az érdeklődőket: Számadás a tálentomról címmel látható a Karinthy Frigyes életét bemutató kiállítás, mely döntött osztálytermet, kávéházat és megannyi érdekes installációs elemet rejt. A Weöres Sándor-kiállítás pedig a 21. századi informatikai innovációkra helyezi a hangsúlyt: a látogatók számítógépes rendszerek segítségével gondolatot fújhatnak vagy éppen verset foltozhatnak.
Az egyetemista napon várnak minden érvényes diákigazolvánnyal rendelkező hallgatót május 5-én, kedden 10-18 óra között a Fekete házban.