Írjon nekünk

Egyház

Sok ezren ünnepelték Jeruzsálemben a feltámadás napját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A különböző keresztény egyházak sok ezer híve ünnepelte Jeruzsálem számos templomában és zarándokhelyén a feltámadás napját vasárnap.

Fuád Tual jeruzsálemi latin pátriárka, a Szentföld legmagasabb rangú római katolikus egyházi méltósága húsvét vasárnap a Szent Sír bazilikában megtartott miséjén a szenvedés és háború sújtotta Közel-Keletről szólt, bátorságra biztatva a hívőket.

“Minden nap tragikus események tanúi vagyunk a Közel-Keleten, amelyek szinte a kálvária kortársaivá tesznek minket” – mondta a főpap. “Temessük Jézus sírjába világi hajlamainkat, ellentmondásainkat, vallási megosztottságunkat, ellenségeskedésünket, hitünk hiányát és félelmeinket” – hangsúlyozta.

“Ebből a sírból fény és béke árad. És ma innen, a viharvert Szentföldről ismét fénynek és békének kell áradnia!” – tette hozzá a pátriárka.

Fuád Tual úgy vélte: a Közel-Keleten élő keresztények arra hivatottak, hogy “mindenen túl a remény jelei legyenek”, noha a helyzet okot adhat a csüggedésre is, hiszen keresztények tízezrei menekültek el otthonaikból Irakban és Szíriában az elmúlt évben az Iszlám Állam és más dzsihádista csoportok előrenyomulása miatt.

“Bizonytalan, sőt felfoghatatlan a jövőnk ebben a térségben és a világban, de nem szabad félni: Krisztus biztosított minket, hogy az idők végezetéig mindig velünk lesz” – jelentette ki a keresztény vallási vezető.

Jeruzsálemben nemcsak a hagyományok szerinti Szent Sírnál ünnepeltek, vasárnap napkeltekor mintegy ezerötszáz, a világ minden égtájáról érkezett zarándok gyűlt össze a városfalon kívüli Sírkert parkban is. Sokan ugyanis ezt a parkot tekintik Jézus valódi temetési helyének az ott található koponya alakú hegy és a szomszédságában álló üres sírbarlang miatt.

Az Újtestamentum Jézus haláláról szóló részének ezt a lehetséges helyszínét csak a 19. században fedezték fel.

A jelenlegi óvárosban található, a katolikus és a keleti egyházak által majd két évezrede Golgotaként tisztelt régi emlékhelyen elsőként Hadrianus császár emelt pogány szentélyt. Később Nagy Konstantin bizánci császár édesanyja, a kereszténnyé lett Szent Ilona anyacsászárnő a negyedik század első felében öthajós keresztény templomot készíttetett fölé. Ezt az építményt a keresztes korban hatalmasra bővítették, és napjainkra a megfeszíttetés és a feltámadás helyszíneként Jeruzsálem legfontosabb, “hivatalos” zarándokhelye lett.

A 19. században elsősorban azért kételkedtek eredetiségében, mert a zsidó hagyomány szerint a városfalakon belül nem szabad temetkezni, de amikor az 1967-es hatnapos háború után az izraeli régészek feltárták az óváros múltját, akkor a felszínre került leletek bebizonyították, hogy az ókori várfalak máshol húzódtak, a Szent Sír bazilika kívül esik azokon, és ezért valóban a kereszthalál helyszíne lehetett.

Egyház

A reformáció emléknapját ünnepeljük

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Luther Márton a hagyomány szerint 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.

Tovább olvasom

Egyház

Erdő Péter: Mindszenty József boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímásának mielőbbi boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Hit pajzsa díj átadó ünnepségén.

Tovább olvasom

Egyház

Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltánt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Advent második hetének szombatján, Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltán V. éves szeged-csanádi papnövendéket.

Tovább olvasom

Aktuál