Sport

Kosárlabda: továbbjutott a Szolnok

Kosárlabda: továbbjutott a Szolnok

2015. április 28., kedd
Kosárlabda: továbbjutott a Szolnok
szedeak_szolnok57_gs

A negyeddöntő harmadik meccsét is megnyerte a címvédő Szolnoki Olaj a Naturtex-SZTE-Szedeák ellen, Nikola Lazic együttesének így véget ért a káprázatos teljesítményekkel teli szezon.

Harmadik rájátszás mérkőzését ismét Szolnokon, a tiszaligeti sportcsarnokban vívta a Naturtex-SZTE-Szedeák, a címvédő győzelmével pedig lezárhatta a párharcot. A Szolnok akárcsak szombaton Szegeden, most is kiválóan kezdett: bár

Ciric

középtávolija nyitotta a meccset, de ezt követően hosszú szegedi kosárszünet következett, ellenben az Olaj

Lee

és a remekül játszó

Keller

vezérletével 20-0-s futást produkált, így hamar magabiztos előnyre tett szert

Dragan Aleksic

csapata, amelynek védelmét nehezen tudta feltörni a Szedeák. A negyed végére majd' 20 pontos lett a hátrány, és ugyan a második negyedben már javult a Szedeák játéka, a hazaiak a félidő derekáig csak három pontot szereztek, de a második tíz perc végére Keller továbbra is jó ritmusban játszott,

Vojvoda

pedig többször is remek passzal szolgálta ki társait, Lee újból triplákkal növelte a különbséget, így a nagyszünetre 23 ponttal vezetett az Olaj. A szünet után inkább a támadójáték dominált mindkét oldalon, ebből pedig az Olaj jött ki végül jobban: bár

Stefanovic

pontjaival és a

Kiss Zsolt

által szerzett első szegedi triplával zárkózott a Szedeák, de a játékrész végére ezúttal

Wittmann

állt a Szolnok élére, két gyors kosarával már több mint 30 ponttal vezetett a címvédő, amelynek dolgát ezúttal nem tudta megnehezíteni

Nikola Lazic

együttese. Az utolsó negyedben már mindkét edző a cseréket is bevetette, végül többek között

Révész

és

Mike

hármasaival megnyerte a negyedik negyedet a Szedeák, de a Szolnok kvázi az első negyedben eldöntötte a találkozót, és 3-0-al lépett az elődöntőbe, ahol majd a Sopron-Kaposvár párharc győztese vár rá. A Naturtex-SZTE-Szedeák ezzel története legjobb szezonját produkálta, hiszen a nyolcadik helyen fejezte be a bajnokságot, fennállása legjobb eredményét produkálva ezzel. A Szolnok elleni negyeddöntő valóban egy ajándék volt Molnár Andrásék számára, ahol tét nélkül kosárlabdázhattak a címvédő Olaj ellen. Az idei remek teljesítményekkel fűszerezett szezonért óriási gratuláció és elismerés jár az együttesnek, amely az előzetes elvárásokat jócskán felül múlva, olyan együtteseket megelőzve, mint az Alba Fehérvár vagy a Körmend, története során először jutott be a rájátszásba, és jó mérkőzéseket játszhatott a Szolnok ellen, így emelt fővel fejezhetik be az idei bajnokságot.

Ami a statisztikát illeti

Bár a lepattanó csatát a Szedeák egyel, 38-37-re megnyerte, a többi mutatóban a szegediek fölé nőtt a Szolnoki Olaj. A Szedeák 22 eladott labdájával ellentétben a szolnokiak csak 13-szor adták el a játékszert, ráadásul 21 alkalommal meg is szerezték azt, ezekből pedig rendre kosarakat szerzett a hazai együttes. A távoli dobások tekintetében is nyert a Szolnok, amely 27 kísérletből 9 hármast dobott be, míg a szegediek 19 dobásából három landolt a gyűrűben kintről. A mezőny legeredményesebb játékosa Keller Ákos lett, aki 16 pontig jutott, a Szedeákból a 11 pontos Balaban szerezte a legtöbbet. Branko Jereminov hét gólpassza ezúttal csak a második helyre volt elég,

Vojvoda Dávid

ugyanis 12 assziszttal segítette csapatát. Ami a pályán töltött perceket illeti, Jereminov végig a pályán volt, őt az egyaránt 33 perces Molnár András és Darko Balaban követi. 26 percet játszott Ivan Stefanovic, húsz minutumot töltött a parkettán a kapitány, Kiss Zsolt,

Mike János

és

Davorin Kuntic

pedig 10-10 percet játszott. Öt perc erejéig volt a pályán Andrija Ciric,

Demeter Attila

3, míg

Meleg Károly

két percet kapott Nikola Lazictól.

Férfi kosárlabda NB I/A, negyeddöntő, 3. mérkőzés

Szolnoki Olaj KK - Naturtex-SZTE-Szedeák 79 - 50 (23-4,18-14,25-15,13-17)

Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 600 néző. Vezeti: Földházi T., Szabó G., Praksch P. (Ellenőr: Bukta)

Szolnok:

Rakics 6, VOJVODA 10/6, Milosevics 2, LEE 14/9, KELLER 16. Csere: Gipson 3, Báder 2, WITTMANN 13/9, Peringer 5, Stajkovski 8/3.

Vezetőedző:

Dragan Aleksic.

Szedeák:

Jereminov 5, Molnár A. 10, Ciric 2, Stefanovic 6, Balaban 11. Csere: Kuntic -, Kiss 6/3, Révész 5/3, Mike 5/3, Demeter -, Meleg -.

Vezetőedző:

Nikola Lazic. Dragan Aleksic:

"A mai meccsen kifejezetten jól játszottunk, a jó védekezés mellett sok labdát szereztünk, és kifejezetten jól mozogtunk minden szinten, és emellett fizikálisan is felülmúltuk a szegedi csapatot, amelyet nyilván hátráltatott Andrija Ciric korai sérülése. Így most már készülünk az elődöntőre, és várjuk ellenfelünket."

Nikola Lazic:

"Mint az eredményből is kiderül, a mai meccsen sokkal jobb volt nálunk a Szolnok, sajnos ma nem tudtunk az ő szintjükön kosárlabdázni. Bár három–nullára elvesztettük a negyeddöntőt, ettől függetlenül jó szezont zártunk, hiszen fennállásunk óta először szerepelhettünk a rájátszásban."

A negyeddöntő végeredménye: 3-0 a Szolnoknak

Online közvetítésünk

IV. negyed 79-50

40'

Rakic nem tudja az oldalvonalon belül elcsípni, majd Mike hármasa bent van! Ez a meccs vége, 79-50-re ugyan elveszti a harmadik meccset a Naturtex-SZTE-Szedeák a Szolnok vendégeként, azonban a szegediek pazar teljesítményt nyújtottak egész szezonban, Nikola Lazic együttese emlékezetes szezont zárt le a mai mérkőzésen.

39'

Vojvoda hármasa nem jó, majd az imént beállt Demeter vállalja el a középtávolit, de kiszédül. Ezek a Szedeák utolsó játékpercei ebben a csodálatos szezonban, hiszen a Szolnok győzelme egy percig sem forgott veszélyben, a harmadik meccset is megnyeri az Olaj.

38'

Wittman szerez labdát, majd Vojvoda újabb asszisztja után Rakic dob be egy közelit, 79-47.

37'

Stefanovic tör be a szolnoki védelem közepén, a palánkról bedobja, 74-47. Stajkovski most is elvállalja a hármast, mintegy 9 méterről dobja be a triplát, 77-47.

36'

Stajkovski állhat a vonalra: az első bent, de a második büntető lejön, 74-45. Ismét Stajkovski próbálkozik, ezúttal egy hármassal, de ez nem jó.

35'

Eladja a labdát a Szolnok, Mike pedig végigviszi a pályán, és beejti az akció végén, 73-45. Időt kér a Szolnok.

34'

Stajkovski indítja Vojvodát, aki kihasználja a ziccert, 73-40. Révész azonban egy hármassal válaszol, 73-43.

34'

Balaban dobhat két büntetőt: csak az egyik van bent, 71-40. Keller fordul le Balabanról, de nem tudja megoldani, jól zárta a területet Balaban.

33'

Vojvoda pattogtat, majd elvállalja kintről, jó is a hármasa, 71-37. Révész szerez egy kettest közelről, 71-39.

32'

Stajkovskié a támadólepattanó Lee középtávolija után, és jó a kettese, 68-35. Molnár András labdaszerzése után végig tudja vinni, be is fejezi, 68-37.

31'

Jereminov bontja meg remekül a védelmet, majd jó a közelije, 66-35. Labdaszerzés után Balaban próbálkozhat, de Lee blokkolni tudja a centert.

III. negyed 66-33

30'

Wittmann trojkája ül a sarokból, 64-33. Lee labdaszerzése után Stajkovski faulttal együtt fejezi be közelről: a plusz egy viszont nincs bent, 66-33. Stefanovic engedi el még kintről, de nem jó, így több mint 30 ponttal vezet a záró negyed előtt az Olaj.

29'

Balaban kettese jó most, 61-31. Lee adja el a labdát, amit Molnár András használ ki, a kosárba tartó labdát ugyan kiütik, de megadják a bírók, 61-33.

28'

Rakic szedi össze a labdát a Szedeák térfelén, és jó is a középtávolija, 59-27. Ismét nincs kosár a szegedi támadás végén, Wittman tempója viszont behullik, 61-29.

27'

Peringer is odaállhat a vonalra Molnár András harmadik hibája után: csak az egyik van bent, 57-25. Balaban megveri a palánk alatt Peringert, és jó a horog is tőle, 57-27.

26'

Lee zsákolja be az újabb hazai akció végén, nehezen tud most támadni a Szedeák, 56-25. Balaban dobhat két büntetőt Milosevic faultja után: Balaban azonban kihagyja mindkettőt.

25'

Megint egy gyorsan végigvitt Olaj-támadás, aminek a végén Lee közelije van bent, az eladott labdákat könyörtelenül bünteti a Szolnok, 54-25.

24'

Stefanovic találja meg a rést a szolnoki védelmen, be is fejezi az akciót közelről, 50-25. Peringer a palánk alól szerez egy kettest, 52-25.

23'

Vojvoda rossz passza után Balaban próbálkozhatott a palánk alól, de nem szédül be a kettese. Vojvoda megy le a sarokba, hármassal válaszol, 50-23, ez a hatodik szolnoki trojka.

22'

Lee hiába szerzi meg saját lepattanóját, másodjára sem tudja bedobni. Kiss Zsolt triplája behullik, 47-23, ez az első szegedi tripla ma.

22'

Keller közelije ismét bent, már 16 pontnál jár, 45-20. Kiss Zsolt trojkája nem jó, ellenben Milosevic a palánk alól megoldja, 47-20.

21'

Keller újabb zsákolásával indul a harmadik negyed, 43-18. Balaban nem tudja betenni a közelit, majd Lee triplája is lejön, és Stefanovic szerzi a Szedeák első pontjait a szünet után, 43-20.

II. negyed 41-18

20'

Keller zsákolja be Vojvoda passzát, a hatodik gólpassz Vojvodától, 41-18. Kuntic még elengedi távolról, de nincs bent: ez a félidő vége, magabiztos játékkal vezet a Szolnok a nagyszünetben.

19'

Balaban közelije valahogy kiszédül, Lee pedig megint egy hármassal büntet, 39-16. Jereminov betörése után fejezi be a ziccert, 39-18.

18'

Rossz Molnár András bejátszása, leindít a Szolnok, Keller pedig be is fejezi, 35-16. Molnár András faultja után dobhat kettőt a vonalról Lee: csak az első van bent, 36-16.

17'

Molnár András középtávolija hullik be, 30-16. Lee szórja be második trojkáját, 33-16.

16'

Rakic a labdaszerzése után végigviszi a pályán, és beejti a kettest, 28-14. Megint eladott labda után támadhat a Szolnok, Gipson alley-oopjával 30-14: időt kér Nikola Lazic.

15'

Vojvoda nem tudja befejezni a betörése utáni akciót, majd Jereminovot faultolja Wittman: csak az egyik büntetőt dobja be Jereminov, 26-14.

14'

Lee és Balaban kettesei sem ülnek, majd időt kér Dragan Aleksic.

14'

Balaban szép sapkát oszt ki Leenek, de Keller a túloldalon megszerzi Balabantól a labdát. Nincs azonban kosár a szolnoki támadás végén, majd Balaban szépen megoldotta a palánk alatt, 26-13.

13'

Az eladott labda után Stefanovic kettese nem jó, majd Kiss Zsolt trojkája sincs bent, majd Vojvoda faultja után Molnár András állhat a vonalra: mindkettő büntető bent van, 26-11.

12'

Peringer dobja be közelről, 26-6. Kiss Zsoltnak üt oda Gipson, miközben a kapitány hármast dobna, így három büntetőt dobhat Kiss: mindhárom bent van, 26-9.

12'

Jereminov triplája ezúttal sincs bent, majd Balaban harcol ki két büntetőt Peringer mellett: mindkettőt bedobja Balaban, 24-6.

11'

Jereminov kap blokkot Milosevictől betörése után, így nem tudja befejezni az akciót. Gipson hármasa rövid, de Kelleré a lepattanó, majd Stefanovic begyűjti harmadik hibáját, Gipson állhat a vonalra: az első bent, a második viszont kimarad, 24-4-re vezet a Szolnok.

I. negyed 23-4

10'

Gipson középtávolija nem jó, azonban megint egy eladott labda a szegediektől, ezt Wittmann egy triplával bünteti, 23-4. Ez a negyed vége, a Szedeák sok eladott labdával játszik eddig, támadásban pedig nem ültek a dobások az első 10 percben, így majd' 20 ponttal vezet a Szolnok.

9'

Bádertől viszont jó a horog, 20-2. Molnár András dobhat két büntetőt Báder hibája után: az első bent, és jó a második is, majd nyolc perc után szerez kosarat a Szedeák, 20-4.

8'

Jereminov hármasa sincs bent, eddig egyetlen jó kosár a Szedeáktól, 18-0-t fut az első perc óta a Szolnok. Kuntic nem tudja befejezni betörése után, kiszédül a közelije.

7'

Kiss Zsolt középtávolija sem ül most, majd két támadólepattanót is szerez a Szolnok, így sokáig támadhat az Olaj. Bár Wittman hármasa nem jó a sarokból, de Báder labdát szerez, és megint egy gyors akció után Wittman már a kettest bedobja, 18-2.

6'

Wittmann trojkája viszont már bent, 14-2, hamar elhúz a Szolnok. Kuntic hármasa nem jó, Lee szerzi meg a lepattanót, Vojvoda betörése után pedig beejti, 16-2.

5'

Lee és Milosevic is kihagy egy-egy dobást, de Molnár András kettese sincs bent. Stefanovictól megint megszerzik a labdát, de Vojvoda nem tudja beszórni a triplát.

4'

Stefanovic hármasa lejön, majd Gipson szerzi meg a lepattanót, Vojvoda passzát pedig Keller megint a gyűrűbe dobja, 11-2.

4'

Rakic triplája lejön, ellenben Keller megint labdát szerez, de Milosevic passza pontatlan, Jereminovot pedig Rakic állítja meg egy fault árán.

3'

Keller megint megszerzi a labdát, és újból be tudja zsákolni, 9-2. Balaban nem tud befordulni a palánk alatt, középtávolija azonban nincs bent, majd Molnár András faultja után kér időt Nikola Lazic.

2'

Balaban közelije nincs bent, majd Lee-é a lepattanó. Keller horga ellenben már bent, 5-2. Stefanovictól Milosevic szerzi meg a labdát, egy gyors támadás végén pedig Keller bezsákolja, 7-2.

1'

Lee válaszol a sarokból egy triplával, fordít a Szolnok, 3-2.

1'

Ciric kettesével indul a találkozó, 0-2.

1'

Elhozza a labdát a feldobásnál a Szedeák.

17:50

- Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a negyeddöntő harmadik mérkőzése. Amennyiben a Szolnok ezt a találkozót is megnyeri, úgy véget ér a párharc, és a címvédő jut be az elődöntőbe - viszont ha a Szedeák bravúrral nyerni tudna az Olaj vendégeként, akkor még két találkozó vár a felekre.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Harmadik play-off meccsén másodjára látogat Szolnokra a Szedeák - vajon ezúttal a múltkori találkozón látottaknál is jobban meglepik Molnár Andrásék a hazaiakat? KLIKK: http://szegedma.hu/?p=532358

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.