Egyház

Ferenc pápa latin-amerikai egyháza Gruber László plébános szemével + FOTÓK

Ferenc pápa latin-amerikai egyháza Gruber László plébános szemével + FOTÓK

2015. április 16., csütörtök
Ferenc pápa latin-amerikai egyháza Gruber László plébános szemével + FOTÓK
gruber_laszlo_eloadasa01_gs

Latin-Amerikát, a 450 millió katolikus hazáját személyes élményeivel, fotóival és videóival hozta közelebb az érdeklődőkhöz Gruber László plébános előadásán, aki az argentin származású katolikus egyházfőről, illetve Ferenc pápának az egyházra gyakorolt hatásáról is szólt.

Ferenc

pápa több szempontból számít elsőnek – hívta fel a figyelmet

Gruber László

főiskolai docens, a szentesi Szent Anna-templom plébánosa a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg-termében tartott előadásán. Az első katolikus egyházfő, aki a Ferenc nevet vette fel, az első jezsuita pápa, illetve az első dél-amerikai. Az is érdekesség, hogy immár 1200 év után az első nem európai származású egyházfő, akit

XVI. Benedek

lemondása miatt összehívott konklávé második napján, 2013. március 13-án választottak pápának. Gruber László emlékeztetett, a Ferenc nevet vette fel

Assisi Szent Ferenc

tiszteletére vette fel, s ahogy nyilatkozott, olyan egyházat szeretne, amely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében. „Assisi Szent Ferenc üzenete ma is aktuális, és azt is fontos tudni róla, hogy az akkori egyház nagy megújítója volt” – hangsúlyozta. Előadásában kitért arra is, hogy Ferenc pápa rendkívül népszerű Latin-Amerikában, a 450 millió katolikus hazájában. A felmérések szerint szülőhazájában, Argentínában a legnépszerűbb, ott a megkérdezett katolikusok 98%-a örült megválasztásának, de legkisebb arányban, Bolíviában is a katolikusok 78%-a pozitívan fogadta a pápát.

gruber_laszlo_eloadasa05_gs

Gruber László plébános „Ferenc pápa latin-amerikai egyháza” címmel meghirdetett előadásán személyes élményeit is megosztotta a hallgatósággal, fotóin keresztül engedett bepillantást Latin-Amerika világába, az embereket, településeket, tájakat felvonultató fotói mellett templomokról, az egészen egyszerű kis kápolnáktól a székesegyházakig mutatott fényképeket. Katolikus iskolába is elkalauzolta az érdeklődőket, egy esküvőre, keresztelőre és egy perui körmenetre is például. „A latin-amerikai kereszténységnek nagy fájdalma, hogy az európai teológusok egyrészt nem hallják meg az elnyomott és kibontakozni nem tudó emberek jajkiáltását, másrészt fájdalmuk, hogy nem ismerik fel, hogy dél-amerikai kollégáik nem lettek marxisták” – fogalmazott Gruber László. Elmondta azt is, hogy nagyon nagy a paphiány, így egy lelkipásztor sokkal nagyobb területen teljesíti szolgálatát, mint egy európai.

Gruber László plébános személyes élményeivel mutatta be Latin-Amerikát, a 450 millió katolikus hazáját! Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 16.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.