Vízilabda: magabiztosan nyert a Szeged Debrecenben

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szeged_debrecen_mj011

Nyolcgólos sikerrel távozott a Debrecen otthonából a Tiszavirág Szeged Diapolo a férfi vízilabda OB I alapszakaszának 25. körében.

Lukas Seman és Manhercz Krisztián révén hamar kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, majd az első debreceni találat előtt még Manhercz Ádám is eredményes tudott lenni. (1-3) A Szeged végül hárommal nyerte az első negyedet, ahogy a második felvonást is, ráadásul ezúttal már érintetlen maradt Meixner Marcell hálója. (2-8) Fordulás után bekezdtek a hajdúságiak, Kállay Márk gólja után Martin Kolarik tudott duplázni. (5-8) Varga II. Zsolt azonban hamar válaszolt, két másodperccel a periódus vége előtt pedig Aljosa Kunac fejezett be sikeresen egy akciót, így az utolsó nyolc perc már kevésbé érkezett izgalmasnak. (5-10) A szegediek végül ismét hármat tettek hozzá a különbséghez a duplázó Sánta Dániel vezetésével, így magabiztos sikert arattak.

Varga Péter legénysége ezzel a hatodik helyen áll, egy ponttal lemaradva a már az összes meccsén túllévő Honvéd mögött. Mindez azt jelenti, amennyiben Manherczék jövő szombaton megverik idegenben a KSI-t, úgy az ötödik pozícióban zárják az alapszakaszt, és az FTC-vel vívhatnak majd meg a Szolnok elleni elődöntőért egy két győzelemig tartó párharcban.

Férfi vízilabda OB I, 25. forduló:

Debreceni VSE – Tiszavirág Szeged Diapolo 6-14 (2-5, 0-3, 3-2, 1-4)
Debrecen. Vezette: Németh András, Kun György.
DVSE: Kátai – Kállay 1, Soltész, Hoppál 1, Pataki, Szabó, Tóth 1. Csere: Kaszanyi (kapus), Fekete, Smitula, Kincses 1, Süveges, Kolarik 2. Vezetőedző: Varga Tamás.
Szeged: Meixner – Kiss 1, Palotás 1, Seman 2, Manhercz K. 3, Manhercz Á. 1, Kunac 1. Csere: Sánta 2, Zsigri, Török A., Varga II. 2, Jmnaishvili, Chilkó 1. Vezetőedző: Varga Péter.
Emberelőny: 7/1, ill. 8/3.
Ötméteres:
Kipontozódott: Süveges (28′).

Varga Péter: “Jól játszottunk, bár nem volt akkora az iram, mint az elmúlt mérkőzéseinken. Magabiztosan védekeztünk, abból jó kontratámadásokat tudtunk indítani. Azt gondolom, a legfontosabb ma az volt, hogy a győzelmet megszerezzük. Jövő héten győzni megyünk Budapestre a KSI ellen, hiszen a saját kezünkben van a sorsunk az ötödik helyért folyó versenyfutásban. Ezt a sanszot nem szeretnénk elszalasztani.”

Fontos győzelmet aratott a Tiszavirág Szeged Diapolo Debrecenben – KLIKK: http://szegedma.hu/?p=522415

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. március 28.

Előző sztori

Labdarúgás: hozta a papírformát a Tápé a SZVSE ellen + FOTÓK

Következő sztori

Felszentelték az újraépített békéssámsoni templomot + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek