Közélet

Szegeden legalább 160 kátyúzásra szoruló útszakasz van

Szegeden legalább 160 kátyúzásra szoruló útszakasz van

2015. március 1., vasárnap
Szegeden legalább 160 kátyúzásra szoruló útszakasz van
katyus_ut_01_ia

Állapotukat tekintve a szegedi utak semmivel sem rosszabbak, mint más nagyvárosokban. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. idén 120 millió forintot fordít kátyúzásra.

"A kátyúzás nem útfelújítás. Kizárólag a balesetveszély és a gépjárműkárok ad hoc elhárítására hivatott. Az utak állapota ettől nem javul, jó esetben stagnál" - magyarázta

Makrai László

, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ahogyan azt már a szegediek megszokhatták, a társsaság minden évben a jó idő beköszöntével kezdi el a kátyúzási és útjavítási munkálatokat városszerte, idén azonban rendhagyó módon a környéken épülő állami közutak építése miatt télen is zajlott a foltozgatás. Az ügyvezető felvilágosított, a szegedi közutak részben állami részben önkormányzati kezelésben, illetve tulajdonban vannak. A sugárutak, a nagykörút kezelője a Magyar Közút NZRT, míg a belvárosi parkolórendszer területe az SZKT SZEPARK ágazatáé. Az ezen kívüli eső rész tartozik csak a társaság kezelésébe. Az e területen található úthibák eltüntetésére idén 120 millió forintot fordíthatnak. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. minden évben felméri a kritikus szakaszokat. Néhány éve már online kátyúbejelentő rendszer is működik a társaság weboldalán, amelyen keresztül bárki jelentheti a balesetveszélyes úthibákat. Makrai László szerint jelenleg 160 olyan szakasz van, amelyikre ráfér a felújítás. A kátyúzás ugyanakkor nem költséghatékony megoldás, csak felületi kezelés, ami szinten tartja az utak állapotát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.