Sport

Női labdarúgás: pontot rabolt a SZAK a Feminától + FOTÓK

Női labdarúgás: pontot rabolt a SZAK a Feminától + FOTÓK

2015. március 23., hétfő
Női labdarúgás: pontot rabolt a SZAK a Feminától + FOTÓK
femina_szak011

A szezonban másodszor végzett döntetlenre egymással a Szegedi AK és a Femina, ezúttal a fővárosi együttes otthonában.

A múlt heti MTK elleni papírforma vereség után nem indult kedvező előjelekkel a találkozó a Szegedi AK számára. Még mindig nem érkezett meg a a bosnyák válogatott kapus,

Almina Hodzic

játékengedélye,

Zimányi Kovács Anikó

sérülése még nem jött rendbe, és többen is kisebb-nagyobb sérülésekkel kellett, hogy vállalják a játékot. Pályára tudott viszont lépni a két új szerb játékos,

Barta Dijana

és

Sanja Tumbas Loketic

. Hazai fölénnyel indult a találkozó. Nagyrészt a Femina birtokolta a labdát, így inkább a szegediek térfelén pattogott a labda. Egy bedobást követően a 20. percben

Beke Adrienn

fejelte tovább a labdát a tizenhatos sarkánál, amely pattant egyet, és az elmélázó védők között

Berhardt Barbara

ébredt leghamarabb, aki levette azt, majd fordulásból a lábak között a hálóba vágta -

Földesi Liliennek

esélye sem volt, mert a védőktől nem láthatott semmit -, így gyakorlatilag valódi helyzet nélkül szerzett vezetést a Femina (1-0). Továbbra is a hazaiak kezdeményeztek, így a szegedi kapusnak többször is határozottan kellett játékba avatkoznia. A vendégek nehezen tartották a volt szegedi

Horváth Hannát

, akinek mozgékonysága sokszor okozott váratlan helyzetet a vendégkapu előtt. A félidő derekán kiegyenlítettebbé vált a játék, majd az utolsó negyedórában már inkább a SZAK akarata érvényesült, újabb gól azonban nem született. A második félidőben

Cserenkó

mester védő helyett csatárt hozott be, ezzel egyértelműen jelezve, hogy pontokért jött a szegedi csapat a Budai II. stadionba. Váltakozva kerültek veszélybe a kapuk, de igazán komoly helyzet jó ideig egyik oldalon sem alakult ki. Egyre több pontrúgást végezhetett el viszont a SZAK, ami szinte minden alkalommal veszélyt jelentett a Femina kapujára. A 75. perben

Szil Tünde

végezhetett el középről, 25 méterről egy szabadrúgást. Bal felső sarokba tartó, jól helyezett labdáját azonban

Lukács Ágnes

a kapufa segítségével nagy bravúrral kiütötte. Rá két percre

Lévai Nikolett

vágott ki egy hazai beadást a szegedi kapu torkából. A végjáték izgalmasan alakult, hiszen a szegediek mindent egy lapra feltéve rohamoztak, így a Femina is kontrázhatott. A 83. percben

Szalai Ágnes

lépett ki középen egy ígéretes átadással. Lefutotta a védőjét és csak a kapussal állt már szemben, de elfogyott nála a szufla, és 16 méterről leadott lövését a kapus hárította. Közben a másik oldalon

Gólik Fruzsina

futotta meg védőjét, de kissé kisodródott, így a rövid felsőre leadott lövését Földesi gyors reflexmozdulattal kiütötte az alapvonalon túlra. A 89. percben a nagy ambícióval játszó Szalai Ágnes szögletét Sanja Tumbas Loketic fejelte rá 5 méterről, de Lukács Ágnes ismét lehúzta a labdát a kapu előteréből. A 92. percben azonban már ő is tehetetlennek bizonyult, mert Szil Tünde jól helyezett, 22 méteres szabadrúgása megtalálta az utat a hálóba (1-1). A játék összképe alapján reális eredmény született, hiszen két ellentétes félidőt láthatott a közönség. Az első játékrészben a hazaiak, a másodikban a vendégek tettek többet a győzelemért. A szegediek nagyon jó szellemben, harcosan futballoztak. Egyenlítésük is annak köszönhető, hogy az utolsó pillanatig megalkuvást nem tűrően küzdöttek, és végig hittek a pontszerzésben. Némi szerencsével akár a győzelmet is megszerezhették volna...

Női labdarúgó NB I, 13. forduló:

1. FC Femina - Szegedi AK 1-1 (1-0)

Budapest, Budai II. László Stadion. Vezette: Király Szilveszter (Kovács Brankó, Somogyi Sára).

Femina:

Lukács - Boda (Burján -a szünetben), Gyöngyösi, Szeitl, Beke, Lengyel, Hegyi (Jakus 77'), Görög, Török, Horváth, Bernhardt (Gólik 58').

Vezetőedző:

Herczku István.

SZAK:

Földesi - Harcel, Kardos, Mesterházi, Nagy (Tumbas Loketic - a szünetben), Szalai, Lévai, Szil, Dudás (Végh 85'), Papp (Guth 63'), Barta.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Gólszerzők:

Bernhardt (20'), ill. Szil (90+2').

Sárga lap:

Lengyel (43'), Horváth (75'), ill. Mesterházi (70'), Dudás (83').

Herczku István

(Femina):

"A játék képe alapján nem vagyok elégedett a döntetlennel, hiszen végig uraltuk a mérkőzést. A kétes játékvezetői ítéletek abszolút befolyásolták a játék képét és a végeredményt. Sajnos a játékvezetők lényegesen gyengébbek a női NB I-ben, mint a játékosok, és ez rányomja a bélyegét az egész bajnokságra. Ezt biztosan másik csapat is elmondhatja magáról, de sajnos ez a dolog bennünket folyamatosan súlyt - a mai napon is ez történt. Készülünk az alsóházra és ott minél jobb eredményt szeretnénk elérni."

Cserenkó Szabolcs (SZAK):

"Pontért, pontokért jöttünk ide Rákospalotára, és úgy gondolom, rá is szolgáltunk a döntetlenre. Mivel az ellenfél még vezetett a 91. percben, így nem lehetünk elégedetlenek, bár úgy gondolom, ha kissé szerencsésebbek vagyunk, vagy a jó isten ránk kacsint, akár három ponttal is távozhattunk volna. Szerintem az erőviszonyokat tekintve a két csapat nagyjából egy szinten van. A rájátszásban az ilyen mérkőzéseket hazai pályán mindenképp meg kell nyernünk, bár ha bent akarunk maradni, szükség lesz az idegenbeli bravúrokra is."

Szeitl Szilvia (Femina):

"Nem vagyunk elégedettek az egy ponttal, mivel ahhoz, hogy a felsőházba jussunk, 3 pontot kellett volna szereznünk. Mi is hibásak vagyunk amiatt, hogy nem sikerült megszereznünk a győzelmet, hiszen az utolsó 20 percben eléggé pontatlanul futballoztunk, de úgy érzem, a játékvezetői döntések is jelentős mértékben sújtották a csapatunkat. Rövidesen újra találkozunk az alsóházban, akkor megígérem, hogy győzni fogunk!"

Nagy Dzsenifer (SZAK):

"Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, úgy gondolom, reális ez a döntetlen. Mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, de küzdöttünk, hajtottunk és kis szerencsével akár nyerhettünk is volna. Mindenképpen a bennmaradás a célunk, remélem jövő héten az UTE ellen megszerezzük első győzelmünket is!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.