Sport

Női labdarúgás: nem tudta megállítani az MTK-t a SZAK

Női labdarúgás: nem tudta megállítani az MTK-t a SZAK

2015. március 17., kedd
Női labdarúgás: nem tudta megállítani az MTK-t a SZAK
szak_mtk29_gs

Elkezdődött a tavaszi szezon a JET-SOL Ligában is, a honi női labdarúgó bajnokság élvonalában a címvédő MTK otthonában kezdte az évet a Szegedi AK Boszorkányok csapata.

Az erőviszonyok a fővárosiak sikerét ígérték, hiszen az MTK európai kuparésztvevő, Magyarország legerősebb csapata, a SZAK pedig a kiesés elkerüléséért küzd ebben a szezonban. A szegedieknél nem lépett pályára a télen igazolt három légiós játékos,

Almina Hodzic

,

Dijana Barta

és

Sanja Loketic

játékengedélyére is várni kell még, így rájuk nem számíthatott

Cserenkó Szabolcs

a tavaszi nyitányon, viszont

Mesterházi Csilla

és

Fehér Vivien

már a szegedieket erősítette ezen a találkozón. Nagyon fegyelmezett védekezést produkált a SZAK az első félidőben, csupán egy lecsorgó labdát követően tudott betalálni az MTK, amikor egy jobb oldali beadást követően a kapusról kipattanó labdát közelről bekotort

Nagy Lilla

, ezzel megszerezte a vezetést a fővárosi együttes. Az 1-0-s félidőt követően a folytatásban is jól tartotta magát a SZAK, egészen a 63. percig, amikor is egy sajnálatos sérülés zavarta meg a csapat játékát.

Zimányi Kovács Anikó

szorult ápolásra, így átmenetileg emberhátrányba került a szegedi együttes, és éppen ezt használta ki az MTK, amely rövid idő alatt végleg eldöntötte a találkozót, és végül 5-0-ra verte

Guth Renátáékat

. A SZAK számára március 21-én folytatódik a bajnokság, Cserenkó Szabolcs tanítványai ismét a fővárosba látogatnak, szombaton 13 órától a Femina vendégeként lépnek pályára. Az alapszakaszból még két mérkőzés van hátra, ezt követi majd a SZAK-nak fontos rájátszás, ahol kiharcolhatja a csapat a bent maradást.

Női labdarúgó NB I, 12. forduló

MTK – Szegedi AK Boszorkányok 5-0 (1-0)

Budapest, Lantos Mihály MTK sporttelep. Vezette: Bartkó Eszter (Puskás Gabriella, Dósa-Rácz Kitti)

MTK:

Varga – Tell, Demeter, Vesszős, Szabó (Diószegi, 54'), Hummel-Smuczer, Nagy L., Kaján, Pádár, Méry (Palkovics – a szünetben), Nagy.

Vezetőedző:

Medgyes Péter.

SZAK:

Sávai – Harcel, Kardos, Lévai, Nagy Dzs., Szalai, Zimányi Kovács (Fehér, 64'), Szil, Dudás (Végh, 83'), Guth (Papp, 79'), Mesterházi.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Gól:

Nagy L. (32'), Pádár (63', 70', 76'), Diószegi (72').

Sárga lap:

Mesterházi (38'). Cserenkó Szabolcs:

„A két csapat között ennél sokkal nagyobb a különbség, ugyanakkor megzavart minket a második félidőben a sérülés. Nekünk ez egy jó eredmény, innentől kezdve viszont minden meccsen partiban kell lennünk az ellenfelünkkel.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.