Sport

Kosárlabda: az Alba otthonában kezdi a középszakaszt a Szedeák

Kosárlabda: az Alba otthonában kezdi a középszakaszt a Szedeák

2015. március 13., péntek
Kosárlabda: az Alba otthonában kezdi a középszakaszt a Szedeák
szedeak_alba05_gs

Az edzőváltáson átesett székesfehérváriak elleni szombati összecsapás kulcsfontosságú a play-off tekintetében.

Bravúros teljesítménnyel a hetedik pozícióban fejezte be a férfi kosárlabda NB I/A alapszakaszát a Naturtex-SZTE-Szedeák, megelőzve többek között a négyszeres bajnok TLI-Alba Fehérvárt is. Szombaton már meg is kezdődik a középszakasz középházának küzdelemsorozata, ahol az alapszakaszt ötödik-kilencedik helyezettjei játszanak két teljes kört, a tét pedig három negyeddöntős szereplési jog - azaz a play-offba kerülés. A mieink a közvetlenül mögöttük álló székesfehérváriak otthonában lépnek pályára a nyitányon. A TLI-Alba Fehérvár számára komoly csalódást jelent eddig ez a szezon. Immár másodszor váltottak vezetőedzőt, hiszen az alapszakasz végén

Székely Norbert

lemondott. A kispadot - akárcsak korábban, tavaly ősszel,

Marcel Tenter

távozását követően -

Góbi Henrik

foglalta el, a tervek szerint immár a bajnokság végéig. A keret is változott azóta, hogy a két együttes legutóbb, február elején Székesfehérvárott összecsapott (akkor 103-73-as hazai siker született). Az amerikai center,

August Gilchrist

megsérült, így két bevethető külföldi maradt az ugyancsak amerikai bedobó,

Lasan Kromah

, valamint a lett erőcsatár,

Ernests Kalve

személyében. Február közepén ezért szerződtették

Ashton Mitchellt

, aki azelőtt az Adria Ligában is szereplő szerb Metalac Valjevót erősítette. A gyors, fizikálisan erős amerikai játékos 26 esztendős, 183 cm magas, 84 kg súlyú, 1-2-es poszton egyaránt bevethető. A magyar mag is figyelemre méltó, elég, ha csak a rutinos irányító,

Simon Balázs

, illetve

Supola Zoltán

vagy az exszegedi center,

Csorvási Milán

nevét említjük. Mindkét gárda számára kiemelt fontossággal bír a találkozó, és bár a Tisza-partiakban az eddigiekben nem sok babér termett az Alba ellen, bízzunk benne, hogy megszakad végre ez a rossz sorozat.

Online

Szombaton 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a TLI-Alba Fehérvár - Naturtex-SZTE-Szedeák NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

"Ahogy korábban már többször elmondtam, nekünk a középszakaszban tulajdonképpen minden mérkőzés ajándék. Büszkék vagyunk rá, hogy nagyszerűen szerepeltünk az alapszakasz során, és természetesen evés közben jön meg az étvágy, tehát harcolni fogunk a play-offért, amíg van esélyünk, ám tisztában kell lenni azzal, hogy négy rendkívül erős együttessel kell megküzdenünk a negyeddöntős helyekért. Az Albától oda-vissza kikaptunk az alapszakaszban, nemrégiben Székesfehérváron elég simán maradtunk alul, az első számú célunk, hogy ezúttal sokkal jobban teljesítsünk, és sokkal jobb meccset játsszunk. Érdekesség, hogy ezúttal is úgy időzítették az edzőváltást, mint ősszel, azaz éppen ellenünk debütál az új mester. Tudjuk, hogy akadtak és akadnak problémák ebben a szezonban az Albánál, de mi nem foglalkozunk ezekkel, csak a saját dolgainkra összpontosítunk. Bár a fehérváriak mögöttünk állnak a tabellán, hazai környezetben mindenképpen ők az esélyesebbek. Minden pozícióban nagyszerű kosarasaik vannak, és bizonyosan rendkívül motiváltan lépnek majd pályára, ám bízom benne, hogy nekünk is önbizalmat és lendületet adnak az alapszakasz végén elért sikerek. Itt a középszakaszban már minden győzelmet bravúrként értékelek. Azért dolgozunk, hogy minél több diadalt arathassunk ebben a részben is" - mondta a SZEGEDma.hu-nak

Nikola Lazic

, a Szedeák trénere. Szegedi oldalon sérülés miatt

Csorvási Levente, Vágvölgyi Ákos, Varga Zalán

és

Meleg Károly

nem áll rendelkezésre.

Az utolsó egymás elleni bajnoki meccsen (2015. február 8.):

TLI-Alba Fehérvár – Naturtex-SZTE-Szedeák 103–73 (28-20, 27-15, 32-20, 16-18).

Székesfehérvár, Vodafone Sportcentrum, 1500 néző. Vezette: Györffy P. A., Szabó G., Sallai I. (Benczur).

Alba:

Tóth P. 8/6, Supola 10/6, KROMAH 24, Kalve 6, CSORVÁSI M. 21. Csere: Simon 4, Blaskovits, Czirbus, Juhos 7/3, Kovács 2, Molnár M., GILCHRIST 21. Vezetőedző: Székely Norbert.

Szedeák:

Jereminov 13/9, Molnár A. 9, Kiss Zs., CIRIC 26/12, BALABAN 20. Csere: Mike, Meleg, Demeter, Stefanovics 3/3, Kuntics 2, Varga Z., Révész. Vezetőedző: Nikola Lazic.

Kipontozódott:

Molnár A. (35′)

Így játszott az Alba legutóbb:

Az NB I/A 26. fordulójában: TLI-Alba Fehérvár - Falco-Trend Optika KC Szombathely 102-105 (22-29, 30-25, 18-21, 32-30). Alba:

Simon B. 8/6, MITCHELL 24/15, Supola 8, KALVE 24/9, CSORVÁSI M. 16. Csere: KROMAH 18/12, Tóth P., Juhos 4. Vezetőedző: Székely Norbert.

A középházi középszakasz 1. fordulójának műsora:

TLI-Alba Fehérvár - Naturtex-SZTE-Szedeák szombat 18.00 PVSK-PANNONPOWER - Egis Körmend szombat 19.00 A Falco-Trend Optika KC Szombathely szabadnapos.

A középház állása:

6. Falco KC Szombathely 24 15 9 2135–2071 0.813 7. PVSK-PANNONPOWER 24 13 11 1977–1928 0.771 8. Naturtex-SZTE-Szedeák 24 12 12 2006–2088 0.750 9. Alba Fehérvár 24 11 13 2057–1966 0.729 10. Egis Körmend 24 10 14 2062–2023 0.708

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.